Brit autógyártók: Nagy-Britanniának az EU egységes piacán kell maradnia

A brit járműipar legnagyobb szakmai szervezete szerint Nagy-Britanniának az Európai Unió belső piacán kell maradnia azután is, hogy kilépett az EU-ból, különben az egész brit járműipari szektor veszélybe kerül.

Mike Hawes, a Brit Járműgyártók és -kereskedők Szövetségének (SMMT) vezérigazgatója a Párizsi Autószalon hétvégi nyitánya előtt a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: az utóbbi időben jó hírek érkeznek a brit autóiparból és általánosságban a brit üzleti szektorból, de nem szabad hagyni, hogy ez "bárkit is elvakítson".

brexit3

A SMMT rendkívül aggasztónak tartja a brit járműipar jövőjét, amelyet veszélyben lát abban az esetben, ha Nagy-Britanniának nem lesz hozzáférése az EU egységes piacához - tette hozzá.

Hawes hangsúlyozta, hogy az EU a brit járműipar legnagyobb piaca, és az európai beszállítóktól érkező részegységek "országról országra vándorolnak". Ennek a többirányú áramlásnak az akadálytalan folytathatósága miatt is szükséges a hozzáférés az egységes belső piachoz - mondta az SMMT vezetője.

Az idei év első felében a brit autóexport 57,3 százaléka - több mint 500 ezer jármű - az EU más tagállamainak piacára került.

Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint, ha Nagy-Britannia a kilépés után is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Theresa May brit miniszterelnök többször hangoztatott véleménye szerint viszont az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás - amelyen a brit választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

A legnagyobb brit autógyárak azonban már a referendum előtt is felhívták a figyelmet a Brexit, vagyis a brit kilépés kockázataira.

A Jaguar-Land Rover, a Toyota, a BMW és a Vauxhall nagy-britanniai részlegeinek vezérigazgatói június végén megjelent közös nyílt levelükben hangsúlyozták, hogy a brit járműipar közvetlenül és közvetve 800 ezer alkalmazottnak ad munkát, és évente 15,5 milliárd font (több mint 5500 milliárd forint) termelési értékkel járul hozzá a brit hazai össztermékhez (GDP).

A Nagy-Britanniában gyártott járművek 80 százalékát külföldön értékesítik; az Európai Unió piacára évente átlagosan a teljes kivitel 57,7 százaléka kerül - állt a járműipari cégek júniusi felhívásában, amely szerint mindezt kockára teheti Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezérigazgatója, Roberto Azevedo a WTO szintén júniusban rendezett londoni szimpóziumán kijelentette, hogy Brexit esetén egy évtizednél hosszabb ideig is eltarthat, mire Nagy-Britannia újjáépíti kereskedelmi kapcsolatait az EU-gazdaságokkal, ráadásul valószínűleg sokkal rosszabb feltételekkel férne hozzá az unió egységes belső piacához, mint most, amikor EU-tagként vámmentesen kereskedhet az EU-társállamokkal.

Azevedo szerint a WTO számításai azt mutatják, hogy az EU-ba, illetve az unióval kedvezményes feltételekkel kereskedő külső gazdaságokba irányuló brit exportot évente 5,6 milliárd font (több mint kétezer milliárd forint) vám terhelné, ha Nagy-Britanniának nem lenne többé hozzáférése a jelenlegi feltételekkel az unió belső piacához.

MTI

Hozzászólások


Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...


Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com