IMF: idén gyorsul, de törékeny marad a világgazdaság növekedése

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint gyorsul idén a növekedés a világgazdaságban, de megmaradtak a kockázatok; a munkanélküliség továbbra is magas, és egyenlőtlen a növekedés eloszlása.

Ezt kedden kiadott, Világgazdasági Kilátások (WEO) című szokásos negyedéves jelentésében állapította meg a nemzetközi pénzügyi szervezet. Az IMF előrejelzése szerint a 2013-as 3 százalékról idén 3,7 százalékra gyorsul a növekedés a világgazdaságban. A fejlett országokban a tavalyi 1,3 százalék után 2014-ben 2,2 százalék lesz a bővülés, a feltörekvő országokban 4,7 százalék után 5,1 százalék. A növekedés üteme ugyanakkor nagyon egyenlőtlen: az Egyesült Államokban nagyobb, mint Európában, az euróövezetben pedig sokkal nagyobb, mint Dél-Európában. Ez utóbbi régió helyzete a leginkább aggasztó a világgazdaság növekedési kilátásait illetően az IMF szerint.

imf-logo-640x480A jelentés két jelentős kockázatra hívja föl a figyelmet. Az egyik a monetáris politika "normalizálódása". A fejlett országokban ugyanis a gazdasági növekedés gyorsulásával fokozatosan véget ér az extrém laza monetáris politika korszaka. Ez az itteni állampapírok hozamának emelkedését vonja maga után, és emiatt megfordulhat a portfolió-áramlás iránya, vagyis a befektetők tőkét vonhatnak ki a feltörekvő térségek piacairól. Ez a folyamat pedig megviselheti azokat a feltörekvő országokat, ahol "gyengék a makrogazdasági keretfeltételek".

A másik kockázat az IMF szerint a deflációs veszély az euróövezetben. Ezért fontos többek között a banki mérlegek megerősítése; a jelenleg zajló folyamat - a stressztesztek és az Európai Központi Bank által megkezdett, 2014 novemberében befejeződő bankuniós állapotfelmérés - végigvitele "rövid távon az eurózóna fő feladata" - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap szokásos negyedéves jelentésében. Ami az egyes országokat és régiókat illeti, az Egyesült Államokban 2014-ben a növekedés megközelíti a 3 százalékot, többek között a belső kereslet bővülése miatt. Az IMF számításai szerint az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) az eszközvásárlások leépítése után, 2015-ben kezdheti meg a kamatemelést.

Japánban a tavalyival megegyező, 1,7 százalékos GDP-növekedést vár a valutaalap. Ennek a növekedésnek a szerkezete ugyanakkor a pénzügyi szervezet szerint nem olyan egészséges, mint az amerikai gazdaságé: a motorja elsősorban a pénzügyi ösztönzés és az export, ezért az IMF szerint fel kellene lendíteni a belső fogyasztást és a beruházásokat. Európában Nagy-Britanniában és az euróövezetben egyre kedvezőbbek a körülmények a Nemzetközi Valutaalap szerint. Az államadósság fenntartható pályán van, egyre kevésbé van szükség költségvetési kiigazításokra. Ennek megfelelően a brit GDP várhatóan 2,4 százalékkal, a német 1,6 százalékkal bővül 2014-ben. Franciaországban ugyanakkor, ahol "politikai bizonytalanság nehezedik a növekedésre", csak 0,9 százalékos lehet a bővülés.
Kelet-Közép-Európában a 2013-as 2,5 százalék után 2014-ben 2,8 százalék lehet a növekedés átlagos mértéke.
Az IMF egyelőre nem közölt országokra lebontott friss előrejelzést. A legutóbbi, októberi jelentés szerint Magyarországon 1,3 százalékos GDP-növekedés és 3,0 százalékos infláció várható 2014-ben.
forrás:MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com