Heti horoszkóp (augusztus 22 – augusztus 28.)

Mi vár ránk a következő napokban?o-HOROSCOPEA nyár egyik utolsó hetén többször is emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy attól, hogy valami késik, még nem múlik.Fontos, hogy tudatosan, megfontoltan haladjunk a feladatainkkal, és az emberi kapcsolatok terén sem árt a szokottnál alaposabb odafigyelés, mert lesznek, akik ki akarnak használni.

Kos: A következő napokban nagyszerű lehetőségünk lesz arra, hogy új kapcsolatokat építsünk ki.Ez lehet baráti, üzleti, de jószomszédi viszony is.Emellett számítsunk arra, hogy kemény munkával telik a hét, a rutin pedig elkedvetleníthet, sőt, a hét végére úgy elfáradhatunk, hogy mindenből elegünk lesz.

Igaz, Kosként nem jellemző ránk, hogy a kimerültség bármiben is megakadályozhatna, ezért most is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy elérjük a vágyott sikert.A közvetlen környezetünkben konfliktusok alakulhatnak ki, a felek pedig tőlünk várják a segítséget.Ha jót akarunk magunknak, akkor nemet mondunk az ilyen kérésre.

Bika: Sajnos már hétfőn előfordulhat, hogy valaki alaposan felidegesít, és megharagszunk az illetőre.Emiatt ne fájjon a fejünk, mert kedden minden jobb lesz.Amennyiben valakinek a közeledése nem felel meg, akkor azt gyorsan észre fogjuk venni, és nem engedjük, hogy kihasználjanak, becsapjanak, átverjenek.

Engedjük, hogy a dolgok a saját útjukat járják!Ne avatkozzunk bele semmibe, mert az, aki keresztbe szeretne tenni nekünk, végül megbánja a tervét.A héten ne várjunk nagy sikereket, ám még így is jó napjaink lesznek, mert megszabadulhatunk azoktól, akik csak elszívják az energiánkat.

Ikrek: A hét első három napjában nagyszerű időszakunk lesz, mert több feladatot végzünk el, mint máskor, ráadásul sok pozitív eseményben lesz részünk.Most néhány régebbi gondunk is szinte magától megoldódik, pedig már lemondtunk arról, hogy ezekre valaha találunk megoldást.

Ha lehetséges, akkor az estéket ne rohanással töltsük, hanem pihenjünk, töltődjünk fel!A házimunkát is nyugodtan eltehetjük máskorra.Tegyük szabaddá magunkat, mert ez kell ahhoz, hogy a fantáziánk szárnyalhasson.Azért is tegyünk meg mindent, hogy mi és a környezetünk is visszakapja a jó kedvét, életszeretetét.A héten ne bonyolódjunk bele vitákba, veszekedésbe!horoszkRák: A héten kevés problémával kell szembenéznünk.
Ha mégis akad néhány galiba, akkor arra a hét első napjaiban kell számítanunk, de ezek után minden megy a maga útján.Eleinte úgy érezhetjük, hogy hiányzik belőlünk a lelkesedés, pedig a mindennapi rutinfeladatok fontosak a tanulásunk szempontjából.

Ezt csak azért fogjuk így gondolni, mert hiányzik az új motiváció az életünkből.A hét második felében ez a helyzet változhat, de fontos, hogy ne kapkodjunk, semmit se siettessünk!Ne sajnáljuk az időt attól, hogy átgondoljuk a fennálló lehetőségeinket, amelyekből ki kell hoznunk a lehető legtöbbet.A következő napokban nagyon figyeljünk oda az étkezési szokásainkra!Amennyiben szeretnénk fogyni, akkor arra alkalmas lesz a hét.

Oroszlán: A hét eleje nyugalomban telik, de ez a hét közepén megváltozik.A kellemetlen meglepetés mellett a régóta halogatott családi problémák is kiéleződnek, vagy a baráti kapcsolatainkban akadhatnak gondok, esetleg a szomszéddal rúgjuk össze a port.

A héten rá fogunk ébredni, hogy egyre kevésbé szeretjük az ilyen vitákat, problémás szituációkat, és inkább nyugalomra, békére vágyunk.Most azonban nem fordíthatunk hátat a szeretteinknek, főleg nem a problémáknak!

Csak egyetlen egy járható út van, ez pedig az, hogy veszünk egy nagy levegőt, és türelmesen, hidegvérrel, kiegyensúlyozottan állunk hozzá a problémás ügyekhez.
Ha ezt megtesszük, akkor a hétvége nyugalmát már semmi sem zavarhatja meg.

Szűz: A hét eleje nem lesz könnyű, mert több hibát is elkövetünk, ráadásul a irányítás is kicsúszhat a kezeink közül, ugyanis nem lesz elég időnk arra, hogy végezzünk az összes teendőnkkel, vágyunkkal.Emiatt ne keseregjünk, mert ez csak egy pillanatnyi állapot, ami gyorsan véget fog érni.

Tény, hogy nem lesz egy perc nyugtunk se, ráadásul a család és a környezetünk is hirtelen támadt igényekkel kereshet meg, ezeknek pedig muszáj lesz eleget tennünk.Ne futamodjunk meg a feladatok elől, hanem keressük energiát, hogy megfelelhessünk az elvárásoknak!A héten ne felejtsük el, hogy, amit ma megtehetünk, azt ne halasszuk holnapra!career-horoscopeMérleg: Míg mást lehangol, hogy itt a nyár vége, addig minket kicsit sem bánt ez a tény, sőt, a héten hajlamosak leszünk kergetni az élvezeteket, egyre több munkát vállalunk el, flörtölünk, új dolgoknak adunk esélyt, tehát feszegetni fogjuk a határainkat.

A következő napokban senki se várjon tőlünk komoly viselkedést.Ha valaki kicsinyesnek nevez, akkor azzal ne foglalkozzunk!Az erőnket és az időnket fordítsuk a saját hasznunkra, és nyugodtan hagyjuk figyelmen kívül a környezetünk magas elvárásait!

Skorpió: Sokan megdöbbenhetnek a héten, mert olyan tulajdonságunk, oldalunk kerül előtérbe, amelyet még nem ismernek.Legyünk nagyon óvatosak, mert ez az új arcunk lehet a vesztünk, ha hagyjuk, hogy mások meglássák a gyenge pontjainkat.Próbáljuk csak az erős, törekvő tulajdonságainkat hangsúlyozni, mert akkor meg fognak hátrálni az ellenségeink.

Emellett rengeteg beszélgetésben vehetünk részt, ez pedig azt is jelenti, hogy előfordulhat olyan helyzet, amikor meg kell őriznünk a nyugalmunkat.Viselkedjünk igazi Skorpióként, aki képes elérni a céljait, és fel tud emelkedni mások hibáin!

Nyilas: A héten alaposan gondoljuk át a függőben lévő ügyeinket, és csak ezt követően hozzunk döntést!Ha nem akarjuk másokkal megosztani a titkainkat, akkor nem kell beszélnünk azokról.Attól nem kell félnünk, hogy mások pletykálnának rólunk vagy a terveinkről, ám az előfordulhat, hogy le akarnak beszélni valamiről, amit meg tudunk valósítani.

A családunk bátoríthat, míg a barátaink szerint le kellene mondanunk az álmainkról.Szerencsére a döntés a miénk, úgyhogy az legyen a cél, hogy ne bánjuk meg azt, amire végül jutunk.Az anyagiak terén legyünk visszafogottak, ne költekezzünk, hanem spóroljunk!HoroscopeBak: Váratlan dolgok történhetnek velünk, ezért véssük az eszünkbe, hogy nem szabad mindent elhinnünk abból, amit látunk.Nézzünk a dolgok mögé, ha pedig kételyeink támadnak, akkor semmire se bólintsunk rá, mert lesz valaki, aki szeretne a közelünkbe férkőzni és kihasználni.

Mindegy, hogy ez egy régi vagy új ismerős, mert az a fontos, hogy körültekintően kezeljük ezt az érdeklődést.Csak azt higgyük el, ami kézzel fogható, és ténylegesen megbizonyosodtunk a valódiságáról.Legyünk korrektek mindenkivel!Mondjuk ki, amit akarunk, és ne hezitáljunk.A hét második felében enyhülni fog ez a rossz időszak, és újra befogadóvá válhatunk.

Vízöntő: A következő napokban lesz, amikor a fellegekben érezzük magunkat, de az is előfordul, hogy padlóra kerülünk.A hangulatingadozásunk miatt gyakran fáradtság, erőtlenség uralkodhat el rajtunk.Amennyiben minden fontosabb lesz a testi és lelki állapotunknál, akkor betegségre is számíthatunk.

Szerencsére nem lesz komoly bajunk, de a lelkünknek jól esne, ha a szeretteink kicsit ápolnák.A héten olyan emberekkel találkozhatunk, akik ellenségesek, még akkor is, ha erre semmi okuk, ezért legyünk résen!A hétvége teljen nyugalomban, békében!

Halak: Attól, hogy a hétfő nem alakul jól, még adhatunk esélyt a hét többi napjának, mert a dolgok sokkal jobban fognak alakulni, mint a legelső munkanapon, még akkor is, ha néha több idő és energia kell egy feladat elvégzéséhez.

A következő napokban hajlandóak leszünk kicsit átformálni a megszokott munkamódszerünket, ezzel pedig hosszú távon megkönnyíthetjük a dolgunkat.Csütörtökön előfordulhat, hogy néha úgy érezzük, hogy semmi se halad, növekszik, amibe belekezdünk.Emlékezzünk arra, hogy attól, hogy valami késik, az még nem múlik!A héten a sors nagyon szeretné, ha rájönnénk, hogy néhány dolgot meg kell változtatnunk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások


Heti horoszkóp (december 05. – december 11.)

Heti horoszkóp (december 05. – december 11.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 28. – december 04.)

Heti horoszkóp (november 28. – december 04.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 21 – november 27.)

Heti horoszkóp (november 21 – november 27.)

Mire számíthatunk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 14 – november 20.)

Heti horoszkóp (november 14 – november 20.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 07 – november 13.)

Heti horoszkóp (november 07 – november 13.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 31 – november 06.)

Heti horoszkóp (október 31 – november 06.)

Mi vár ránk a következő napokban?Kellemesen indul a november, hiszen szerdáig bottal sem kell hozzányúlnunk a munkához, ám szerdától kénytelenek leszünk magasabb fokozatra kapcsolni, mert a csillagok ...


Heti horoszkóp (október 24 – október 30.)

Heti horoszkóp (október 24 – október 30.)

Mi vár ránk a következő napokban?Október utolsó hete vegyesen alakul, ezért számítanunk kell pozitív, de negatív eseményekre is. A következő napokban próbáljunk bölcsen dönteni, tegyünk az álmaink meg...

Heti horoszkóp (október 17 - október 23.)

Heti horoszkóp (október 17 - október 23.)

Mi vár ránk a következő napokban?Hatalmas kitartásra lesz szükségünk a hét első felében, mert a rengeteg elvégezendő feladaton kívül konfliktusok, akadályok nehezíthetik az életünket. Csütörtöktől jav...

Heti horoszkóp (október 10 – október 16.)

Heti horoszkóp (október 10 – október 16.)

Mi vár ránk a következő napokban?Az előttünk álló hét jót és rosszat is tartogat a számunkra, de legyőzhetjük az akadályokat, eligazodhatunk a labirintusban, ha összeszedetten gondolkodunk, cselekszün...

Heti horoszkóp (október 03 – október 09.)

Heti horoszkóp (október 03 – október 09.)

Mi vár ránk a következő napokban?A csillagok nem ígérnek sok jót a hétre. Az első napokban nehézségekre kell számítanunk, ráadásul némelyik csillagjegy szeleburdin kezd viselkedni. Ha nem akarjuk kuda...

http://ujhazak.com