Mit hoz a Nyilas hava? - Keresd a belső fényed!

A nagy mélységeket hozó Skorpió hava után, belépünk hamarosan a Nyilas havába, mely arra szólít fel, hogy felemelkedjünk a sötétből, saját belső fényünk által. 



A vizes, érzelmes skorpió jegy után, a tüzes, sokkal inkább gondolkodó nyilas jegye következik. Hasonlóan a skorpióhoz, fontos számára a szabadság megélése, ám egészen más témakörök kerülnek előtérbe az előző hónaphoz képest. Noha a nyilas jegy is tűz jegy, akár a kos és az oroszlán, ebben az esetben a tűz, másképpen nyilvánul meg. Egy fajta belső lángra kell gondolni, mely jelzi egy új, reményteljes kezdet eljövetelét. Mozgékonyabb, frissebb és aktívabb energiákra lehet számítani. A nyilas hava támogatja azt, hogy egy új fajta szemlélettel vizsgáljuk meg gondolkodásunk, hozzáállásunk az élethez, az igazsághoz és hitvilágunkhoz egyaránt. 

Az adventi időszak érkezésével, erősen megjelenik a vágy bennünk arra, hogy a belső tüzünk által generált fényünket kezdjük el keresni és követni. Átgondoljuk mit is jelent számunkra a szabadság és minden olyan helyzetet igyekszünk majd felszámolni, ahol azt éljük meg, hogy erősen korlátozva vagyunk, akár magunk által, akár mások által. Tapasztalhatjuk majd, hogy képessé válunk egy teljesen új, számunkra eddig szokatlan módon átértékelni a viszállyal, veszekedéssel teli kapcsolatainkat. Olyan problémákat oldhatunk meg, amiket eddig nem tudtunk, mert nem voltunk képesek változtatni a hozzáállásunkon. Átgondolhatjuk, hogy valójában jó dolgokban hiszünk-e és mennyire vagyunk hűek saját belső hitvilágunkhoz, elveinkhez. Döntéseinkben pedig a nyilas hava kifejezetten az igazságos lépéseket fogja támogatni majd. 


(forrás: gostica)

Hozzászólások

Nehéz időszak kezdődik hétfőtől

Nehéz időszak kezdődik hétfőtől

Mindenkit meg fognak viselni az együttállások a Bikában.

Az őrangyalod tanácsa, hogy hogyan gazdagodj meg 2024-ben

Az őrangyalod tanácsa, hogy hogyan gazdagodj meg 2024-ben

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

2024-es nyári horoszkóp

2024-es nyári horoszkóp

Így telhet az évszak a csillagjegyed alapján!

Hogyan kellene nyaralnod 2024-ben?

Hogyan kellene nyaralnod 2024-ben?

Így hozhatod ki a legtöbbet az idei vakációdból!

Életkedv horoszkóp

Életkedv horoszkóp

Így nyerd vissza az életszereteted a csillagjegyed alapján!

Anyák napi virághoroszkóp

Anyák napi virághoroszkóp

A csillagjegyek jellemzői alapján ad tanácsot az asztrológia.

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

http://ujhazak.com