• -5 ℃ / 3 ℃

Anyóshoroszkóp

A csillagjegyekből kiderül, hogy mire számíthatunk a párunk anyukájától.motherHabár a párkapcsolat két emberről szól, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy egy viszonynál el kell viselnünk a kedvesünk barátait, rokonait, a szüleit, főleg az anyját, ami gyakran nem könnyű feladat.Ha szeretnénk előre tudni, hogy általánosságban mire számíthatunk az anyósunktól, akkor derítsük ki a születési idejét, hogy a csillagjegye alapján szerezhessünk némi információt a személyiségéről.

Kos: Általában nyitott, fiatalos nő, akivel mindenről lehet beszélgetni.Ha egy Kos az anyósunk, akkor inkább haverként viselkedik velünk, de azt azért szereti, ha látványosan tiszteletteljesen, udvariasan szólunk hozzá, ám ezt ne vigyük túlzásba, mert a nyalizást utálja!

Emellett rendkívül lendületes, lobbanékony, és nem rest keményen kimondani mindazt, amit gondol.Jellemző rá, hogy gondolkodás nélkül kritizál, ami nem lesz valami kellemes érzés számunkra.Amennyiben ezeket a drámákat nem vesszük túlságosan komolyan, akkor nagyon jó kapcsolatot alakíthatunk ki a Kos anyóssal.

Bika: Rettenetesen ragaszkodik a gyerekéhez, ezért rengeteg elvárást fog velünk szemben felállítani, tehát nem lesz könnyű megfelelnünk neki.A Bika anyós igazi mintaanyuka, toleráns, kedves, sok mindent meg lehet vele beszélni, ám a fő szokásain nem tud változtatni.

Utálja a hazugságot és a hidegháborút, de azt szereti, ha mindent megbeszélhet az érintettel, egy idő után pedig még azt is belátja, hogy tévedett, ha ő volt a hibás.Készüljünk fel rá, hogy a Bika anyós igencsak sértődékeny, azt pedig felejtsük el, hogy nem fogja ránk erőltetni a házimunkát.

Ikrek: Ezzel a csillagjeggyel soha nem könnyű, mivel alapvetően bonyolult ember, aki az egyik pillanatban barátkozik, a következőben egészben lenyel.Általában szélsőséges anyós, aki főnyereményként vagy a legrosszabb választásként könyvel el.

Az Ikrek anyós természetesen a legjobbat szeretné a gyerekének, akinek a nevében is hatalmasak az igényei.Gyengéje a társaság, tehát szeretni fog, ha sokat foglalkozunk, beszélgetünk vele.
Egy-két közös programmal levehetjük a lábáról az Ikrek anyóst.motherinRák: Nagyot fogunk csalódni, ha abban reménykedünk, hogy a családcentrikus anyóssal megfogtuk az Isten lábát!Eleinte még elfogadja a gyermeke választását, de úgy kezd egyre inkább kiborulni, ahogy látja, hogy egyre kevesebb szerephez jut a csemetéje életében, mint anya.

Ebből konfliktus, belháború robbanhat ki, amit muszáj jól kezelnünk, mert egyébként a Rák anyós nagyon jó anya és nagymama lesz, de ehhez az kell, hogy úgy érezze, még mindig nélkülözhetetlen szerepe van a családban, ahol szeretik.Jó pontot azzal gyűjthetünk nála, ha néha látványosan segítséget, szakértelmi tudást kérünk tőle.

Oroszlán: Igazi harcost fogtunk ki, ha Oroszlán az anyósunk, hiszen elszántan küzd a gyermekéért és a posztjáért.Rettentő nehezen fogadja el az „idegent”, akit a gyereke hazavitt a meghitt életükbe.

Fontos, hogy nagyon óvatosan, megértően, türelmesen viselkedjünk az Oroszlán anyóssal, mert szörnyű háború robbanhat ki, ha elszakad nála a cérna.
Ha engedünk neki, akkor gyorsan a fejünkre nőhet, és igazi diktátorként fog viselkedni.

Muszáj, hogy a diplomácia rögös útját válasszuk.Ha ügyesen taktikázunk, illetve éreztetjük, hogy nem jelentünk fenyegetést, akkor kordában tarthatjuk.Emellett az Oroszlán anyóstól sokat tanulhatunk, de azt fogadjuk el, hogy tele lesz elvárással felénk.

Szűz: Általában szeretetre méltó anyós, ám hajlamos a túlzásba vitt aggodalmaskodásra.Ha Szűz anyóst fogtunk ki, akkor várhatóan nem lesz nyílt összetűzésünk bele, de arra számítsunk, hogy nagyon makacs, nehezen fogadja el az újdonságot.

Vele szembe tűzzük ki célul azt, hogy nem állunk le veszekedni, mert azzal örökre tönkretesszük a kapcsolatunkat vele.Ha szeretnénk jó viszonyt az anyósunkkal, akkor nyugodt stílusban beszélgessünk vele.

Mérleg: Igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert a Mérleg anyós nagyon jól kijön az emberekkel, könnyen barátkozik, és azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyerekét boldoggá tegyék, meglegyen a családi harmónia.

Alapvetően utálja a vitát és a konfliktust.Habár szeret tanácsot adni, amik egyébként tényleg jó tippek, mégsem szól bele a fiatalok életébe.Emellett szívesen tölti be a békítő szerepét, de tudja, ha olyan dolgokról van szó, ami nem tartózik rá.

A Mérleg anyóssal nem nehéz jóban lenni, ám arra ügyeljünk, hogy ne mellőzzük, mert szereti a társaságot, ha kicsit felnéznek rá, éreztetik vele, hogy fontos.Ha ennyit megteszünk érte, akkor álomanyósunk lesz.motherinlowSkorpió: Eléggé lobbanékony, heves természet, akinek nem kell a szomszédba mennie a maró, gúnyos megjegyzésért, és egyetlen kritikával képes halálra sebezni.A legrosszabb, hogy néha észre sem veszi, hogy milyen bántóak a szavai.

A Skorpió anyóssal vagy nagyon jóban leszünk, vagy nagyon rosszban.Erre a csillagjegyre jellemző, hogy imád irányítani, és kiemelkedő szerepet betölteni a család életében.Szereti, ha minden az elképzelései szerint alakul, a körülötte lévők pedig pontosan azt teszik, amit elvár tőlük.

Nincs tehát szerencsénk, ha az ördögi Skorpió anyóssal kell együtt élnünk, de jó a rosszban, hogy abban az esetben, ha valami problémánk adódik, akkor gondolkodás nélkül kihúz a bajból.

Nyilas: Békeszerető teremtés, tehát nem szereti a nyílt konfliktust, úgyhogy mindig hajlandó a kompromisszumra, ráadásul könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez.Csak azzal tehetjük tönkre a harmonikus kapcsolatunkat a Nyilas anyóssal, ha a háta mögött mondunk róla valamit.Ezt soha nem bocsátja meg, ha megtudja.

Bak: Rendkívül fontos a számára a hagyomány, emiatt nagyon nehezen fogadja el a változást.Esetében úgy érezhetjük, hogy makacs, begyöpösödött anyósunk van, pedig csak szeretné egyben tartani a már működő dolgokat.Emellett nagyon mélyen szeret, de ezt ritkán mutatja ki.mother-in-law-from-hellVízöntő: Igazán kellemes, barátságos ember, akivel könnyű megtalálni a közös hangot.Mivel utálja, ha beleszólnak az életébe, korlátozzák a szabadságát, ezért nem tesz ilyesmit másokkal.Lehet, hogy eleinte hűvösnek, távolságtartónak tűnik, ám nagyon jó barát lesz, ha megkedvel.

A Vízöntő anyós szereti a közös programokat, értékeli, ha nem zárják ki teljesen a családi életből, ezért gyakran inkább barát, mint anyós, mert az a vágya, hogy mindenkivel jót tegyen.Legyünk azonban óvatosak, mert a Vízöntő anyós akkor is próbál aranyos maradni, ha nem kedvel.Ilyenkor néha elereszt egy-két epésebb megjegyzést.

Halak: Talán a legtürelmesebb, legszeretetreméltóbb, legidillibb anyós, akink csak lehet.A Halak anyós egyedül azzal idegesíthet, ha az elképzelt világát próbálja megvalósítani, és már látja maga előtt az álomesküvőt, udvaron rohangáló unokákat.

Ha leszámítjuk a fantazmagóriáit, akkor kedves, vicces, harmonikus anyóst kapunk, aki teljes mértékben önfeláldozó a családjával.Ha ezt látványosan reklámozza, akkor szeretetre, figyelemre vágyik.Ezt adjuk meg neki, hiszen a Halak anyós a lelkét is kiteszi a családjáért.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások


Hogyan befolyásol a Mars az év végéig?

Hogyan befolyásol a Mars az év végéig?

Milyen fordulatokra kell számítanunk a harc, a tetterő és a háború bolygójától?

A festészet melyik stílusa tükrözi a világhoz való hozzáállásunkat?

A festészet melyik stílusa tükrözi a világhoz való hozzáállásunkat?

Barokk, romantika vagy például a kubizmus áll-e hozzánk a legközelebb?

Decemberi egészség horoszkóp

Decemberi egészség horoszkóp

Kell-e tartanunk a betegségektől, fertőzésektől az év utolsó havában?

Decemberi pénzhoroszkóp

Decemberi pénzhoroszkóp

Anyagi szempontból hogyan alakul az év utolsó hava?

Decemberi szerelemi horoszkóp

Decemberi szerelemi horoszkóp

Mi vár ránk az érzelmek terén?

Milyen ígéreteket szegünk meg?

Milyen ígéreteket szegünk meg?

A csillagjegyünk elárulja, hogy milyen fogadalmak betartására vagyunk alkalmatlanok.


Milyen könyv szólhatna a lelkünkről?

Milyen könyv szólhatna a lelkünkről?

Kalandregényre, krimire, romantikus regényre, vagy útikönyvre hasonlítunk?

Mennyire vagyunk édesek?

Mennyire vagyunk édesek?

A kisugárzásunk olyan, mint a Sacher-torta, vagy inkább keserű, mint az étcsokoládé?

Kik lennénk a Legendás állatok és megfigyelésük című könyv alapján?

Kik lennénk a Legendás állatok és megfigyelésük című könyv alapján?

A mozikban az új Harry Potter film, amire egy játékos horoszkóppal hangolódhatunk!

Melyik szín gyakorol ránk jó hatást?

Melyik szín gyakorol ránk jó hatást?

A csillagjegyünkből kiderül, hogy milyen árnyalatot válasszunk az otthonunkba annak érdekében, hogy jó legyen az egészségünk és a közérzetünk.

http://ujhazak.com