Heti horoszkóp (augusztus 24 – augusztus 30.)

Mi vár ránk a következő napokban?career-horoscopeAugusztus utolsó hetén semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy megvalósítsuk a terveinket, amelyekhez plusz energiát kapunk a növekvő holdtól, úgyhogy csak tűzzük ki a céljainkat, és magabiztosan tegyük meg az egyik lépést a másik után!

Kos: Legyen szó iskoláról, hivatásról, vagy párkeresésről, a héten nagyon jó lehetőségeink nyílnak az ismerkedésre. Jegyezzük meg, hogy most olyan kapcsolatokkal gyarapodhatunk, amelyek hasznosak és tartalmasak, tehát mindenképpen csak nyerhetünk velük.

A következő napokban egy új oldalunkat is megmutathatjuk a világnak, magunkhoz vonzhatunk különféle embereket, sőt, olyan személyekkel is megtalálhatjuk a közös hangot, akikkel eddig nem.

Bátran lépjünk rá az ismeretlen útra, és ne féljünk közel engedni magunkhoz olyan embereket, akiknek eddig kerültük a társaságát! Most csak nyerhetünk, ha nyitottan, befogadón állunk az élethez.

Bika: A hét elején valaki nagyon felidegesíthet minket, ám dühöngés helyett muszáj lesz higgadtan, okosan reagálnunk. Ne lássák rajtunk mások, hogy megsértődtünk! A különböző helyzetekhez viszonyuljunk úgy, mintha azok természetes dolgok lennének!

Most sok új és érdekes hatásban lehet részünk, emiatt amit az egyik helyen elveszítünk, azt máshol visszanyerjük. Az események gyorsan követik egymást, és a megbékélésre is alkalmunk nyílik. A vészterhes idők csak szerdáig tartanak, mert utána újra kisüt felettünk a Nap.

A héten senki sem használhat ki, vagy csaphat be minket, viszont azzal mindenki nyerhet, aki együtt dolgozik, tervez, gondolkodik velünk. Engedjük, hogy a dolgok maguktól történjenek, és készüljünk fel rá, hogy hétvégén a telihold új távlatot nyit meg előttünk.

horoscopeIkrek: Hétfőtől péntekig remek energiák kísérnek végig minket az utunkon. A szombati teliholdnak köszönhetően ez a nap lesz a hetünk fénypontja, melyen olyan döntést hozhatunk meg, amely talán az év legjobb elhatározása lesz.

A következő napokban rengeteg feladatot sikerül elvégeznünk, remek ritmust diktálunk, és könnyen haladunk a céljaink felé, ezzel pedig másokat is lelkesítünk. A pozitív események között akadhatnak olyan régi problémák, amik hosszú ideje húzódnak, és amelyeknek megoldásáról már letettünk. Ezek most maguktól megoldódnak.

Ha tehetjük, akkor esténként tegyük szabaddá magunkat, hogy a fantáziánk újra szárnyalhasson, vagy a szerelem beférkőzzön az életünkbe.
Tegyünk meg mindent azért, hogy összhangba kerüljünk a környezetünkkel!

Rák: A héten elkerülnek a problémák, és megtalálnak a jó dolgok, új lehetőségek, úgyhogy ne féljünk, hanem ragadjuk magunkhoz a kezdeményezés jogát. Ha mégis akadályba ütközünk, akkor arra csak csütörtökön, vagy pénteken kell számítanunk, ám erre gyorsan találunk megoldást.

Talán még jól is jön egy kis fennakadás, mert ezzel kibillenünk a békés állapotból, és megmutatjuk a környezetünknek, hogy milyen remekül meg tudjuk oldani a problémákat. Összességében a héten minden úgy megy, mint a karikacsapás.

Amennyiben úgy érezzük, hogy hiányzik belőlünk a kitartás, ambíció, akkor annak oka az, hogy nincs új kihívás az életünkben. Ideje, hogy új tervet kovácsoljunk, hogy legyen mire alapozni a jövőben!

Oroszlán: Nyugodtan telik a hetünk, és kedvünk szerint alakíthatjuk a körülményeket. A környezetünk nem fog olyan helyzetet teremteni, amely kellemetlenül érintene minket. Szerdán előfordulhatnak problémák, nem várt helyzetek, szakmai téren is összekaphatunk valakivel, esetleg egy terv nem úgy sül el, ahogy akartuk, vagy egy családi probléma csúcsosodik ki.

Ez ne keserítsen el minket! Vigasztaljon a tény, hogy a hét többi napja zökkenőmentesen telik. A konfliktusokat, problémás embereket kerüljük el, és ne hagyjuk, hogy belerángassanak azokba a helyzetekbe, amelyek csak rabolják az időt!
Tegyük azt, amit igazán szeretnénk, és őszintén tudunk csinálni!

HorosSzűz: A remek égi hatásoknak köszönhetően új, izgalmas dolgokat vonzhatunk be az életünkbe. Lehet, hogy elkövetünk egy-két hibát, de összességében jól végezzük a dolgunkat, és a függő ügyeinket is elrendezzük.

Az egyetlen igazán nagy baklövés, amit a héten elkövethetünk az, ha túlvállaljuk magunkat. Tisztában vagyunk a képességeinkkel, úgyhogy ne felejtsük el, hogy egy nap csak 24 órából áll! Csak annyi feladatot vállaljunk, amennyit biztos, hogy el tudunk végezni!

Igaz, egyetlen szabad percünk sem lesz, mert a munka mellett, a környezetünk és a családunk igényeit is ki kell elégítenünk, de ne féljünk, mert bírni fogjuk a kiképzést!

Mérleg: Lehet, hogy másokat elszomorít, hogy közeleg az ősz, de minket ez egyáltalán nem zavar, sőt, még örülhetünk is, hogy újra tanulhatunk, vagy átformálhatjuk a környezetünket. Számunkra kifejezetten jót tesz a változatosság.

A héten minden és mindenki érdekel. Örömmel hallgatjuk a többiek terveit, gondolatait, ötleteit, és szívesen hozzátesszük ezekhez a saját meglátásainkat. Természetesen most is fontos, hogy önmagunkra is fordítsunk az energiánkból!

Skorpió: Felszínre törhetnek a legjobb tulajdonságaink. A körülmények adottak, hogy remek dolgokat alkossunk, vigyünk véghez, és másokon segítsünk. A héten sok embert lenyűgözhetünk, és egy rejtett oldalunkat is megmutathatjuk nekik.

Kevesen ismernek igazán, de ezen most bátran változtathatunk. Nyíljunk meg a világ előtt, legyünk befogadóbbak, de arról se feledkezzünk el, hogy előrelátón, logikusan viselkedjünk! Ne engedjük, hogy valaki megtalálja, és kihasználja a gyenge pontunkat!

Csak az erős, motivált oldalunkat mutassuk meg, mert inkább sokan hátráljanak meg, mint hogy egy személy is kihasználjon. Az igazi Skorpió mindig egy lépéssel mások előtt jár, tehát legyünk hűek a csillagjegyünkhöz!

horoscoNyilas: A növekvő Hold pozitív energiákkal tölt fel, ezért a héten gondoljuk át a függőben lévő ügyeinket, mert biztos, hogy mindegyikre megtaláljuk a megoldást. Fontos, hogy ne hozzunk elkapkodott döntést, de ne is halogassunk semmit. Találjuk meg a középutat!

Amennyiben arra van szükségünk, akkor bátran kérjünk szakértői segítséget a komoly döntések előtt! Amennyiben nem akarjuk másokkal megosztani a titkainkat, akkor tartsuk meg magunknak a terveinket, és a gyenge pontunkat se adjuk ki másoknak!

Az emberek lássák azt, hogy erősek, kitartóak, elszántak vagyunk. Most ez a legjobb taktikánk. A héten mi mondjuk ki a végső döntést, amit később ne bánjunk meg. Most új anyagi forrásra is rálelhetünk.

Bak: Rengeteg dolog történhet körülöttünk, de ehhez fontos, hogy engedjük sodortatni magunkat az árral. Bátran vállaljunk kockázatot, és vessük bele magunkat az ismeretlenbe! A héten sok váratlan esemény történik, ám figyeljünk arra, hogy semmit se vegyünk biztosra.

A dolgokat több oldalról vizsgáljuk meg, és mindig olvassuk el a kisbetűs részeket! Maradjunk reálisak, nézzünk a történések mögé, ellenőrizzük az információkat, ha pedig kételkedünk, akkor ne mondjunk igent az adott dologra!

Ez azért lesz nagyon fontos, mert akadhat valaki, aki alig várja, hogy kihasználjon. Ez a személy lehet régi, de új ismerős is. Ha valaki hirtelen túl érdeklődő velünk kapcsolatban, akkor legyünk résen! Csak a kézzel fogható, érthető dolgokat higgyük el!

horoscope201234Vízöntő: Érdekes kettősség jellemzi az augusztus utolsó hetét. Olykor úgy érezhetjük, mintha hullámvasútra ültünk volna, mert akadnak igazán jó, motivált pillanataink, amikor új célokat tűzünk ki magunk elé, de olyan helyzetben sem lesz hiány, amikor elesettnek, bizonytalanak érezzük magunkat.

Csütörtökön és pénteken nem leszünk formában. Ezen a két bonyolult napon nagyon oda kell figyelnünk az egészségi és lelki állapotunkra. Habár számunkra nem ismeretlen ez az ingatag állapot, mégis jó lenne, ha magunkhoz ragadnánk az irányítást.

Engedjük, hogy a szeretteink segítsenek, támogassanak, ötletet adjanak, mert könnyen előfordulhat, hogy csak ennyire van szükségünk ahhoz, hogy újra formába lendüljünk.

Halak: Úgy érezhetjük, hogy az elmúlt időszak teljesen kiszipolyozta az energiánkat, és semmihez sincs kedvünk, mégis jól tennénk, ha esélyt adnánk a hétnek, mert remek lehetőségeket, ajánlatokat és kiváló energiákat kapunk az égiektől.

Kedden és szerdán nem kell megerőltetnünk magunkat, mert a dolgok maguktól alakulnak úgy, hogy számunkra a lehető legkedvezőbbek legyenek. Jól tesszük, ha csapatban dolgozunk, mert így az eredmények látványosabbak lesznek.

Csütörtökön és pénteken több energiára lesz szükségünk néhány feladat elvégzéséhez, de legalább megnő majd a kedvünk ahhoz, hogy új munkametódust alakítsunk ki, ez pedig hosszú távon megkönnyítheti az életünket.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások


Heti horoszkóp (február 27. – március 05.)

Heti horoszkóp (február 27. – március 05.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (február 20. – február 26.)

Heti horoszkóp (február 20. – február 26.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (február 13. – február 19.)

Heti horoszkóp (február 13. – február 19.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (február 06. – február 12.)

Heti horoszkóp (február 06. – február 12.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (január 30. – február 05.)

Heti horoszkóp (január 30. – február 05.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (január 23. – január 29.)

Heti horoszkóp (január 23. – január 29.)

Mi vár ránk a következő napokban?


Heti horoszkóp (január 16. – január 22.)

Heti horoszkóp (január 16. – január 22.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (január 09 – január 15.)

Heti horoszkóp (január 09 – január 15.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Heti horoszkóp (január 02 – január 08.)

Heti horoszkóp (január 02 – január 08.)

Mi vár ránk 2017 első hetében?

Heti horoszkóp (december 26 – január 01.)

Heti horoszkóp (december 26 – január 01.)

Mire számítsunk 2016 utolsó napjaiban?

http://ujhazak.com