Csökkentek az ipari termelői árak júliusban az eurózónában

Az elemzői várakozásokkal összhangban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,1 százalékkal csökkentek a termelői árak júliusban az euróövezetben - közölte szerdán az EU statisztikai hivatala (Eurostat).

Júniusban az előző hónaphoz képest stagnáltak éves alapon pedig 2,2 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak.

eurostat

Az Európai Unió 28 tagállamában a júniusi 0,1 százalékos csökkenés után júliusban 0,2 százalékkal mérséklődtek, az előző év azonos időszakához képest pedig júniusban és júliusban egyaránt 2,7-2,7 százalékkal estek az ipari termelői árak.

Júliusban is az energiaárak csökkentek legerősebben. Az energiaárakat figyelmen kívül hagyva júniushoz képest az euróövezetben és az Európai Unióban is stagnáltak az ipari termelői árak, míg éves összehasonlításban 0,4, illetve 0,3 százalékkal csökkentek.

Az Eurostat jelentése szerint havi összehasonlításban Dániában (-2,6 százalék), Észtországban (-1,5) és Görögországban (-1,4) csökkent a termelői ár júliusban, csak Írországban (+1,3 százalék), Cipruson (+0,6), Szlovákiában és Finnországban (egyaránt +0,2), illetve Spanyolországban (+0,1) nőtt.

A tavalyi év júliusához képest kizárólag Luxembourgban (0,5 százalék) emelkedett a PPI, a legnagyobb mértékben Dániában (-9,0), Litvániában (-8,3), Nagy-Britanniában (-7,0) Cipruson (-6,7) és Görögországban (-5,4) csökkent.
Magyarországon júniushoz képest 0,6 százalékkal, 2014 júliusához képest pedig 1,8 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak.

Olaszországról nincs adat, így az Európai Unió többi 27 tagállama közül Magyarországhoz képest havi szinten öt ország, éves összehasonlításban pedig 14 ország mutatója volt kedvezőtlenebb júliusban.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com