A Világbank emelte a magyar és a globális GDP-növekedési előrejelzését

A washingtoni székhelyű szervezet azzal számol, hogy a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság.

A tavalyi növekedést 0,2 százalékponttal, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,1 százalékponttal emelte a Világbank júniushoz képest. Legfrissebb előrejelzésükben a júniusban várt 2,9 százalékról 3,1 százalékra növelték a világ idei várható gazdasági növekedését. A Világbank szerint jövőre 3 százalék, 2020-ban pedig 2,9 százalék lesz a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalék után. A világ vezető ipari országainak GDP-je 2,2 százalékkal nő az idén a tavaly júniusban várt 1,8 százalék helyett. A fejlődő országok esetében nem változtattak a 4,5 százalékos növekedési előrejelzésen.



A Világbank 2,2 százalékról 2,5 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását, míg jövőre 2 százalékos gazdaság bővüléssel számol. A Világbank jelentősen javított az euróövezet idei GDP-bővülési előrejelzésén: 1,6 százalékról 2,1 százalékra emelte, míg a jövő évit 1,5 százalékról 1,7 százalékra módosította. Kína esetében a Világbank csupán minimálisan változtatott az idei évre vonatkozó előrejelzésén, 6,3 százalékról 6,4 százalékra, jövőre pedig változatlanul 6,3 százalék gazdasági növekedést vár.

A Világbank továbbra is 1,7 százalékos idei és 1,8 százalékos jövő évi orosz gazdasági bővüléssel számol. Közép-Európa esetében a Világbank azzal számol, hogy a tavaly 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com