IEA: Európa LNG-kereslete felhajtotta a világpiaci árakat

Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) hétfőn publikált negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnövekedés duplájára emeli LNG-beszerzéseit.Miután Oroszország visszafogta az Európába irányuló földgáz szállítását, a piaci árak magasra emelkedtek, felborult a kereskedelmi forgalom és akut üzemanyaghiány alakult ki egyes feltörekvő és fejlődő gazdaságokban az IEA tanulmánya szerint, amely megállapítja, hogy a szűkös piaci ellátás várhatóan még 2023-ban is fennmarad.
    

A földgáz világpiaci kereslete 2021 óta csökken, 2022-ben pedig várhatóan 0,8 százalékkal lesz alacsonyabb a globális fogyasztás, mert Európában 10 százalékkal csökken, az ázsiai és csendes-óceáni piacokon pedig nem változik a felhasználás - közölték. Jövőre a globális gázfogyasztás 0,4 százalékos növekedését jelzi előre az IEA, azzal a megjegyzéssel, hogy a prognózist nagyfokú bizonytalanság jellemzi, elsősorban a magas energiaárak gazdasági hatását és Oroszország jövőbeni intézkedéseit illetően.
    

Az európai földgázárak és az ázsiai spot LNG-árak az idei harmadik negyedévben rekordmagasságba szöktek. az áremelkedés csökkentette a gázkeresletet, és ösztönözte az energiatermelésben más tüzelőanyagokra, például szénre és olajra való átállást az elemzés szerint. Hozzátették, hogy egyes feltörekvő és fejlődő gazdaságokban az árrobbanások hiányt és áramkimaradásokat idéztek elő. Európa gázfogyasztása több mint 10 százalékkal csökkent az idei év első nyolc hónapjában a 2021-es év azonos időszakához képest, ezen belül a termelőipar gázfogyasztása 15 százalékkal esett vissza. Ugyanebben az időszakban Kínában és Japánban a földgáz iránti kereslet szinte változatlan maradt, míg Indiában és Koreában csökkent.
    

Az IEA közölte: Európa az orosz gázszállítások erőteljes visszaesését LNG-importtal, valamint alternatív csővezetékes szállítással ellensúlyozta. Az európai LNG-kereslet az első nyolc hónapban 65 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, elvonva forrásokat az ázsiai-csendes-óceáni térség hagyományos vevőitől, ahol a vásárlások ugyanebben az időszakban 7 százalékkal csökkentek.
    

Az IEA előrejelzése szerint Európa LNG-importja idén több mint 60 milliárd köbméterrel fog nőni, ami több mint kétszerese a globális LNG-exportkapacitás bővítésének. Rövid- és középtávon ez erős keresleti nyomás alatt tartja majd a nemzetközi LNG-piacot, így Ázsia LNG-importja az év hátralévő részében emiatt alacsonyabb marad a tavalyinál az IEA közlése alapján.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com