Mi történik a gyerekkel, ha mindent megkap?

Biztosan sok családban előfordul, hogy a gyermekük elé tesznek mindent, ami csak a száján kiejt, ha nem is a szülők, de a nagyszülők hajlamosak túlzásokba esni. Ez bármennyire is jónak tűnhet, mégsem az.

A gyerekek igen hamar megtapasztalják saját akaratuknak a teremtő erejét és bizony pillanatok alatt vissza is élnek ezzel. Az elkényeztetett csemeték igényt tartanak a túlzott figyelemre, engedékenységre. Nem ismernek határokat, szabályokat, pontosan tudják hogyan érjék el a céljaikat. Ez akkor áll fenn, ha a környezetének nincs racionális képe a gyerek valódi igényeiről.

Egy szülő sem szereti sírni látni a szeme fényét, ám, ha korlátokat nem ismerve mindent megtesznek azért, hogy a könnycseppek elmaradjanak, akkor negatív irányba viszik el a dolgokat. Egyre többször fog előfordulni, hogy  ,,nem" szó hallatán, hogy sírni kezdenek, tudva azt, hogy ezzel nyert ügyük lesz.
Ezzel át is vették az irányítást.

Sokan próbálnak mindent megadni a gyerekeknek, ami nem abban nyilvánul meg, hogy a szükséges dolgokat vásárolják meg, hanem azt amit éppen a szájukon kiejtenek. Ezt megszokják, természetessé válik számukra, ezért egy idő után semminek nem fognak őszintén örülni, sőt egyre nagyobbak lesznek az igényeik. Ha 18 éves korukban egy autót kérnek, a szülők nem leges válaszát nem fogják elfogadni, igazából meg sem fogják érteni. Nem szab határt semmi a kívánságaiknak, abban a tudatban élnek, hogy a lehetőségeik korlátlanok.

Jelek arra, hogy másképp kellene
  • Hisztirohamot, sírógörcsöt produkálnak, ha nem tesznek a kedvükre.
  • Semmit nem jelent náluk a ,,nem" szó.
  • Nem veszik figyelembe mások szükségleteit.
  • Nem ismernek szabályokat, azt csinálnak amit akarnak.
  • Hiába kérik meg őket bármire, nem teszik meg.
  • Nem ismerik el, hogy valami kötelező.
  • Nem becsülnek meg semmit, dobálják vagy szét is törik a játékaikat egy- egy  dühroham közepette.

Az elkényeztetés következményei

A nyafogós, mindent magának akaró gyerekeket, sőt felnőtteket is rendszerint kiközösítik. Jelentkezhet ez már az óvodában, mikor például nem képes a gyerkőc veszíteni vagy nem akar a játékokon osztozni másokkal. Felnőtt korra pedig az ilyen nevelésben részesültek gyakran nem lesznek képesek megbirkózni a problémákkal, illetve nem fogják tudni megfelelően kezelni a stresszhelyzeteket.

Fontos tudni, hogy a nevelés magába foglalja a szigorú szabályok felállítását és a határok meghúzását, mivel ezáltal alakul ki a kicsik értékrendje. Szükség van arra, hogy a szülőké legyen az irányító szerep. Nem tanácsos behódolni a szeszélyeiknek. Arra kell törekedni, hogy egészséges világkép és feleléségtudat alakuljon ki bennük. El kell fogadniuk azt a tényt, hogy nem minden úgy történik, ahogyan azt ők akarják vagy számukra a legjobb. Meg kell tanulniuk, vannak olyan szituációk, amelyekben tiszteletben szükséges tartaniuk a szüleik döntéseit.

Hozzászólások


A középső gyereknek mindig a legrosszabb

A középső gyereknek mindig a legrosszabb

Igen is létezik a középső gyerek szindróma, bármennyire is igyekszenek a szülők.

A 6 legrosszabb emberi tulajdonság

A 6 legrosszabb emberi tulajdonság

Te sem szereted az ilyen embereket?

Figyeld a testbeszédét, elárulja, hogy tetszel-e neki!

Figyeld a testbeszédét, elárulja, hogy tetszel-e neki!

Ha percek alatt szeretnéd megtudni, hogy bejössz-e a kiszemeltednek, csak tudnod kell mit kell megfigyelni.

Gyakran dühös vagy, akkor ezt tudnod kell!

Gyakran dühös vagy, akkor ezt tudnod kell!

Hamar felhúzod magad? Itt a megoldás!

Nincs elég önbizalmad? - Teszteld magad!

Nincs elég önbizalmad? - Teszteld magad!

Ha nincs elég önbizalmunk, nem lehetünk felhőtlenül boldogok sem.

Ilyen a jó főnök! - Te az lennél?

Ilyen a jó főnök! - Te az lennél?

Nem mindenki vezéregyéniség, de sokan mégis remek vezetők lennének.


Ötletek a könnyű takarításhoz tavaszra és nyárra!

Ötletek a könnyű takarításhoz tavaszra és nyárra!

Kezd a jó időt tisztán és rendezetten az alábbi tippek segítségével!

Kulcs a tinikhez- tippek hogyan ellenőrizd

Kulcs a tinikhez- tippek hogyan ellenőrizd

Számtalan veszély leselkedhet a gyerekedre, jó, ha képben vagy!

Akkor szerelmes a párod ha...

Akkor szerelmes a párod ha...

Nálatok megvannak ezek a jelek?

Amennyiben ezek hiányoznak a kapcsolatodból nem sok jóra számíthatsz

Amennyiben ezek hiányoznak a kapcsolatodból nem sok jóra számíthatsz

Vannak olyan dolgok, amelyek nagymértékben befolyásolják két ember kapcsolatát, akár egy szerelem végét is jelentheti ezek hiánya.

http://ujhazak.com