A csehországi cégek egyharmadát külföldiek irányítják

Külföldi állampolgárok irányítják a több mint 250 embert foglalkoztató csehországi cégek egyharmadát - derült ki abból a felmérésből, amelyet az Anderson Willinger csoport készített az év elején Csehországban 350 nagy cég vezetői körében.

Prága képA külföldi menedzserek átlagban havi 230 ezer koronát keresnek, ami a jelenlegi cseh átlagbér nyolc és félszerese. Ugyanakkor külföldön keresettek a cseh menedzserek, elsősorban a szomszédos országokban, de az Egyesült Államokban és Oroszországban is.

"A külföldi menedzserek aránylag magas aránya összhangban van a cseh gazdaság nyitottságával és az országba beáramló külföldi beruházásokkal" - olvasható a dokumentumban.

A csehországi cégek egytizedét németek vezetik, míg a franciák részesedése öt százalék" - mutatott rá Lucie Teisler, az Anderson Willinger csoport képviselője.

Szerinte a szlovák vezetők négyszázalékos arányát inkább a cseh és a szlovák nyelv közelségével kell magyarázni, semmint azzal, hogy az érintett cégeknek olyan szlovák vezetőkre lenne szüksége, akik felügyelik a befektetést.

A cégek menedzserei átlagban majdnem negyedmilliót keresnek, de a fizetések között nagyok az eltérések. A bérek általában 140 ezer és 350 ezer korona között mozognak.

A béreket általában jelentősen megemelik a különféle juttatások, prémiumok, bónuszok. Ezek mértéke eltérő.
"A nagy nemzetközi cégek általában a fix bérhez még 30 százalékos bónuszokat adnak. A helyi cégek általában alacsonyabb fix fizetéssel, de nagyobb mozgó prémiummal dolgoznak. Ezek akár meg is kétszerezhetik a fix fizetést" - magyarázta az elemzést Lucie Teisler.

A dokumentumból az is kiderül, hogy ugyanakkor számos cseh állampolgár vezet céget Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és más országokban.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com