A ló évére készülődnek a kereskedők Kínában

Pénteken kezdődik a ló éve Kínában, ahol az új év emblémája a használati tárgyaktól kezdve a luxustermékekig mindenhonnan visszaköszön.

A kígyó mintájú plüssök és egyéb árucikkek helyét már hónapokkal korábban lómintás megfelelőik váltották fel a polcokon a kelet-ázsiai országban. A kínai horoszkóp szerint egyébként is szerencsésnek tartott ló éve a helyi kereskedők számára biztosan jól kezdődik: a kereskedelmi minisztérium becslései szerint már a hivatalos munkaszünettel járó egyhetes ünneplést megelőzően rekord közelbe kúsztak a kiskereskedelmi eladások.

kínaAz új évről megemlékezni kívánók számos lehetőség közül választhatnak: az olcsóbb ajándékok között a posta által kibocsátott emlékbélyegek, képeslapok és plüssállatok szerepelnek. Utóbbiból több százezer fajta rendelhető csak az interneten, a játék négylábú a legkülönfélébb méretben, mintában és színben kapható. A kínai központi bank rendes éves gyakorlatához híven emlékéremmel készült az új évre. Ennek ezüst változata már 50 jüantól (1900 forinttól) megvásárolható, az arany változat pár száz jüantól indul, de akár 100 ezer jüanos (3,7 millió forintos) címletben is elérhető.

Igen népszerűek a lómintás ruhák és kiegészítők a fiatalok körében: a legdivatosabb megtalálására már az újév beköszöntét megelőzően szépségverseny indult az interneten. Az élelmiszercégek szintén igyekeznek hasznot húzni az ünneplésből: lómintás csokoládétól kezdve lófejes sütemények, kalács, de lovas üvegbe töltött likőr is kapható.
Igazi különlegességekkel készültek a vagyonosabb kínai fogyasztók számára a kínai és nemzetközi luxuscégek is. A nagyobb összegeket invesztálni hajlandók lovas jáde szobrokkal, méregdrága órákkal, táskákkal lephetik meg magukat és szeretteiket. A legbabonásabbakat célozzák meg a lovas motívumot felelevenítő autógyártók: így - a Ferrari mellett - a BMW vagy a Rolls-Royce.

forrás:MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com