Ukrán válság - Londoni elemzők: teljes törlesztési és folyómérleg-válság fenyeget

Londoni elemzői vélemények szerint fenntarthatatlanná válhat Ukrajna devizaadósság-törlesztési és folyómérleg-finanszírozási helyzete. A citybeli helyzetértékelések szerint ha az esetleges járványhatások elérik a magyar gazdaságot, azt elsősorban a magyar bankszektor ukrajnai kitettsége okozhatja.

uA UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai pénteki elemzésükben úgy vélekedtek, minél tovább tart az ukrán belpolitikai felfordulás, annál nagyobb a kockázata a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásának, vagyis a teljes körű fizetésimérleg-válság és az ezzel egyidejű szuverén adósságtörlesztési válság kialakulásának.

A hozzávetőleg 13,5 milliárd dolláros - a hazai össztermék (GDP) 7,7 százalékának megfelelő - államháztartási hiánnyal és a 16,1 milliárd dolláros - 9,1 százalékos GDP-arányos - folyómérleg-deficittel szemben a hivatalos devizatartalék mindössze 16 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a mostantól 2015 végéig lejáró 15,6 milliárd dollárnyi, devizában fennálló ukrán közadósság megújítása szinte lehetetlen külső segítség nélkül - hangsúlyozzák a UBS londoni elemzői.

Gyakorlatilag ugyanerre a következtetésre jutott pénteken a Standard & Poor's hitelminősítő. A cég - amely Ukrajna hosszú futamidejű szuverén devizaadósságának eddig is mélyen spekulatív besorolását még tovább, a már rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmeztető "CCC" szintre rontotta - a lépéshez fűzött londoni elemzésében azt jósolta, hogy ha a 15 milliárd dollár értékűre ígért orosz pénzügyi támogatást Moszkva nem folyósítja teljes mértékben, akkor Ukrajna várhatóan nem tudja teljesíteni szuverén devizaadósság-törlesztési kötelezettségeit.

Az S&P becslése szerint az ukrán kormánynak, a jegybanknak és a Naftohaz állami gázipari cégnek együtt összesen 13 milliárd dollárnyi adósságtörlesztési kötelezettsége lesz 2014-ben.

A UBS londoni elemzői szerint ha Ukrajnában teljes körű adósságtörlesztési és fizetésimérleg-válság alakul ki, az nagy valószínűséggel negatív hatást gyakorolna a más kockázatos piacokkal kapcsolatos befektetői hangulatra is. A ház szerint ugyanakkor az átgyűrűzési potenciált korlátozza az ukrán gazdaság csekély mérete - a nominális GDP-érték mindössze 180 milliárd dollár -, valamint a külföldi befektetők alacsony tulajdonosi részaránya a szintén kisméretű ukrán adósság- és részvénypiacon.

A legnyilvánvalóbb kereskedelmi, pénzügyi és üzleti kapcsolat az ukrán gazdaságot a szomszédos Oroszországhoz fűzi, vagyis bármilyen járványveszély először az orosz gazdaságban jelentkezne - állapítják meg a UBS szakértői.
A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a fő gazdasági kockázatot az egyes partnerországok bankrendszereinek ukrajnai kitettségei jelentik.

A ház szerint az EU-gazdaságok közül ez három országot érint érdemben: Magyarországot, Ausztriát és Görögországot. Ausztria és Görögország bankrendszereinek teljes potenciális kitettsége az ukrán szuverén törlesztésleállási kockázattal szemben az EAD számítási mércéjén mérve (exposure at default) viszonylag csekély, ám a magyar bankszektoré "nem elhanyagolható", a magyar GDP-érték mintegy 3 százalékával egyenlő a Goldman Sachs pénteki elemzésének grafikus kimutatása szerint.

Arról eltérnek a londoni elemzői vélemények, hogy Ukrajnának milyen esélyei vannak külső finanszírozási segítségre.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlege szerint az orosz pénzügyi segélycsomag visszavonásának megvan ugyan a kockázata, ám Ukrajna "viszonylag könnyen" találhatna más külső támogatási forrást.
A ház szerint ha Ukrajnában új kormány alakul, az hozzájuthatna valamilyen vészhelyzeti finanszírozáshoz a legsürgetőbb devizakötelezettségek fedezésére a válságkezelésben már most is jelentős szerepet vállaló Európai Uniótól, és még jelentősebb pénzügyi csomag lenne várható a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint növekszik egy új IMF-program esélye az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya leértékelése nyomán, és a válság lehetséges legjobb megoldását is az jelentené, ha az orosz pénzügyi segélycsomag helyébe egy IMF-program lépne, mivel ez az adósságátrendezés kockázata nélkül enyhítené a finanszírozási problémákat.

A Standard & Poor's ugyanakkor a pénteki ukrán leminősítéshez fűzött elemzésében úgy vélte, hogy az Egyesült Államok, az EU és az IMF esetleges alternatív finanszírozási csomagjához valószínűleg olyan átfogó reformfeltételek járulnának, amelyeket a jelenlegi ukrán kormány nem lenne hajlandó teljesíteni. Az S&P szerint nemigen látható az sem, hogy a mostani ukrán kormány bukása esetén milyen új vezetés alakulhatna, és annak milyen fő gazdaságpolitikai célkitűzései lennének.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com