Cséfalvay: az olajár, a palagáz és India módosíthatja az energiaellátás játékszabályait a világban

A tartósan alacsony olajár, a palagáz és -olaj árképző hatása, valamint India energiaigénye jelentősen módosíthatja az energiaellátás játékszabályait a világban - mondta Cséfalvay Zoltán kedden az MTI-nek.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) állandó magyar képviseletének vezetője a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb, éves prognózisára reagált.

OECD

A Világ energia kilátások 2015 című tanulmány szerint az egyik kihívást a fosszilis energiák nagyon alacsony ára jelenti. Az elmúlt évben az olajárak a mélybe zuhantak, jelenleg hordónként 50 dollár körül stagnálnak. Az alacsony olajár jó lehetőséget ad a világszinten évi 480 milliárd dollárt elérő fosszilis támogatások kivezetésére, amire India és Indonézia már tett is lépéseket az elmúlt évben.

Az olaj- és gázárak ugyanakkor tartósan alacsonyan maradhatnak, s ennek többféle hatása is lehet. Az alacsony ár nem ösztönöz a technológiai váltásra, a megújuló energiákba való befektetések ellen hat, egyben alááshatja az energiahatékonyság iránti kormányzati törekvéseket. Cséfalvay Zoltán szerint mindennek a geopolitikai hatásai is jelentősek lehetnek az olajexportőr országokban, visszafoghatja fejlődésüket.

A nagykövet a kiadvány megállapításaiból arra is felhívta a figyelmet, hogy a palagáz és -olaj kitermelésének árképző hatásai is vannak, ugyanis ezekből annyit tudnak kitermelni, amennyire épp szükség van, s ezáltal a kitermelők az árat alakíthatják. Ennek a következményei a nagykövet szerint még nehezen láthatók, de az világos, hogy a technológiának köszönhetően a palagáznak a globális energiapiacon árszabályozó hatásai vannak, s ez is módosíthatja az energiaellátás játékszabályait.

Az IEA azt is hangsúlyozta, hogy az OECD országok, és így az Európai Unió energiaigénye az energiahatékonyság növekedésével csökken, ezt viszont ellensúlyozza, sőt jóval meghaladja Délkelet-Ázsia, Közel-Kelet és Afrika energiaigény-növekedése.

Kína energiafelhasználása továbbra is nő, azonban India népessége a 2020-as évek közepére már meghaladja Kínáét, ahogy 2040-ig az előre jelzett energiaigény-növekedése is. Cséfalvay Zoltán szerint egyértelmű, hogy a jövőben India lesz az egyik fő energiafogyasztó, amely egyrészt a gazdaságának erős növekedésével, másrészt a demográfiai adatokkal magyarázható.

A globális üvegházhatású gázok kibocsátásának kétharmadát adó energiaszektor átalakítása és az éghajlatváltozás mérséklése érdekében november 30-án kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcs célja, hogy megállapodás szülessen az átlaghőmérséklet-növekedés 2 Celsius fok alatt tartásáról.

Az IEA elemzése alapján az október közepéig beérkezett nemzeti klímavállalások 2100-ra 2,7 fok átlaghőmérséklet-növekedést jeleznek előre.

Ez ugyan nagy előrelépés a 4 fokhoz képest, amellyel a politika közbeavatkozása nélkül kellene számolni, ugyanakkor a kiadvány szerint további vállalások szükségesek az energiahatékonyság további fokozása, a legszennyezőbb szénerőművek használatának és a fosszilis üzemanyagok támogatásának kivezetése, a tiszta - köztük nukleáris - energiatechnológiákba való beruházás elősegítése, az olaj- és gázipar metánkibocsátásának visszaszorítása terén.

Mindezek miatt az IEA szerint az alacsony fosszilis üzemanyagárak mellett főként a fejlődő országokban jelentkező energiaigény-növekedésre és az éghajlatváltozás kihívásaira egyszerre kell megoldást találni.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com