Londoni elemzők: erős növekedés Közép-Európában, nincs magyar deflációs veszély

Meglepő üteműnek nevezték Közép-Európa gazdaságainak növekedési ütemét a térség előzetes negyedik negyedévi GDP-becsléseinek pénteki ismertetése után a londoni pénzügyi elemzők. Van olyan citybeli ház, amely az adatok nyomán jelentősen emelte a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére adott előrejelzését.

gfA szintén pénteken ismertetett januári magyar inflációs adatokkal kapcsolatban a londoni elemzők egyöntetűen azt jósolták, hogy deflációs kockázat nem fenyeget a magyar gazdaságban, mivel a tizenkét hónapra számolt magyarországi infláció a múlt havi nulla százalékkal valószínűleg elérte mélypontját.

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics vezető elemzője pénteki értékelésében közölte: a ház már a régiós GDP-becslések előtt is a londoni konszenzusnál magasabb prognózisokat tartott érvényben, de az adatsorok ehhez képest is meglepően erősek.

A cég saját becslése szerint az európai felzárkózó térségben - beleértve Törökországot és Oroszországot is - a tavalyi negyedik negyedévben 2,5 százalékos lehetett az éves összevetésű átlagos GDP-növekedés, ami 18 hónapja nem mért ütem.

A ház a magyar gazdaság erőteljes tavalyi év végi teljesítményéből kiindulva 2,5 százalékra javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az általa eddig várt 2 százalékról, és ugyanilyen felülvizsgálatot hajtott végre Csehország esetében. A Capital Economics Romániában az eddig jósolt 2 százalék helyett most már 3 százalékos növekedést vár 2014-ben, ugyanolyan üteműt, mint Lengyelországban.

Jackson szerint a havi aktivitási adatok jól kiegyensúlyozott kilábalásra utalnak az európai felzárkózó térségben. A kiskereskedelmi értékesítés és az ipari termelés növekedése egyaránt gyorsult 2013 végére, ami arra vall, hogy a térségi kilábalásnak a hazai és a külső kereslet egyaránt hajtóerőt adott - hangsúlyozta a Capital Economics londoni elemzője.

Valamivel óvatosabb idei előrejelzést adtak a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői. A ház a pénteki adatismertetések utáni prognózisában közölte, hogy Magyarországon 2,1 százalékos, Lengyelországban 2,8 százalékos, Csehországban 1,9 százalékos, Romániában 2,4 százalékos GDP-növekedést vár 2014-ben. A JP Morgan elemzői hangsúlyozták, hogy ez a magyar GDP-prognózisuk is valamivel meghaladja a londoni konszenzust.

Az HSBC bankcsoport londoni elemzői is 2,1 százalékos idei egész évi növekedést várnak a magyar gazdaságban. Pénteki értékelésükben szintén kiemelték, hogy a magyar gazdaságnak a külső és a belső kereslet erősödése egyaránt lendületet adott a tavalyi negyedik negyedévben. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a belső fogyasztást nagyarányú ösztönzés hajtja a monetáris és a költségvetési oldalról egyszerre.

A januárról közzétett - éves összevetésben nulla százalékos - magyarországi inflációs adatokkal kapcsolatban a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének szakelemzői pénteki helyzetértékelésükben úgy fogalmaztak, hogy Magyarországnak "volt egy rövid flörtje a deflációval", de a dezinflációs folyamat januárban valószínűleg véget is ért.

A GS londoni elemzői szerint a tizenkét havi januári fogyasztói árindex - eddig példátlan módon - valószínűleg deflációs tartományba fordult volna a dohány- és az alkoholfélék, valamint a szolgáltatások áremelkedése nélkül. Ez az inflációs szerkezet hozzájárult a - tizenkét havi szinten 3,4 százalékos - maginfláció és a teljes kosárra számolt ütem szélesedő divergenciájához.

A ház szerint ugyanakkor innen várhatóan belép a közműdíj-csökkentések tavalyi első hullámából eredő éves bázishatás, ami véget vet a további dezinflációnak az idei évre.

A Goldman Sachs londoni elemzői szerint azonban a januári inflációs adatok alátámasztják Magyar Nemzeti Bank (MNB) enyhítésre hajló monetáris politikáját, és így a GS azon előrejelzését is, hogy az MNB ebben a hónapban még végrehajt egy kisebb mértékű, 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést.

Az alacsonyabb januári inflációs kiindulópont és a tervezett további közműdíj-csökkentés lassítja a reálkamat és kamatdifferenciál eróziójának folyamatát, enyhítve ezáltal a tőkiáramlás rövid távú kockázatát a GS elemzői szerint.
A JP Morgan londoni elemzői is azt valószínűsítették pénteki értékelésükben, hogy a magyarországi infláció januárban elérte mélypontját.

A ház az innentől belépő bázishatások, valamint a forintgyengülés átszűrődése miatt azzal számol, hogy 2014 végére 2,3 százalékra, 2015 végére 3,1 százalékra gyorsul vissza a tizenkét havi infláció.
A cég szintén azt várja, hogy az MNB a jövő heti kamatdöntő ülésen 0,10 százalékpontra lassítja a kamatcsökkentés ütemét. A JP Morgan elemzőinek várakozása szerint ehhez az eddigieknél keményebb hangvételű monetáris tanácsi közlemény járul majd, amely elismeri a piaci kondíciók romlását.

A cég londoni szakértői azt nem várják, hogy az MNB kizárja a későbbi kamatcsökkentések lehetőségét, ám ha tovább romlik a Magyarországgal kapcsolatos befektetői hangulat - például ha a forint 315-320 forint/euró fölé gyengül -, az a ház szerint valószínűleg leállítaná az enyhítési ciklust.

A JP Morgan elemzői közölték: alapeseti előrejelzésük változatlanul az, hogy az MNB 2,50 százalékos alapkamaton fejezi be az enyhítési ciklust az idei második negyedévben. Elismerték ugyanakkor, hogy a gyenge forint miatt felfelé ható kockázatokat látnak erre a prognózisukra.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com