Londoni elemzők: az alacsony infláció a monetáris enyhítés folytatását valószínűsíti

A várakozásoktól jelentősen elmaradó februári infláció a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusának folytatását valószínűsíti, annak ellenére is, hogy az inflációs ütem a kedvezőtlenre forduló bázishatások miatt várhatóan gyorsulásnak indul - jósolták a februári inflációs adatok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

A múlt hónapban 0,1 százalékos volt a tizenkét havi összevetésű infláció Magyarországon. A londoni elemzői közösség előzetesen 0,2-0,6 százalékot prognosztizált. A keddi adatismertetés után a JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: továbbra is úgy tartják, hogy a magyarországi infláció a januári nulla százalékkal elérte mélypontját, és mostantól fokozatosan gyorsul.

infláció-index-érme-deviza-300x199Várakozásuk szerint az éves ütem 2014 végére eléri a 2,2 százalékot, bár hangsúlyozták, hogy "enyhe lefelé ható kockázatot" látnak erre az előrejelzésükre. A ház mindenesetre megerősítette azt a prognózisát, hogy az MNB márciusban és áprilisban még két, egyenként 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre, és így 2,50 százalékos alapkamat eléréséig folytatja enyhítési ciklusát. A JP Morgan elemzői szerint a piaci várakozásnál nagyobb mértékű legutóbbi MNB-kamatcsökkentések is arra vallanak, hogy a jegybankot nem aggasztaná a forint további fokozatos gyengülése az euróval szemben, ha a folyamat kiugrások nélkül, ellenőrzött körülmények közepette zajlik. Ebben a helyzetben a ház szerint van esély arra, hogy az MNB akár 2,50 százalék alá is csökkentheti alapkamatát.

Az MNB más nagy londoni házak véleménye szerint is tolerálná az esetleges további forintgyengülést, és vannak olyan citybeli előrejelzések, amelyek alapeseti várakozásként jósolják a 2,50 százalék alatti MNB-kamatmélypontot.
A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének elemzői legutóbbi helyzetértékelésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a magyar bankszektor "fájdalomküszöbe" inkább a 340 forint/eurós árfolyamszintekhez van közelebb, mint a jelenlegihez. Az RBS mindezek alapján megerősítette azt a prognózisát, hogy az MNB enyhítési ciklusa 2,40 százalékos alapkamat eléréséig folytatódik.

A keddi inflációs adatismertetés után a 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértői közölték: a várakozástól jelentősen elmaradó februári infláció egyik fő tényezője az lehetett, hogy a bankok a jelek szerint - legalábbis egyelőre - nem próbálták más díjak emelésével ellentételezni a díjmentes készpénzfelvételből eredő bevételkiesést. A ház szerint erre vall, hogy e tényező a vártnál is nagyobb mértékben lassította az éves ütemű inflációt, és a havi összevetésben számolt negatív maginfláció is ennek a közvetlen eredménye.

A 4cast elemzői közölték ugyanakkor, hogy a várakozástól jóval elmaradó teljes kosárra számolt éves infláció és a negatív havi maginflációs árindex ellenére sem számolnak deflációs kockázattal a magyar gazdaságban. Hozzátették azonban, hogy véleményük szerint a monetáris tanács a további kamatcsökkentések igazolásaként fogja használni a februári inflációs számokat. A Goldman Sachs bankcsoport felzárkózó piacokra szakosodott londoni elemzőinek értékelése szerint a vártnál jelentősen alacsonyabb, a januáriról azonban mégiscsak elmozduló éves infláció jelzi, hogy a tavalyi közműdíj-csökkentésekből eredő bázishatások most már elkezdtek felhajtóerőt gyakorolni a teljes kosárra számolt magyarországi inflációra. A ház ennek alapján az éves összevetésű inflációs ütem további gyorsulását várja.

A cég elemzői szerint mindazonáltal a februári inflációs adatsor alátámasztja a monetáris tanács enyhítési alapállását, és ennek alapján a Goldman Sachs alapeseti előrejelzése az, hogy az MNB alapkamata még az idei első félévben 2,50 százalékig csökken. A ház szerint ugyanakkor ez végső soron nem az inflációtól, hanem a piaci kondícióktól függ, és a további MNB-kamatcsökkentésekhez az állampapír-piaci kereslet fennmaradása és stabilabb forint is kell.
forrás.mti

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com