Németországban egyelőre főleg az ipari fogyasztókat és a viszonteladókat sújtja az energia drágulása

Németországban egyelőre főleg az ipari fogyasztókat és a viszonteladókat sújtja az energia drágulása a közvetlenül az Ukrajna elleni orosz invázió előtti időszakból származó adatok szerint - mutatta ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett jelentésében.A Destatis az energiaárak februári alakulásáról szóló jelentésében kiemelte, hogy a piaci bizonytalanság és a szűkös földgázellátás miatt már az Ukrajna elleni orosz támadás előtt jelentősen drágult az energia Németországban. Az importált energia 129,5 százalékkal került többe az egy évvel korábbinál, a belföldön előállított energia 68 százalékkal drágult, a lakossági fogyasztóknak pedig 22,5 százalékkal kellett többet fizetniük a háztartási energiáért és az üzemanyagokért, mint 2021 februárjában.
    

Hozzátették, hogy az energiaárak emelkedésének fő oka a földgáz drágulása, amely elsősorban az ipari fogyasztókat, valamint a viszonteladókat - vagyis a földgázt megvásárló és a többi között az erőműveknek, az iparvállalatoknak és a háztartási fogyasztóknak értékesítő cégeket - érintette. Az ipari fogyasztók földgázköltsége 194,9 százalékkal emelkedett februárban az egy évvel korábbihoz képest, a viszonteladóknak pedig 143,8 százalékkal kellett többet fizetni az energiahordozóért, amelyet Németország mintegy 90 százalékban import révén - ezen belül 55 százalékban orosz importból - szerez be.
   

A földgáz világpiaci árának elszabadulása révén elindult energiaár-robbanás tavaly ősz óta a német belpolitika egyik fő témája. A szövetségi kormány a lakossági fogyasztók terheinek enyhítésére összpontosít. Eddig két nagy intézkedési csomagot állítottak össze. A napokban bejelentett második csomag tartalmazza például, hogy az EU-s szabályoknak megfelelő legalacsonyabb szintre csökkentik az üzemanyagok árára rakodó adóterheket. A három hónapra érvényes döntéssel a dízel ára 30 centtel, benziné 14 centtel csökken a kormány számításai szerint.
    

Az adófizetők fejenként bruttó 300 eurót (112 ezer forint) is kapnak. Az energiaköltség-támogatás nevű egyszeri juttatás a jövedelemadó hatálya alá tartozik, a magas keresetűek így kisebb nettó összeghez jutnak, mint az alacsony keresetűek. A gyermekes családok gyermekenként további 100 eurót kapnak. Bevezetik egyebek mellett, hogy a következő három hónapban 9 euróba kerül a havi bérlet a közösségi közlekedésben. Ez nagyságrendnyi tehercsökkenés, tekintve, hogy például Berlinben 86 eurót kell fizetni a havi közlekedési bérletért.
    

A február elején kidolgozott első támogatási csomag a legkevésbé jómódú rétegek fűtési költségeinek csökkentését szolgálta. Ebben rendelkeztek a többi között arról, hogy a lakhatási támogatásban (Wohngeld) részesülők kétszemélyes háztartás esetén 175 euró egyszeri támogatást kapnak. Nagyobb háztartásokban a háztartás harmadik tagjától fejenként további 35 euró jár, az egyedül élők pedig 135 eurót kapnak. Ezeket az összegeket 100 euróval emelik a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) csütörtöki megállapodása alapján. A két csomag együtt nagyjából 30 milliárd euróba kerül az államháztartásnak.
    

Az energiahordozók világpiaci árának robbanásszerű emelkedése miatt a háztartásoknak az idén minden korábbinál többet kell fizetniük a fűtésért, az áramért és az üzemanyagért Németországban. A benzin és a dízel üzemanyag ára például először az idén lépte át a literenkénti 2 eurós határt, míg tavaly tavasszal 1,30-1,40 euró körül volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com