Enyhén csökkent a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma tavaly

A ZAP statisztikái szerint 2017-ben a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben összesen gyártott gépkocsik száma meghaladta az 1 millió 25 ezret, ez valamivel kevesebb volt, mint egy évvel korábban, amikor az országban 1 millió 40 ezer autó készült, ugyanakkor csaknem megegyezett a 2015-ben kimutatott 1 millió 38 ezres gyártási adattal.

Az autóipari szövetség adatai szerint Szlovákia a csökkenés ellenére tavaly is megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban. Ez a szám 2017-ben 189 darabra csökkent ezer lakosra számítva, míg egy évvel korábban 191, 2015-ben pedig 184 volt. Tavaly ismét emelkedett Szlovákiában az új gépkocsik értékesítése, a számok elérték a 2009-es rekordév értékeit. Az országban 2017-ben összesen 108 279 új gépkocsit értékesítettek, ebből 96 085 volt személyautó. A növekedés éves szintű mértéke a személygépkocsiknál 8,99 százalék, az összes új gépkocsit tekintve pedig 7,64 százalék volt.

 

A gépkocsieladások növekedésének üteme ugyanakkor lassult az egy évvel korábbihoz képest, amikor a növekedés éves mértéke meghaladta a 13 százalékot. Juraj Sinay, a ZAP elnöke a gyártási adatokat értékelve elmondta: nagyon jónak és örvendetesnek tartják a számokat, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a 2018-as év kulcsfontosságú lesz és kritikus lehet az ágazat konkurenciaképessége szempontjából, mivel ha nem sikerül eltávolítani az ágazat fejlődését korlátozó tényezőket, akkor a szektor teljesítménye csökkenni kezdhet.

Juraj Sinay öt korlátozó tényezőt sorolt fel, ezek közül a legfontosabbaknak a szakképzett munkaerő hiányát, illetve ezzel összefüggésben a szakképzés hiányosságait jelölte meg. Rámutatott: ezeknek a kihívásoknak az orvoslásáról tavaly a kormánnyal folytatott egyeztetéseik eredményesek voltak, az idei év pedig ezek megvalósításáról kellene szóljon. Rámutatott: míg korábban a szakképzett munkaerő hiányából adódó nehézségekre az átképzésben és a képzésben látták a megoldást és csak a harmadik helyen jött szóba a külföldi munkaerő behozatala, mostanra a sorrend megváltozott, s ma már úgy látják, hogy a jelenlegi körülmények mellett a külföldi munkaerő behozatalát lehetővé tévő körülmények megteremtése lehet az elsődleges megoldás.

Szlovákiában tavaly az autóipari ágazat termelése a szlovák ipar teljesítményének 44 százalékát adta. Ez pontosan megegyezett az egy évvel korábbi adattal, akárcsak az autóipar az ipari exportban történő részesülése terén, ahol 35 százalékos volt a részesedés 2017-ben is. Az autóipar az utóbbi években a szlovák GDP megközelítőleg 13 százalékát generálta, az ágazat közvetlenül mintegy 130 ezer embert foglalkoztatott, ez a szám az ágazat által közvetve foglalkoztatottakkal együtt eléri a 250 ezret.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com