Napi horoszkóp (november 18.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horosSzerdán a hivatásunkban úgy érezhetjük, hogy a kollégáink, főnökünk ellenséges, a karrierünk pedig nem halad. A magánéletünkben több időt kellene foglalkoznunk a családunkkal, és nem ártana bizonyos csillagjegyű emberekre jobban odafigyelni.

Kos: Ne sürgessük a változásokat a saját és mások életében, mert ezek akkor fognak bekövetkezni, amikor eljött az idejük. A kapott információkat kezeljük kritikusan, mert ma félrevezethetnek!

Bika: A gondolataink és az érzelmeink is folyamatosan hullámzik. A karrierünk lassan halad, emiatt úgy érezhetjük, hogy a munkahelyünkön korlátoznak, kényszeríteni akarnak valamire, ez pedig a hangulatunkra, tetteinkre is kihat.

Ikrek: A családunkra és az otthonunkra kellene fordítanunk a legtöbb időt, de Ikrek csillagjegyűként ezt senki sem várhatja el tőlünk, mert a viselkedésünk nem felel meg az elvártnak ezen a területen. Ez ma sem lesz másképpen.

Rák: Úgy érezzük, hogy ma több energia kell azoknak a dolgoknak az elvégzéshez, amelyek máskor könnyen mentek. Nem csak az erőnk hiányzik a megfelelő kezdéshez, hanem a hangulatunk is.

Oroszlán: Rosszul indul a nap, mert azt, akit keresünk, nem találjuk meg ott, ahol lennie kellene. Az se javít a kedvünkön, hogy az ünnepek közeledtével a főnökünk és a munkatársak is egyre ellenségesebbek, sőt, úgy érezhetjük, hogy becsapnak.

Szűz: A Nyilas és Bak csillagjegyű ismerőseink sokat várnak el tőlünk, mert biztosak benne, hogy mi mindent képesek vagyunk elintézni. Figyeljünk arra, hogy még az ő kedvükért se vállaljuk túl magunkat.horoszkMérleg: Az emberekkel kapcsolatos megérzéseink sokkal jobbak lehetnek, mint hisszük. Ne szidjuk össze azokat, akik megpróbálnak megérteni, de ez minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül.

Skorpió: Az elmúlt időszakban nagyon csábítóak vagyunk, szinte sugározzuk magunkból a szerelmi élvezetek ígéretét. Jó hír, hogy sokszor gondol ránk egy Bika és egy Skorpió jegyű személy.

Nyilas: A Szaturnusz miatt meghiúsulhat egy utazással kapcsolatos tervünk. Ha a kollégák szeretetteljes stílusban érdeklődnek, akkor először zavarba jöhetünk, de hamarosan ezt az érzést az öröm váltja fel.

Bak: A jelenlegi időszak nem alkalmas arra, hogy utazzunk, kihasználjuk a lehetőségeinket, kockáztassunk, vagy játszunk. Maradjunk a biztonságos közegünkben, javítsuk meg az otthon elromlott dolgokat!

Vízöntő: Miközben mások anyagi gondokkal küszködnek, addig nekünk nincs okunk a panaszra. Ma az is előfordulhat, hogy egy sokat ígérő külföldi ajánlatot kapunk. Ne hanyagoljuk el az otthoni feladatainkat!

Halak: Ma teljesen önmagunkat adhatjuk. Tele leszünk energiával, és minden sikerül, amibe belekezdünk. A Bak jegyű emberekkel szemben legyünk kritikusak, mert az egyikük keresztbetehet nekünk azzal, hogy nem tiszteli a határainkat, elsőbbségünket.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com