Prága visszaköveteli Németországban tárolt kőolajtartalékait

A cseh kormány felszólította a német hatóságokat, hogy segítsenek visszaszerezni azt a kőolajat, amelyet Csehország korábban a német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.

Prága képA Viktoriagruppe ellen a közelmúltban csődeljárás indult, és az ügyet kezelő biztos zárolta a cég raktáraiban található összes kőolajat, beleértve azt is, amelyet a korábbi cseh kormányok helyzetek el a cégnél. A csődkezelő biztos szerint nem bizonyítható, hogy a kőolaj egy része a cseh államé.

"Az ügy komoly problémát jelent a cseh-német kapcsolatokban" - nyilatkozta Bohuslav Sobotka miniszterelnök vasárnap a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24).

Sobotka elmondta, hogy a kérdést pénteken Arndt Freytag von Loringhoven prágai német nagykövettel is megtárgyalta, aki segítséget ígért. A diplomata szerint a két fél szakértői megbeszélik, hogyan lehet visszajuttatni a cseh állam tulajdonában lévő kőolajat Csehországba.

Korábbi cseh sajtóértesülések szerint a bajor Kraillinban tárolt kőolaj értéke több százmillió korona, és fedezi Csehország kétnapi olajfogyasztását. A cseh állam 95 napra elegendő kőolajtartalékkal rendelkezik.

Sobotka felkérte a német felet, hogy a 2004-ben megkötött államközi szerződés keretében járjanak el.
"Ez a szerződés jogot ad a Cseh Köztársaságnak arra, hogy energiatartalékait bármikor elszállíthassa Németország területéről" - mutatott rá a cseh kormányfő.

"A korábbi jobboldali kormányok részéről nagy hiba volt, hogy Csehország anyagi tartalékainak jelentős részét külföldön helyezték el" - bírálta elődeit a miniszterelnök.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com