A Déli Áramlat építésének halasztását javasolta az EB Szerbiának

A Déli Áramlat gázvezeték építésének elhalasztását javasolta az Európai Bizottság (EB) Szerbiának addig, amíg a projektet nem hangolják össze teljes egészében az érvényes uniós szabályozással - írta vasárnap a Politika című szerbiai napilap.

Déli-Áramlat-térképAz EB szerint a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat, amelyek tiltják, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok is legyenek. Az illetékesek hozzátették: elviekben nem ellenzik a gázvezeték kiépítését, mivel nagyon fontosnak tartják a gázellátás lehetőségeinek és forrásainak bővítését a Nyugat-Balkánon.

Megfogalmazásuk szerint a Déli Áramlat újabb módot adna a gázállást bővítésére, de egyben nem lenne új forrása ennek az ellátásnak. "Az EB-t nem maga a gázvezeték léte aggasztja, hanem a projekt megvalósításának a módja" - fogalmaztak a szerb lap által közölt fordítás szerint.

Közölték: annak érdekében, hogy az Európai Unió energiabiztonságát növelni lehessen, minden ezzel kapcsolatos - uniós és harmadik országot érintő - beruházásnak összhangban kell lennie az energiáról, a versenyképességről és a közbeszerzésekről szóló uniós jogszabályokkal.

Az Európai Bizottság, mivel véleménye szerint az orosz gázt Ukrajna megkerülésével a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Szerbián keresztül Magyarországra is eljuttató vezeték terve sérti az uniós szabályokat, felfüggesztette a projekt elfogadási eljárását.

Hozzátették, nem egyedi esetről van szó, az Oroszország és az érintett államok közötti erről szóló szerződések egyike sem felel meg az európai szabályoknak.

Emlékeztettek arra, hogy Szerbiának - uniós tagjelöltként - össze kell hangolnia jogszabályait a brüsszeli elvárásokkal, hosszú távon pedig az az érdeke, hogy a Déli Áramlat kiépítésében való részvétel ne ütközzön uniós jogba.

Bulgária az EB felszólítására június elején függesztette fel a gázvezeték kiépítését.
A Déli Áramlat építése 2012 végén kezdődött. A vezeték Bulgária fekete-tengeri partjától Szerbián, Magyarországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet az olaszországi elosztóterminálig. A projekt a tervek szerint 2018-ra éri el teljes kapacitását, évi 63 milliárd köbmétert.

Szerbiában hivatalosan tavaly novemberben kezdődtek meg a munkálatok, amelyeket a közelgő tél miatt azonnal fel is függesztettek, és azóta sem folytattak. A mintegy 2,1 milliárd euró értékű beruházásról szóló szerződés értelmében - amelyet július elején a South Stream Serbia (Déli Áramlat-Szerbia) és az orosz Centrgaz írt alá - a 421 kilométeres szerbiai szakaszt várhatóan az év végéig kezdik el építeni.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com