Heti horoszkóp (július 06. – július 12.)

Mi vár ránk a következő napokban?horoscope201234Az előttünk álló napok remek alkalmat nyújtanak ahhoz, hogy kicsit befelé forduljunk, önvizsgálatot tartsunk, és lezárjuk azokat a dolgokat, amelyek feleslegessé váltak, ám emellett járjunk nyitott szemmel, hogy meglássuk az új lehetőségeket!

Kos: A csillagjegyek többsége fáradt és kedvetlen lesz, de mi helyettük is tele vagyunk energiával, jókedvvel. A héten fontos, hogy ne engedjük, hogy mások befolyásoljanak! Hallgassunk a megérzéseinkre, és a saját belátásunk szerint cselekedjünk! Ha dolgozunk, vagy szabadságon vagyunk, akkor is pozitívan álljunk hozzá az élethez!

A hétvégén olyan jól feltöltöttük magunkat energiával, hogy az bőven elég lesz a hétre. Az erő mellett a formabontó ötleteink is cselekvésre biztatnak, ám az igazi eredményhez még kelleni fog némi kreativitás.

Bika: Nagyot fordulhat velünk a világ a héten, ha figyelünk az eseményekre. A lehetőségeket fordítsuk a javunkra, mert a csillagok segítenek az új célok kitűzésében, és az útban, ami elvezet a sikerhez. Most az életünk különböző területén jönnek a jó dolgok.

Anyagi téren kellemes meglepetésekre számíthatunk, ha hagyjuk, hogy jó dolgok történjenek velünk. A héten jól tesszük, ha belevágunk egy adás-vételbe, befektetésbe, vagy új vállalkozást indítunk. A karrierünk terén is nagy lendületet kaphatunk, ami pont jól jön, mert ezzel elérhetünk egy nagyobb célt. Lehet ez előléptetés, új munkalehetőség, de akár fizetésemelésre is számíthatunk.

Ikrek: Meglepetten tapasztalhatjuk, hogy milyen sok izgalmas, kihívásokkal teli, érdekes lehetőség keresztezi az utunkat. A héten járjunk nyitott szemmel, és bátran mondjunk igent az érdekes lehetőségekre, elvégre csak így léphetünk magasabb szintekre, és szerezhetünk hasznos tapasztalatokat!

A külvilágtól érkező hatásokra gyorsan kell reagálnunk, mert most még a láthatatlan jelnek is komoly jelentősége lesz. A megérzéseinket ne hallgattassuk el, hanem figyeljünk azokra, mert még az eleinte legbanálisabbnak tűnő sugallatról is kiderülhet, hogy fantasztikus ötlet. A héten fontos, hogy jól ötvözzük az információkat és a belső hangunk üzeneteit, mert ez fog segíteni abban, hogy könnyebben boldoguljunk a hét munkás felében.

o-HOROSCOPERák: Amennyiben a héten dolgozunk, akkor sürgősen vegyünk ki néhány szabadnapot, mert lehet nem érezzük olyan erősen, de elfáradtunk, ezen pedig a fogyásban lévő hold továbbront. Ha ragaszkodunk a munkához, akkor váratlan problémákra számíthatunk, amik miatt még a rutinfeladatok is nehézséget okozhatnak.

Vizsgák esetén ne vegyük félvállról a megmérettetés, mert ezek fontosak. Mivel az égiek úgy döntöttek, hogy akadályokkal nehezítik az életünket, ha nem pihenünk, ezért a nehéz feladatokat halasszuk jövő hétre! Ha nem halogathatjuk ezeket, akkor legalább kérjünk segítséget!

Oroszlán: A következő napokban a munka egyáltalán nem vonz, mert sokkal szívesebben pihennénk. Ez nem baj, sőt, a legjobb az lenne, ha mindent megtennénk annak érdekében, hogy lazíthassunk!

Az aktuális ügyeket, felhalmozódott feladatokat intézzük el egyesével. Vegyünk erőt magunkon, és végezzük el a halaszthatatlan tennivalókat, mert óriási tehertől szabadulhatunk meg, ráadásul a cselekvés közben rájöhetünk, hogy a semmittevésnél vannak sokkal izgalmasabb programok.

Miközben kemény munkatempót diktálunk, új ötleteink is támadnak, s a hét végére megláthatjuk, hogy az előnyünkre vált minden, amit kényelmetlen láttunk. A felületességet most elkerüljük. Az alapos munkánk hatására sok elismerést kaphatunk.

horosSzűz: Kiváló hetünk lesz, ha teret engedünk a formabontó ötleteinknek, mert csak ebben az esetben kapunk inspirációt a megvalósításhoz. A terveinket a környezetünk is támogatja, de segítséget jó eséllyel, Kos, Nyilas és Oroszlán ismerőseinktől kaphatunk.

Hétfőn még tanácstalanok lehetünk abban a tekintetben, hogy hova szeretnénk eljutni péntekig, de abban biztosak vagyunk, hogy a sorsunkat jó irányba terelő események fognak bekövetkezni.

Engedjük, hogy megtörténjenek a dolgok, fogadjuk be a jó tanácsokat, és ne hessegessük el a titkos információkat. Használjuk ki az alkalmat, örüljünk, hogy a terveink végre megvalósulhatnak, és komolyabb akadályok sem nehezítik az életünket.

Mérleg: A lehető legjobb döntés, ha a hétre terveztük be a szabadságunkat, mert ez a pár nap kiváló lehetőségeket kínál a pihenéshez, szórakozáshoz. Amennyiben a nagy döntéseket messzire elkerüljük, akkor az sem baj. A héten kiváló élményekben lehet részünk, és ezen az sem változtat, ha a munkával telik a következő hét nap, ám a szakmai téren kívül az életünk más területein is remek lehetőségeket kapunk a fejlődésre, anyagi gyarapodásra.

Mint mindig, most is csak rajtunk áll vagy bukik, hogy kihasználjuk ezeket a lehetőségeket, vagy inkább hagyjuk elúszni őket. Fontos azonban, hogy túlzásokba se essünk! Nyugodtan mondjuk ki, ha van valami, amivel most nem akarunk foglalkozni!

Skorpió: Régebb óta várhattunk arra, hogy minden adott legyen a sikerhez, emiatt jó hír a számunkra, hogy a várakozásnak vége, mert eljött a megfelelő pillanat, és a héten még olyasmi is megtörténhet, amiről már kezdtünk lemondani.

Az anyagiak terén új pénzforrást találhatunk, úgyhogy azonnal felejtsük el, ha azt terveztük, hogy a babérjainkon fogunk ülni! Tegyük a dolgunkat, éljünk a lehetőségekkel, s elégedjünk meg kevesebbel, ha most az kell, mert később jóval több lehet belőle, elvégre sok kicsi sokra megy!

Az emberi kapcsolataink területén arra kell számítanunk, hogy ezeknek egy részét kénytelenek leszünk átalakítani, elengedni, de az is lehet, hogy új kapcsolatokat alakítunk ki.

horoscope2Nyilas: Hétfőn és kedden hezitálhatunk egy kialakult helyzet miatt, de szerdára rájövünk, hogy mégis előnyünk származhat a dologból, ami arra biztat, hogy legyünk körültekintők, alaposak, és mérlegeljünk a döntés előtt.

A lehetőségeinkből csak akkor profitálhatunk, ha halandóak vagyunk azokat számba venni, vagy segítséget kérünk azoknak a kihasználásához. A hét második felében nagy lépést tehetünk a szebb jövő irányába, de ehhez fegyelmezettnek, szervezettnek kell lennünk. Ne kapkodjunk, de ne is halogassuk a választ!

Bak: Nyugalom, béke, türelem jellemez minket minden eheti döntés meghozatalkor. Ha okosan tervezünk, és a meggondolatlanságot messzire űzzük, akkor eredményes hetet zárhatunk.

Amikor döntenünk kell, akkor gondoljunk meg mindent alaposan, ne türelmetlenkedünk, csak magunkra, a belső hangunkra hallgassunk, mások beleszólásával pedig ne foglalkozzunk! A bolygóállások kedveznek a komoly, gyors fordulatoknak, nekünk csak hinnünk kell benne, hogy mindennek megvan a maga ideje.

Ez a hét alkalmatlan az új vállalkozások indításához, a költözéshez, vagy munkahelyváltáshoz. Ha hibázunk, akkor ne ostorozzuk magunkat, hanem legyünk elnézőek, hiszen mi is csak emberek vagyunk.

Vízöntő: Akadályugró versenyen indulhatnánk, annyi nehézségen kell átküzdenünk magunkat szerda estig. Most olyan területen is meg kell harcolnunk a külvilág elvárásaival, amilyenen eddig nem. Fogadjuk el, hogy a dolgaink nem haladnak olyan ütemben, mint szeretnénk, ráadásul azok, akik a támogatásukról biztosítottak, most megfutamodhatnak. Igaz, ez nem akkora baj, de azért örülni sem fogunk ennek.

A héten olyan ügyek bonyolítják az életünket, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. Úgy érezhetjük, hogy maga alá temet a munka, ám csak csütörtökig kell kitartanunk, mert akkor minden jóra fordul, és még minket is meg fog lepni, hogy optimistán, gyors tempót diktálva haladunk előre.

horoscoHalak: Ne várjunk a munkakedvünkre és a kreativitásunkra, mert ezek nem tartanak velünk a héten, viszont a szerencse mellénk szegődik. A pillanatnyi kedvetlenségünk miatt senki sem szól meg, mert a legtöbb ember ugyanígy fogja érezni magát.

A fizikai, szellemi erőnk a minimumon üzemel, tehát kimondhatjuk, hogy hivatalosan is elfáradtunk, s különben is meleg van, pihenés után vágyakozunk. Ennek azonban az lesz a negatív hozadéka, hogy hibákat fogunk ejteni, amennyiben dolgozunk, ráadásul nem biztos, hogy azonnal észrevesszük a bakikat. A bajt elkerülhetjük azzal, ha a héten lassan, lépésenként haladunk előre. Csütörtöktől minden jobbra fordul, és a szerencsére is számíthatunk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (május 06. – május 12.)

Heti horoszkóp (május 06. – május 12.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 29. – május 05.)

Heti horoszkóp (április 29. – május 05.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 22. – április 28.)

Heti horoszkóp (április 22. – április 28.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com