• 3 ℃ / 9 ℃

Heti horoszkóp (augusztus 10-16.)

Mi vár ránk a következő napokban?horos2Remélhetőleg sikerült kipihenünk magunkat a hétvégén, mert az új hét nem kevesebb lehetőséggel kecsegtet, mint azzal, hogy átlépjük a saját határainkon, és valami újat hozzunk létre az életünkben.Éljünk az alkalommal!

Kos: Mindenre és mindenkire figyeljünk a következő napokban, mert azok a dolgok, amik most történek velünk és körülöttünk, nagy hatással lesznek a jövőnkre.Ne menjünk el a lehetőségek, felajánlások mellett!

Ne ijedjünk meg attól, hogy nem lesz időnk a pihenésre, mert a most befektetett munka meg fog térülni.Használjuk ki, hogy új tapasztalatokat gyűjthetünk, okulhatunk, másokkal dolgozhatunk, idegenekkel beszélgethetünk, olyan könyvet olvashatunk el, amilyet eddig nem.

A legjobb, amit önmagunkért tehetünk, az a szellemi területünk fejlesztése.Végre más szemszögből is képesek leszünk megvizsgálni a dolgokat, ez pedig szélesre nyitja előttünk a világot.

Bika: Nem kell aggódnunk, hogy jelentős fennakadások nehezítenék a hetünket, mert kellemes, békés napok követik egymást.Előfordulhat, hogy olykor a tervezetnél lassabban haladunk, de bízzunk benne, hogy minden jól fog alakulni!

A negatív hatások elkerülnek, érzelmileg viszont jó irányt vesznek a dolgaink, de csak akkor, ha engedjük, hogy a dolgok megtörténjenek.Most könnyen megértjük mások tetteit, gondolatait, és ezeket el is fogadjuk.Az sem kizárt, hogy támaszt nyújtunk annak, akinek erre van szüksége.

A baráti kapcsolataink fontos szerepet kapnak, és elkerülhetetlen, hogy ne hozzunk meg néhány fontos döntést ezen a területen.Amennyiben valakivel régebb óta hadban állunk, akkor inkább engedjük el az illetőt, és olyan személyek társaságát keressük, akik támogatnak!

career-horoscopeIkrek: Komolyabb nehézségek, akadályok nélkül telik a hetünk.Legfeljebb csütörtökön várható egy kisebb probléma, de ezt hamar megoldjuk.A következő napokban bőven lesz energiánk arra, hogy megfigyeljük a világ változásait, módosítsunk néhány idejét múlt berögződésünkön, levetkőzzünk egy rossz szokást, és másokat is erre ösztönözhetünk.

Tegyünk valamit önmagunkért és a szeretteinkért!Hallgassunk meg másokat, és nyújtsunk támaszt annak, akinek erre van szüksége!A barátaink, munkatársaink örömmel fordulnak felénk segítségért, mert a tanácsaink akár életmentők is lehetnek.

Ne spóroljunk az okos gondolatokkal, hiszen ha adunk, akkor kapunk is.Fordítsunk időt arra, hogy átgondoljuk a közelmúlt eseményeit, mert végre tisztán láthatjuk a választ néhány függő kérdésünkre.

Rák: Sokat mosolyogva, remek hangulatban teljesítjük a következő hét napot.
Igazi élmény lesz velünk beszélgetni, meghallgatni a pozitív gondolatainkat, ráadásul napról napra egyre emelkedettebb hangulatba kerülünk.

Mivel a környezetünkre remek hatást gyakorlunk, emiatt érdemes csapatban dolgoznunk, mert jobb eredményeket érhetünk el, mint akkor, ha egyedül végeznénk a feladatainkkal.A sziporkázásunkkal bárkit leveszünk a lábáról, és könnyen elérjük a tervezett sikert.

Természetesen tudnunk kell, hogy rajtunk múlik, hogy ebből mennyi valósul meg, mert nekünk kell eldöntenünk, hogy mennyit használunk ki a lehetőségek közül.Engedjük szabadon a fantáziánkat, és ne féljünk az ötleteinktől!Most még azokra az emberekre is jó benyomást tehetünk, akik eddig nem szívleltek.

Oroszlán: Mozgalmas, izgalmas, energiával teli hetünk lesz, amelyen kedvünkre lesznek a történések, ugyanis ezek jól fognak passzolni a tüzes stílusunkhoz.Használjuk ki, hogy könnyen kommunikálunk, mert olyanokkal is megtaláljuk a közös hangot, akikkel eddig soha.

Döbbenetes gyorsasággal érzünk rá, hogy kivel milyen hangnemet kell megütnünk, ráadásul a határozottságunk is sokat segít abban, hogy elérjük a céljainkat, mert meg tudjuk értetni másokkal, hogy a vágyaink miért hajtanak hasznot nekik is.

Amennyiben segítségre van szükségünk, akkor bátran kérjünk támogatást, mert senki sem fog visszautasítani minket.A héten a tanulmányaink is előtérbe kerülhetnek, lehet azért, mert ideje lenne fejlesztenünk magunkat, vagy azért, mert mindjárt itt a szeptemberi tanévkezdés.

horoscopeSzűz: Rengeteg élmény vár ránk, ha merjük élni az életünket, és igent mondunk a meghívásokra.
Előfordulhat, hogy önmagában egyik program sem fogja drasztikusan megváltoztatni az életünket, de összességében a hét minden eseménye hozzáad valamit.Ez lehet öröm, jó érzés, tapasztalat, vagy valami extra dolog.

Ami most velünk történik, az mind fontos, még akkor is, ha elsőre jelentéktelen apróságnak tűnik valami.Most olyan lehetőségekre találhatunk, amelyek korábban nem érdekeltek, vagy féltünk kihasználni őket.A héten a legfontosabb az, hogy legyünk bátrak, és tegyük meg azt, amiről úgy gondoljuk, hogy pozitív a számunkra.

Mérleg: A héten megnő a szeretet iránti igényünk, de ez nemcsak az emberekkel függ össze, hanem az állatokkal, tárgyakkal, helyekkel kapcsolatban is kialakulhatnak a gyengéd érzelmeink.

Nyitottan állunk hozzá az új információkhoz, nagyon kíváncsiak leszünk az új dolgokra, ismeretlen személyekre, de az sem kizárt, hogy egy romantikus filmet nézünk meg, új ételeket kóstolunk meg, vagy kipróbálunk egy új hobbit.

Feltétlenül elégítsük ki az újdonság után megnőtt igényünket, emberek közül pedig olyanok társaságát keressük, akiknek nem lesz a terhére, hogy figyelmet kérünk tőlük!A családtagjaink és a barátaink közül néhány biztos, hogy örömmel fogadja az ötletünket, hogy a szokottnál több időt töltsünk együtt.

Skorpió: Le fognak terhelni minket a hétköznapok függetlenül attól, hogy hol és kivel töltjük az időt.A sűrű program mellett rengeteg extra munka várja, hogy sürgősen elvégezzük őket.Most a magánéletünkben, vállalkozásunkban, tanulmányi ügyeinkben is több a tennivalónk, mint máskor, de ennek ellenére bírjuk a nyomást.

A héten jegyezzük meg, hogy semmit se halasszunk holnapra, amit ma megcsinálhatunk!A feladataink megoldása mellett pedig legyen gondunk a kikapcsolódásra is, mert muszáj egyensúlyban tartanunk a mérleget, ha el akarjuk kerülni a feszültséget.

HoroscopeNyilas: Nagyon erős hatást gyakorolnak ránk az égiek.Ez elsősorban érzelmi téren mutatja meg a negatív hozadékát, mert vitákra, félreértésekre kell számítanunk.Ennek ellenére fontos, hogy ne féljünk megélni a szeretetet, amiből adjunk másoknak is!

Most ne akarjunk folyton a dolgok mögé nézni, és ne keressük a hátsó szándékot abban, aki közelebb szeretne kerülni hozzánk.Egyáltalán nem baj, ha most jobban igényeljünk a szeretetet, mint máskor, sőt, ennek bátran adjunk hangot!

Amellett, hogy figyelmet és törődést kérünk, muszáj odafigyelnünk azokra, akiket eddig nem engedtünk túl közel magunkhoz.A következő napokban hatalmas beszélgetéseket folytathatunk, fontos célokat tűzhetünk ki magunk elé, de arra is alkalmunk nyílik, hogy kibéküljünk valakivel.

Bak: Az első napokban még nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy reméltük, emiatt előfordulhat, hogy egy kicsit magunkba fordulunk, és keressük az okokat, hogy miért történtek másképpen az események.

Ez nem baj, sőt, legalább át tudjuk gondolni a következő időszak terveit.A belső békénk megtalálásával arra is rájöhetünk, hogy jelenleg milyen akadályok, fontos tennivalók vannak jelen az életünkben.

Az elmélkedéssel töltött idő hasznos lesz, ha hagyjuk, hogy új ötletek szülessenek a fejünkben, a negatív gondolatokat pedig messzire űzzük.Kezdjünk bele valami izgalmas feladatba!Amennyiben ez nem megy, akkor kommunikáljunk a környezetünkkel, mert lesz, aki a segítségünkre siet.

Vízöntő: Az egyensúlyra kell törekednünk a héten.Ha kapunk valamit, akkor adjunk is, amennyiben mi adunk, akkor kérjünk cserébe ellenszolgáltatást!Az adósságainkat is rendezzük a következő napokban.Ez lehet pénz, vagy egy szívesség.

Ne húzzuk ki magunkat a felelősség alól, hanem teljesítsük az ígéreteinket!Most a legfontosabb az arany középút megtalálása az életünk minden területén.Tudjuk le a kötelességeinket, de a pihenésről se feledkezzünk el!

Ha némi vakációra vágyunk, akkor annak most jött el az ideje.Mindegy, hogy családdal, vagy barátokkal, a lényeg az, hogy utazzunk el valahova, ahol jól fogjuk érezni magunkat.

horoscope201234Halak: Készüljünk fel, hogy sok érdekes fordulatot tartogat a számunkat a hét.A Jupiter a sikerhez vezet el, a Vénusz vonzóbbá tesz, tehát minden adva lesz, hogy elérjük a legnagyobb vágyainkat.Ne higgyük azonban, hogy ez könnyű lesz, mert olykor akadályokba ütközhetünk.A nehézségeket okosan, bátran, megfontoltan győzzük le!

Most váratlan anyagi bevétel, vagy valami egyéb pozitív dolog növeli a javainkat.A gyarapodás biztosított, de ehhez be kell fogadnunk az impulzusokat!Ismerkedjünk új emberekkel, mert ezzel is fejlődhetünk!

A héten előfordulhat, hogy valaki kifejezetten a számunkra áll elő egy kedvező lehetőséggel, amit ne utasítsunk vissza!A szívességeket köszönjük meg, és ne feledkezzünk el a háláról se a következő napokban!

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások


Heti horoszkóp (december 12. – december 18.)

Heti horoszkóp (december 12. – december 18.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 05. – december 11.)

Heti horoszkóp (december 05. – december 11.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 28. – december 04.)

Heti horoszkóp (november 28. – december 04.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 21 – november 27.)

Heti horoszkóp (november 21 – november 27.)

Mire számíthatunk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 14 – november 20.)

Heti horoszkóp (november 14 – november 20.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 07 – november 13.)

Heti horoszkóp (november 07 – november 13.)

Mi vár ránk a következő napokban?


Heti horoszkóp (október 31 – november 06.)

Heti horoszkóp (október 31 – november 06.)

Mi vár ránk a következő napokban?Kellemesen indul a november, hiszen szerdáig bottal sem kell hozzányúlnunk a munkához, ám szerdától kénytelenek leszünk magasabb fokozatra kapcsolni, mert a csillagok ...

Heti horoszkóp (október 24 – október 30.)

Heti horoszkóp (október 24 – október 30.)

Mi vár ránk a következő napokban?Október utolsó hete vegyesen alakul, ezért számítanunk kell pozitív, de negatív eseményekre is. A következő napokban próbáljunk bölcsen dönteni, tegyünk az álmaink meg...

Heti horoszkóp (október 17 - október 23.)

Heti horoszkóp (október 17 - október 23.)

Mi vár ránk a következő napokban?Hatalmas kitartásra lesz szükségünk a hét első felében, mert a rengeteg elvégezendő feladaton kívül konfliktusok, akadályok nehezíthetik az életünket. Csütörtöktől jav...

Heti horoszkóp (október 10 – október 16.)

Heti horoszkóp (október 10 – október 16.)

Mi vár ránk a következő napokban?Az előttünk álló hét jót és rosszat is tartogat a számunkra, de legyőzhetjük az akadályokat, eligazodhatunk a labirintusban, ha összeszedetten gondolkodunk, cselekszün...

http://ujhazak.com