Melyik filmes boszorkány lehetnél?

Alexandra Medford, Glinda vagy inkább Sukie Ridgemont szerepére pályázhatnál a csillagjegyed szerint?étkozottA filmekben általában kétféle boszorkány létezik. Az egyik annyira gonosz, hogy mindenkinek csak ártani akar, és ő az, akit a főhősnek le kell győznie. A másik a jó boszorka, aki örömmel áll a főszereplő rendelkezésére.

A horoszkóp szerint minden csillagjegy szülötte betölthetné valamelyik filmes boszorkány szerepét. Te melyik lehetnél a csillagjegyed szerint?

Kos – A gonosz nyugati boszorkány: Az Óz, a csodák csodája híres boszorkánya nem azt jelenti, hogy született gonosz vagy, hanem arra utal, hogy akaratos, határozott, parancsoló alkatnak ismer a környezeted.

Imádsz dirigálni, másokra rendre utasítani, de az sem áll távol tőled, hogy fenyegetőzz. A félelmet nem ismered, ha pedig el akarod érni a célodat, akkor képes vagy bármilyen fegyvert bevetni, akár egy piros cipőt is.

Ha valaki az ellenségeddé válik, akkor kiüldöződ a világból az illetőt, akin minden bűntudat nélkül bosszút állsz. Nem bocsátasz meg könnyen, az pedig kifejezetten jól esik, ha félnek tőled, vagy behódolnak neked.

Bika – Glinda: A csupa szív és kedvesség boszorkánya az Óz, a csodák csodájából ismert. Ahogy ő, úgy te is mindig segítesz az elesetteknek, ha bajba kerültek. Gyakran olyan vagy, mintha képes lennél egy pálcasuhintással orvosolni az emberek minden gondját.

Emellett szívesen meghallgatsz másokat, útbaigazítod őket, mert mindig örömödre szolgál, ha jó tanácsokkal teheted könnyebbé az emberek életét, hiszen szereted és óvód őket. Jellemző rád, hogy vidám és derűs vagy. Szereted a szép és a jó dolgokat. Melletted mindenki varázslatosan könnyűnek érezheti magát.

Ikrek – Isabel Bigelow: A földre szállt boszorkány energikus, élettel teli, vidám, angyali teremtés, aki rajong az újdonságokért, szeret mindent kipróbálni, ki van éhezve az új élményekre, tapasztalatokra, valamint örömmel segít az embereknek, akiket szeret boldoggá tenni.

Talán naivnak tűnik, de valójában rendkívül okos és agyafúrt. Itt lép be a képbe a személyisége másik oldala, ami vad, zabolátlan, ha le kell győznie az ellenséget, vagy bosszút kell állnia. Emellett szívesen vág fel a képességeivel. Soha nem akar rosszat, de arra vágyik, hogy elismerjék és szeressék. Ismerősen hangzik?witchRák – Sukie Ridgemont: Az eastwicki boszorkák szuperanyukája abban hasonlít rád, hogy te is végtelenül türelmes alkat vagy, akit nehéz kihozni a béketűréséből.
A családodért és a szeretteidért bármit megtennél. Emellett törődő, gyengéd embernek ismernek, aki minden és mindenki felé szeretettel fordul.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a szerelemben gyengédségre és romantikára vágysz, valamint érzelmekben és intelligenciában általában rendkívül gazdag vagy, ám ennek ellenére, olykor keveset gondolsz magadról. A kíváncsiság is jellemző rád.

Oroszlán – Jane Spofford: A filmes eastwicki boszorkány szerint kifinomult szépérzék és művészi tehetség jellemző rád, valamint elfogult van a művészet és a zene iránt. Az öltözködésed hivalkodó, hiszen imádsz feltűnést kelteni.

Ahogy Jane, úgy te is szereted, ha elismerik a tudásodat, tehetségedet, és nem viseled el az unalmas, sablonos dolgokat, emiatt fáradhatatlanul töröd magad azért, hogy felrúgd a megszokott dolgokat és környezeted. Az izgalmakat és a kalandokat annyira szereted, hogy mindig keresed azokat. Amikor nem fordulsz magadba, akkor tömve vagy önbizalommal és tűzzel. Ez a szerelemre és a testiségre is igaz.

Szűz – Hermione Granger: A Harry Potter híres boszorkája jó szívű, önzetlen, elképesztően okos, és néha bosszantóan okoskodó. Te abban hasonlítasz rá, hogy neked is elképesztő az intelligenciád, mert az agyad szivacsként szívja magába a tudást.

Emellett nagyon segítőkész, nemes lélek bújik meg benned.
A barátaidért ugyanúgy megtennél bármit, mint Hermione. Az is jellemző rád, hogy nagyon józan személyiség vagy, aki nem szeret kockáztatni, fejest ugrani a kétes, esetleg becstelen dolgokba. Az egyenesség, az őszinteség, a becsületesség és a tisztesség embere vagy.

Mérleg – Sally Owens: Óriási az intelligenciád és a tudásod, de az se kizárt, hogy különleges képességed van, ám ezt nem mindig használod ki, mert a saját erődből, segítség nélkül, akarod elérni a céljaidat. A család és a testvéri kapcsolat szent számodra.

Mindezért az Átkozott Boszorkány, Sally Owens a filmes boszorkányod, ugyanis ő is megfontolt és bölcs, valamint tele van álmokkal, de gyakran visszafogja magát, és óvatosságból nem mer igazán kibontakozni, pedig szeret szórakozni, élni, kalandozni, és mindent elsöprő szerelemről ábrándozik.

Tanulj a boszorkányod hibájából, mert mindez megtörténhet veled, amennyiben a jövőben merészebb leszel, és kihasználod az eddig elfojtott tehetségedet.hermioneSkorpió – Mizuki: Képes vagy egy kitsune bőrébe bújni, hiszen olyan ravasz lehetsz, mint a róka. Nem ez azonban az egyetlen álcád, hiszen bármilyen alakot ölthetsz, ugyanis az illúzió és a csábítás nagymestere vagy.

Emiatt kaptad a 47 roninból ismert Mizuki boszorkányt, aki elsősorban a fekete mágiához ért. Ez rád is jellemző, hiszen a sötét varázslat sokkal izgalmasabb a számodra, mint a fehér. A filmes boszorkány bármire képes a szerelemért és a céljai eléréséért.

Őt nem lehet egykönnyen meghatni, ezért gyakran ridegnek, kegyetlennek látja a környezete. Ha bosszúról van szó, akkor tényleg ilyen jégszívű, de egyébként legbelül gyengédek az érzelmei. Jobb vele óvatosan bánni, mert kevés rosszabb dolog van egy boszorkány haragjánál, ugyanúgy, ahogy téged sem jó ötlet felbosszantani.

Nyilas – Gilly Owens: Tűz, szenvedély, szabadságvágy. Mindez jellemző rád, ahogy az is, hogy rendkívüli az élni akarásod és a kalandvágyad. Könnyen ráunsz a dolgokra, ugyanis mindig szomjazol az új és friss izgalmakra.

Ugyanilyen az Átkozott Boszorkákból Gilly Owens, aki állandóan a saját feje után megy, imádja az utazást és az életet. Nagyon könnyen lesz szerelmes, de gyakran váltogatja a partnereit, miközben keresi az igazit, a nagybetűs szerelmet.

Nehezen kötődik másokhoz, de a családja és a testvérei ez alól kivételek, mert őket soha nem hagyná cserben. Rendszeresen többre vágyik, mint amije van, hiszen nagyon szeretne sikeressé válni, és boldogan tenne meg nagy dolgokat. Ahogy te, úgy Gilly se rest bevetni mindent, amije van, hiszen ő egy született, vad boszorka.

Bak – Fehér Boszorkány: Az emberek gyakran ridegnek és hideg szívűnek látnak. A jeges szépséged és nyugalmad Narnia Fehér Boszorkányára hasonlít, ám az igazság az, hogy valójában csak arról van szó, hogy nem szereted reklámozni az érzéseidet.

Jellemzően zárkózott, visszafogott, céltudatos, tiszteletet parancsoló teremtés vagy, aki nagyszerű emberismerő. Nagyon jól tudod, hogy mivel csábíthatnád el, befolyásolhatod a célpontjaidat. A csalódást, az árulást, az ellenszegülést rosszul viseled. A makacsságod és akaratosságod miatt azt szereted, ha a te szavad és befolyásod érvényesül. Ebből következik, hogy inkább vezető, mint csapatjátékos vagy. A haragod rosszabb, mint hóvihar.witchesVízöntő – Cassandra Nightingale: A bűbájos boszorkánya jóságos, vidám, élettel teli, csupa szív karakter, akinek a mosolya és kisugárzása mindenkit elbűvöl. Ő kifejezetten az a személy, akivel mindenki ki tud jönni és remekül el lehet vele beszélgetni. A gyerekeket imádja.

Emellett a tudását és mágikus képességeit szívesen felhasználja arra, hogy másoknak segítsen, ahogy te is, mert nagyon nagy az érdeklődésed az ezotéria iránt. Szeretsz egy boszorka képében mutatkozni, és úgy általában tetszelegni, ráadásul szívesen segítesz, akár nem evilági képességekkel is. Az is jellemző rád, hogy keresed a nagybetűs szerelmet, az igazit, aki mellett teljes emberré válhatsz.

Halak – Alexandra Medford: Eastwick egyik legkiemelkedőbb boszorkányát kaptad. Alexandra kifinomult érzékkel, művészi tehetséggel, heves és erőteljes érzésekkel és spirituális képességekkel rendelkezik.

Lexa született boszorka, a mágiát pedig ösztönösen használja. Képes jósolni, teremteni, de az ördög megidézése se okoz neki problémát. A szíve soha nem fogy ki a reményből. Emellett vágyakozik a nagy szerelemre, a boldog családra. Imádja a barátait, az új izgalmakat, kalandokat. Ebből látszik, hogy az unalmat és a rutint utálja. Ahogy neked, úgy a filmes boszorkányodnak is szüksége van arra, hogy néha a tilosban járjon, mert ekkor érzi magát igazán élőnek.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások


Júniusi pénzügyi horoszkóp

Júniusi pénzügyi horoszkóp

Bőségben telik-e a nyár első hava, vagy anyagi gondok fogják beárnyékolni a napsütést?

Júniusi szerelmi horoszkóp

Júniusi szerelmi horoszkóp

Mi vár a szinglikre és párkapcsolatban élőkre?

Ismerd meg az irokéz jegyed!

Ismerd meg az irokéz jegyed!

A születésed hónapja és napja meghatározza, hogy melyik madárhoz tartozol az irokéz indiánok szerint.

Minek a jegyében fog telni a nyarunk?

Minek a jegyében fog telni a nyarunk?

Melyik Tarot kártyalap határozza meg a következő évszakot?

Barom(fi)ság horoszkóp

Barom(fi)ság horoszkóp

Parodisztikus elemzés arról, hogy mi a csillagjegyek legnagyobb, legszemélyesebb barom(fi)sága.

Miért nem tudjuk könnyen elfogadni a hibáinkat?

Miért nem tudjuk könnyen elfogadni a hibáinkat?

Sokat tanulhatnánk abból, ha elnyomás helyett inkább szembenéznénk a hibáinkkal.


Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Tudd meg, hogy a csillagjegyed alapján mi a legnagyobb hétköznapi félelmed!

Önerőszak horoszkóp

Önerőszak horoszkóp

Mikor teszünk olyasmit, amivel saját magunkat áruljuk el?

Ezek a leghisztisebb csillagjegyek

Ezek a leghisztisebb csillagjegyek

Most kiderül, hogy kitől kell a legnagyobb drámára számítani.

Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Most minden ismerősünk megtudhatja, hogy mi az, amit ne kérjenek tőlünk.

http://ujhazak.com