Májusi szerelmi horoszkóp

Mire számíthatunk az érzelmek terén?A tavasz utolsó hónapjában izzani fog körülöttünk a levegő, a szerelmi életünk pedig aligha alakulhatna ennél jobban. Májusban, függetlenül attól, hogy van-e párunk, vagy nincs, biztos, hogy nem lesz unalmas a magánéletünk.

Kos: Ha van párunk, akire az elmúlt hetekben nem jutott elég időnk és energiánk, akkor májusban muszáj összekapnunk magunkat, mert a kapcsolatunk igényli a több figyelmet és szeretetet. Figyeljük a kedvesünk reakcióit, elégítsük ki az igényeit, vágyait, hiszen nem kér sokat!

Abban az esetben, ha párt keresünk, akkor májusban kedvünkre válogathatunk a jelöltek között, ám arra figyeljünk, hogy gyorsan mondjunk búcsút annak, akiről kiderül, hogy nem felel meg az elvárásainknak! Ne a külső alapján ítéljük meg az adott személyt, és ne kötelezzük el magunkat túlságosan korán! Adjunk esélyt mindenkinek, mert csak így kaphatunk teljes képet valakiről.

Bika: Párkapcsolat esetén jobban oda kell figyelnünk a szerelmünkre, amennyiben hosszú távra tervezünk vele. Ne legyünk felületesek, illetve figyeljünk arra, hogy mindig adjunk, amikor kaptunk! Ha mindig a saját igényeinket helyezzük előtérbe, akkor abból viták lehetnek.

Párkeresőként mindenféle ügy fog lefoglalni a hónap elején, de a változás hamar megérkezik, ráadásul olyan hévvel, hogy izzani kezd körülöttünk a levegő. Mágnesként fogjuk vonzani a párkeresőket, akik talán még a kelleténél is többen lesznek. Nem baj, ha mindenkiben meglátjuk a lehetősége, ám nem kell mindenkit alapos teszt alá vetni.

Ikrek: Ha van párunk, akkor a május titokzatossága odavezethet, hogy szerelmet kínál fel nekünk, aminek következménye egy szerelmi háromszög lehet. Szerelmi téren komoly változások várhatóak. Legyünk óvatosak, mert különben átlépjük azokat a határokat, amelyekkel könnyen megbánthatjuk a jelenlegi párunkat.

Párkeresőként bizonytalanság fog gyötörni május elején.

A dilemmát az okozza, hogy a munkára vagy a szerelemre koncentráljunk-e jobban? A szellemi fejlődésbe fektetett idő és energia mindenképpen jó lehetőséget teremthet, de nem kizárt, hogy jön valaki, aki képes megmászni a magunk köré emelt, magas falakat.Rák: Ha van párunk, akkor a változás szele érinthet meg, ez pedig odavezethet, hogy szakítunk az aktuális kedvesünkkel. Hozhatunk olyan döntést is, hogy javítunk a jelenlegi kapcsolatunkon. Ha maradunk, akkor nagy az esélye annak, hogy rendbe tudjuk hozni a románcunkat.

Ha nincs párunk, akkor a spontán, befogadó hozzáállás vezethet el a sikerhez májusban. Most ne foglalkozzunk a szabályokkal, hanem csak sodródjunk az árral. A tavasz utolsó havában egy régi szerelmünk felbukkanására számíthatunk, és nem kizárt, hogy érdemes lenne felmelegíteni a viszonyt. Májusban ne tervezzünk előre, hanem csak éljünk a mának!

Oroszlán: Párkapcsolat esetén komoly döntések meghozatalára kerül sor májusban, tehát szó lehet eljegyzésről, összeköltözésről, de gyerekvállalásról is.

Válasszuk azt, amire igazán vágyunk! Ha szakítunk, akkor tudnunk kell, hogy gyorsan tovább fogunk lépni.

Párkeresőként bárkit elcsábíthatunk, mert a vonzerőnk sok ember érdeklődését fel fogja kelteni, ám a kérdés az, hogy a hódításaink számára akarjuk növelni, vagy valami komolyat keresünk? Mindegy, hogy mit teszünk, mondunk, mert pozitív választ fogunk kapni. Májusban egy szép szerelem is kibontakozhat.

Szűz: Ha van párunk, akkor májusban megnő a szenvedélyünk. Nyugodtan engedjük szárnyalni a fantáziánkat, és a vágyainkat se fogjuk vissza. Hagyjuk, hogy a kedvesünk a tenyerén hordozzon, de fogjuk vissza magunkat, ha nem bírja a tempónkat, és várjuk meg! Májusban minden közös program élmény lesz.

Párkeresőként tegyünk lépéseket, ha kiszemeltünk valakit! Amennyiben nem teszünk semmit a sikerért, akkor a változásra se lesz esélyünk. Májusban olyan vonzók leszünk, hogy ott érünk célba, ahova terveztük.

Mérleg: Párkapcsolat esetén igazán vonzóvá tesznek a csillagok, de arra is biztatnak, hogy szeressük a kedvesünket, tartsuk életben a szenvedélyt és kedveskedünk a párunknak, aki ezt viszonozni fogja. A viszonyunk jó irányba halad, tehát májusban bármi megtörténhet.

Amennyiben párt keresünk, akkor ki kell mozdulnunk a megszokott környezetünkből. Utazzunk, szervezzünk szabadtéri programokat! Ha a barátaink most nem akarnak velünk tartani, akkor próbáljunk ki ismeretlen terepet! Számítsunk arra, hogy bátornak kell lennünk, mert a siker érdekében, nekünk kell megtennünk az első lépést.

Skorpió: Párkapcsolat esetén, ha fel akarjuk pörgetni az unalmas hétköznapokat, akkor új praktikákat kell bevetnünk. Az ellaposodott kapcsolat ellenszere a szenvedély lehet. A májusi tervünk célt fog érni, mert a partnerünk mindenre vevő lesz, ráadásul ő is mutathat valami újat nekünk.

Ha nincs párunk, akkor május elején a szakmai előmenetelünk vagy a tanulmányaink köthetik le minden energiánkat, ám később adjunk esélyt a szerelemnek, flörtnek, randevúknak is! A tavasz utolsó havában napról napra egyre többen figyelnek fel ránk, ugyanis most tényleg nagyon nehéz lesz ellenállni nekünk.Nyilas: Párkapcsolat esetén arra számíthatunk májusban, hogy sok időnk rá fog menni arra, hogy messzire űzzük a kételyeinket, és eldöntsük, hogy maradunk, vagy szakítunk. Legyünk hűségesek önmagunkhoz, és ne tagadjuk meg a vágyainkat! Nyugodtan mondjuk el a párunknak, hogy mit szeretnénk, és kerüljük a hűtlenséget!

Ha párt keresünk, akkor májusban több fát tarthatunk a tűzbe, illetve olyasmit is észrevehetünk, amit eddig nem. A tavasz utolsó havában rádöbbenhetünk, hogy valakire eddig nem figyeltünk. Ha nem találjuk a másik felünket, akkor a hónap hatodik napja után kiderülhet, hogy az igazi végig ott volt az orrunk előtt.

Bak: Párkapcsolat esetén a csillagok arra buzdítanak, hogy éljünk szenvedélyesen, ám fontos, hogy a kedvesünkkel éljük meg az intim pillanatokat, és ne más hálószobájába keressük a boldogságot, mert abból csak felesleges bonyodalom lenne. Májusban minél előbb döntsük el, hogy merre megyünk tovább!

Szingliként élvezzük ki a mindennapokat, ismerkedjünk, flörtöljünk, ha pedig hívnak valahova, akkor elsőként érkezzünk meg! Mondjunk igent a randevúkra! Ha a kevésbé vonzó személyeknek is esélyt adunk, akkor valaki meglephet a kedvességével.

Vízöntő: Ha van párunk, akkor a május izgalmas és romantikus lehet, ha megélünk mindent, amit a sors felkínál. A tavasz utolsó havában lesznek jó időszakok, de rosszak is, ám a csúcs- és a mélypont is maradandó élménnyel fog gazdagítani. Most egy harmadik személy is megjelenhet az magánéletünkben.

Ha párt keresünk, akkor rúgjuk fel az egyhangúságot, és adjunk esélyt a változásnak! Tegyünk meg mindent azért, hogy mozgalmas, változatos legyen a hónap. Májusban hagyjuk, hogy megemelkedjen a szenvedélyünk szintje! Ha néha nem tudjuk, hogy kivel és merre menjünk, akkor a legjobb az, ha mindenhova és mindenkivel.

Halak: Párkapcsolat esetén az a legfontosabb májusban, hogy a harmóniára törekedjünk, mert így elkerülhetjük a hangulatingadozást. A szerelmi életünkben csak akkor kezelhetünk mindent jól, ha őszintén kimondjuk, hogy mit szeretnénk, mi a vágyunk, de az is fontos, hogy meghallgassuk a másik felet, hiszen csak így valósulhat meg az, hogy nemcsak kapunk, hanem adunk is.

Párkeresőként izgalmas találkozásban lehet részünk májusban, mert a szárnyalásunk és a vonzerőnk felkeltheti valaki figyelmét. A tavasz utolsó havában bátran mondjunk le az elképzeléseinkről, és bólintsunk rá mindenre. A sok jelölt között 14-e után jelenhet meg az, aki első pillantásra elvarázsol.

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások


Júniusi pénzügyi horoszkóp

Júniusi pénzügyi horoszkóp

Bőségben telik-e a nyár első hava, vagy anyagi gondok fogják beárnyékolni a napsütést?

Júniusi szerelmi horoszkóp

Júniusi szerelmi horoszkóp

Mi vár a szinglikre és párkapcsolatban élőkre?

Ismerd meg az irokéz jegyed!

Ismerd meg az irokéz jegyed!

A születésed hónapja és napja meghatározza, hogy melyik madárhoz tartozol az irokéz indiánok szerint.

Minek a jegyében fog telni a nyarunk?

Minek a jegyében fog telni a nyarunk?

Melyik Tarot kártyalap határozza meg a következő évszakot?

Barom(fi)ság horoszkóp

Barom(fi)ság horoszkóp

Parodisztikus elemzés arról, hogy mi a csillagjegyek legnagyobb, legszemélyesebb barom(fi)sága.

Miért nem tudjuk könnyen elfogadni a hibáinkat?

Miért nem tudjuk könnyen elfogadni a hibáinkat?

Sokat tanulhatnánk abból, ha elnyomás helyett inkább szembenéznénk a hibáinkkal.


Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Tudd meg, hogy a csillagjegyed alapján mi a legnagyobb hétköznapi félelmed!

Önerőszak horoszkóp

Önerőszak horoszkóp

Mikor teszünk olyasmit, amivel saját magunkat áruljuk el?

Ezek a leghisztisebb csillagjegyek

Ezek a leghisztisebb csillagjegyek

Most kiderül, hogy kitől kell a legnagyobb drámára számítani.

Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Most minden ismerősünk megtudhatja, hogy mi az, amit ne kérjenek tőlünk.

http://ujhazak.com