Ilyenek a Bakok!

Összetett személyiség, de nem nehéz vele szót érteni.

Hihetetlenül kitartó jellem, amit eltervez, azt rendszerint véghez is viszi. Gyakran esik túlzásokba, ha a munkáról van szó, szereti tökéletesen, illetve a saját erején felül is levégezni a feladatait, ezekbe diktatórikusan sokszor másokat is bele von. Nehezen viseli, ha nemet mondnak neki. Nagy az önuralma, szélsőséges érzelmekkel rendelkezik, vagy nagyon szeret vagy nagyon gyűlöl, a közép út nála ritkán jön szóba. Elég egyszer átverni, megbántani, azt sosem felejti el, ha egy idő után esetleg mégis látszólag megbocsát,a tüske benne marad és bármelyik pillanatban szóba hozza a sérelmét vagy visszavág. Túlságosan is gyanakvó, általában nem néz ki jót az emberekből, nehezen is enged magához közel bárkit is. Törtető személyiség, a legjobbat akarja kihozni mindenből, nem fél a célja érdekében átgázolni másokon, a saját érdekeit tartja szem előtt. A megszokás híve, ki nem állhatja változásokat, és nem is viseli jól azokat. Érzelmileg olykor labilis, bármennyire is erős jellem. Döntéseit alaposan, többször is átgondolja, ennek következtében nem határoz azonnal. Nem szereti, ha bele szólnak a terveibe, úgy érzi jól magát, ha ő irányíthat. 

Párkapcsolatában gyakran féltékeny, birtokló. Elvárja az őszinteséget, de ő szeret sumákolni, alap esetben nem kicsapongó. Ragaszkodó típus, megtesz bármit azért a személyért, akivel összeköti az életét, de ugyanezt el is várja. Számára a kapcsolat során teljesen megszűnik a ,, te" és az ,,én", csak a ,,mi" létezik. Szabadságra se nagyon vágyik a társa nélkül. 


Hozzá illő társ:
  Bika, Rák, Szűz  és a Skorpió. 

Szerencseszám: 2; 4

Szerencsenap: szombat

Ideális állás: A monoton munkával is elégedett, de mindet lelkiismeretesen végez. 

Erősségei: Kitartás, erős jellem, bátorság.

Gyengeségeik: Hitetlen, zárkózott.

Hozzászólások

Az őrangyalod tanácsa, hogy hogyan gazdagodj meg 2024-ben

Az őrangyalod tanácsa, hogy hogyan gazdagodj meg 2024-ben

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

2024-es nyári horoszkóp

2024-es nyári horoszkóp

Így telhet az évszak a csillagjegyed alapján!

Hogyan kellene nyaralnod 2024-ben?

Hogyan kellene nyaralnod 2024-ben?

Így hozhatod ki a legtöbbet az idei vakációdból!

Életkedv horoszkóp

Életkedv horoszkóp

Így nyerd vissza az életszereteted a csillagjegyed alapján!

Anyák napi virághoroszkóp

Anyák napi virághoroszkóp

A csillagjegyek jellemzői alapján ad tanácsot az asztrológia.

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

http://ujhazak.com