Görög pénzügyminiszter a Le Monde-nak: a kormány nem államosít vissza

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter szerint "nem lenne túl okos" a görög "családi ékszereket" újabb privatizációkkal elkótyavetyélni, de a már befejezett privatizációkon a kormány nem kíván változtatni.

lemonde1"A dezinflációs válság közepén nem túl okos a családi ékszert bagóért elkótyavetyélni ... Bölcsebb az állami vagyont fejleszteni, növelni az értékét okos pénzügyi eszközök igénybevételével a gazdaságunk megerősítése érdekében" - fogalmazott a privatizációkat érintő kérdésre Varufakisz a Le Monde című francia napilap honlapján hétfőn megjelent interjúban.

A tárcavezető ugyanakkor kizárta, hogy a már befejezett privatizációkon változtatni kíván a kormány.
"Nem lenne bölcs a befejezett privatizációkat megváltoztatni és közpénzt keresni az újraállamosítással. Ez abszurd lenne!" - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök múlt szerdán jelentette be, hogy a kormány szeretné leállítani a legjelentősebb görögországi kikötő, a pireuszi, privatizációját, amelynek két terminálját már megszerezte a Cosco kínai konglomerátum. Ez a kínai vállalat tervezte átvenni a kikötőt működtető vállalatban a 67 százalékos állami részesedést is.

"A Cosco csoport befektetései a pireuszi kikötőben nagyon pozitívak voltak Görögország számára. A külföldi befektetők, különösen a kínaiak óriási reményforrást jelentenek a struktúráink javításához és a versenyképességünk megerősítéséhez" - mondta a pénzügyminiszter. "Ez a kormány arról biztosíthatja a külföldi befektetőket, hogy nyitott szellemmel találják magukat szemben. Nem vagyunk dogmatikusak" - tette hozzá.

Varufakisz jelezte, hogy a kormány "teljesen elkötelezetten kíván együttműködni a partnereivel" és nem kíván "egyoldalúan fellépni". Emlékeztetett arra, hogy a kormány "még semmit nem lépett eddig", a kormányprogramot még nem mutatta be a parlamentnek.

A görög kormány célja - mint Varufakisz elmondta -, hogy véget vessen a Görögországot sújtó tripla válságnak, amely az adósságot, a bankokat és a magánszektort lebénító dezinflációs környezetet sújtja.

"Minden eszközre szükségünk van, amely megoldja ezt a képletet és újra kell terveznünk az eddig alkalmazott programot, amely hibás logikán alapult" - szögezte le.

"Görögországnak úgy adtak kölcsön óriási összegeket az adóssága visszafizetésére, hogy azt kérték tőle: csökkentse a bevételeit. Ez nem volt jó ötlet" - vélte Varufakisz. "Sziszüphosz számára a megfelelő stratégia az, ha nem tolja tovább a sziklát, nem pedig az, hogy felviszi a domb tetejére. Abba kell hagynunk Sziszüphosz utánzását és okosabban kell cselekednünk egy olyan átfogó megoldást találva, amely nem csak Görögország, hanem Európa érdekét is szolgálja" - mondta.

Szerinte a görög kormányok két legfőbb hibája évtizedek óta az volt, hogy úgy adósították el az országot, hogy közben nem gondoltak a jövőre és nem indítottak el reformokat.
"Ezt fogjuk abbahagyni" - hangsúlyozta.

A görög pénzügyminiszter egy átfogó új adósságmegállapodás reményében vasárnap Párizsban tárgyalt, hétfőn Londonban, kedden pedig Rómában fogadják. A görög miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz pénteken telefonon beszélt az Európai Központi Bank (EKB) elnökével arról, hogy megállapodást szeretne az adósság ügyében, kedden maga is ellátogat Rómába, szerdán pedig Párizsba.

A két fővárosban valamelyes rokonszenvet remél, miután tavaly mind az olasz, mind a francia kormány hangot adott véleményének, hogy az euróövezetben általában is olyan költségvetési politikára lenne szükség, amely nem akadályozza a gazdasági növekedést.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com