Szerelmi kilátások az év végéig

A párunkkal vagy szinglin búcsúztatjuk az óévet?fall2016 utolsó időszakába léptünk, ezért eszünkbe juthat, hogy ideje lenne párt találni, vagy ellenkezőleg, azt forgatjuk a fejünkben, hogy jobb lenne szakítani, hogy szinglin, új esélyekkel kezdhessük a következő esztendőt.

Kos: Az év utolsó időszaka ideális arra, hogy ráébredjünk arra, hogy a szerelem fontos, sőt, sokkal lényegesebb, mint korábban gondoltuk.Amennyiben jelenleg boldog párkapcsolatban élünk, akkor szinte szárnyalni fogunk, mert minden közös ügyünk jól fog alakulni.

Abban az esetben, ha párkapcsolatunk ellaposodott, vagy szinglik vagyunk, akkor magányosnak érezhetjük magunkat az év vége közeledtével.Jól tennénk, ha kihasználnánk a lehetőséget, és meghatároznánk, hogy valójában milyen társra van szükségünk, mert csak így fogjuk felismerni a megfelelő illetőt, ha az utunkba sodorja az élet.

Bika: Számunkra igazán jó dolog az, ha szerelmesek vagyunk, emiatt a következő időszak a kedvünkre lesz, mert csak annyi lesz a dolgunk, hogy megengedjük magunknak a szerelem és a boldogság luxusát.

Nincs kizárva, hogy a környezetünk szerint túl sokra vágyunk, ám nincs kőbe vésve, hogy hallgatnunk kell rájuk.Ez főleg azért igaz, mert a vágyunk mindössze a teljes boldogság, ezt pedig mindenki megérdemli.

Ikrek: Az év utolsó időszakában arra vágyunk a legjobban, hogy a párunk végre konkrétan, határozottan viselkedjen velünk szemben, mert teljesen jogos, hogy konkrét kérdésekre konkrét válaszokat akarunk kapni.Sajnos ez most nem lesz annyira egyszerű, mint szeretnénk.

Ha meg akarjuk kapni a válaszokat, akkor kénytelenek leszünk változtatni a kommunikációnkon, mert mindig a kérdező irányít.Talán most meg kell elégednünk egy nem túl konkrét ígérettel, de abban az esetben, ha ügyesen kérdezünk, akkor közelebb fogunk kerülni az igazsághoz.Ez egyébként az élet minden területére igaz.fall2Rák: Szembesülnünk kell azzal, hogy elkövettük azt a hibát, hogy engedtük a fejünkre nőni a családot.
Ez a mi hibánk, mert mindent megtettünk, amit a kedvesünk, szeretteink elvártak tőlünk, és elképzeltek.

Nem ártana ezen alaposan elgondolkodnunk, mert nekünk ugyanannyi jogunk van a magánélethez, mint nekik, ahogy nekünk is vannak szükségleteink, mint nekik.Olykor a saját utunkat kell járnunk, hogy azt tehessük, amihez éppen kedvet kaptunk.

Ha a párunkkal szeretnénk kirándulni, vagy saját szertartásokat, „ünnepeket” találnánk ki, akkor ne habozzunk, mert nekünk is jár a kikapcsolódás.Ez különösen akkor igaz, ha szülők, nagyszülők vagyunk.A jövőben törekedjünk arra, hogy mi irányítsuk a dolgokat, és fejezzük be azt, hogy mindenkinek mg akarunk felelni!

Oroszlán: A csillagok azt kérik tőlünk, hogy senkit se akarjunk utánozni, és ne akarjunk olyanok lenni, mint mások, mert egyediek, megmásíthatatlanok vagyunk.Ha megpróbáljuk úgy alakítani a szerelmi életünket, hogy mások tetszését mi nyerné el, akkor ne számítsunk semmi jóra!

Mások gondolata, megoldása nem fog minket előrébb vinni, mert ezekkel nem tudjuk megoldani a saját helyzetünket.A szerelmi életünkön csak akkor javíthatunk, ha a saját cipőnkben járunk.Csak azt vegyük figyelembe, hogy mi mit tehetünk annak érdekében, hogy javítsunk a helyzetünkön!

Szűz: Az érzelmek terén számunkra különösen fontos a biztonság érzete, ezért mindegy, hogy milyen szerelemről van szó addig, míg ez megvan.
A párkapcsolatunk boldogságát is abban mérjük, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban, és csak azt tartjuk szem előtt, hogy a kedvesünkkel mennyi biztonságot tudunk biztosítani egymásnak.

Az év utolsó időszakában megnyugodhatunk, mert a biztonságról fog szólni.A párunkkal szeretettel, gondoskodással és óvó-féltő gesztusokkal fogjuk megajándékozni egymást.Ha korábban volt köztünk némi félreértés, nézeteltérés akkor ezt meg fogjuk oldani.

Mérleg: Az elmúlt időben azt hihettük, hogy a párunk egyértelműen tudja az apró gesztusokból, utalásokból, hogy mit gondolunk, mit szeretnénk, pedig a kedvesünk egyáltalán nem gondolatolvasó, tehát tévedtünk.

Év végéig bele kell törődnünk, hogy az emberek a szavakból értenek.Ami számunkra egyértelmű, az a párunk számára korántsem az, tehát ne féljünk kimondani azt, ami a fejünkben jár.Ha ezt megtesszük, akkor látni fogjuk, hogy mennyivel egyszerűbb minden.Mondjuk ki, amit gondolunk, amit szeretnénk, és azt is, amit hiányolunk a kapcsolatból.winterSkorpió: Év végéig a leggyakoribb kérdés, amit fel fogunk tenni magunknak az lesz, hogy miért vagyunk még együtt a párunkkal.Vajon eléggé ismerjük egymást?Talán úgy érezzük, hogy olykor túl nagy közöttünk a távolság, mind térben, mind időben?

Ha így van, akkor nem biztos, hogy a szakítás az egyetlen megoldás, mert lehet, hogy elég lenne az, hogy egy nagy változáson essen át a kapcsolatunk.Az, hogy ennek pozitív vagy negatív vége lesz, csak a kedvesünkön és rajtunk múlik.

Nyilas: Ha év végéig úgy érezzük, hogy a történelem ismétli önmagát, akkor az nem a véletlen műve, mert már voltunk ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben.A felismerés első percében rosszul fogjuk érezni magunkat, de abban az esetben, ha jobban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy ez egy lecke, feladat, amit el kell sajátítanunk, meg kell oldanunk.

Ha a jövőben nem akarunk megint ebbe a helyzetbe kerülni, akkor meg kell oldanunk a dolgot úgy, ahogy eddig még nem próbáltuk.A csillagok szerint a legfontosabb az, hogy meghúzzuk a határvonalat a párkapcsolat és a család között.

Bak: Az év utolsó időszakában gondoljuk át, hogy hagyjuk-e, hogy a párunk szeressen, és engedjük-e, hogy tiszta szívvel kimutassa az irántuk érzett érzelmeit?Egy egészséges párkapcsolatban ugyanolyan fontos az el- és befogadás.Ha ezek egyike nem működik nálunk, akkor ezen dolgoznunk kell.

Ez akkor is igaz, ha szinglik vagyunk, mert ebben az esetben nem ok nélkül vagyunk egyedülállóak.Fogadjuk el, hogy nagyon sok olyan ember van körülöttünk, aki szeretne szeretni, ha hagynánk ezt nekik.dateVízöntő: Az elmúlt időben sokat merengünk azon, hogy gyerekkorunkban milyen elképzeléseink voltak a szerelemről, az ideális partnerről.Lehet, hogy még előttünk sem világos, de valójában pontosan olyan a szerelmi életünk, mint korábban elképzeltül.

A különbség csak az, hogy anno gyerekként gondolkodtunk, tehát sok mindennel nem számoltunk, emiatt most jött el annak az ideje, hogy pozitív változásokkal tegyük színesebbé a szerelmi életünket.Szingliként megtalálhatjuk a szerelmet év végéig, méghozzá úgy, ahogy kicsiként elterveztük.

Halak: Mostanában gyakran érezzük úgy, hogy magányra van szükségünk, hogy kicsit önmagunkkal lehessünk.Ennek oka, hogy túl sok minden történt a szerelmi- és magánéletünkben, de még nem volt időnk ezek feldolgozására.

Nem kell ügyet csinálnunk abból, hogy magányra van szükségünk, mert nagyon fontos, hogy mindent a helyére tegyünk, és tiszta lelkiismerettel zárjuk le a 2016-os évet.Keressünk egy csendes sarkot, figyeljünk befelé, mert akkor biztos, hogy megkapjuk a válaszokat, amelyekre szükségünk van.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások


Pillantsunk bele a következő életünkbe!

Pillantsunk bele a következő életünkbe!

Lessük meg a reinkarnációs utunk következő állomását az indiai istenek segítségével!

Kíméletlen szembesítés a legrosszabb tulajdonságainkkal

Kíméletlen szembesítés a legrosszabb tulajdonságainkkal

Mi a legellenszenvesebb a csillagjegyekben?

Mérföldkövek 2017-ben

Mérföldkövek 2017-ben

A változás évében új ajtók nyílhatnak meg előttünk.

Az ősi cigány nők vélekedése az emberek személyiségéről

Az ősi cigány nők vélekedése az emberek személyiségéről

Romaszimbólumokon keresztül tudhatjuk meg, hogy mit gondoltak rólunk a cigány asszonyok.

Milyen mozgásformát válasszunk 2017-ben?

Milyen mozgásformát válasszunk 2017-ben?

A csillagjegyünk segít, ha nem tudjuk, hogy melyik sporttal őrizzük meg az egészségünket.

Tündérhoroszkóp 2017

Tündérhoroszkóp 2017

Melyik tündérkirálynő lesz a segítségére az egyes csillagjegyeknek?


Csodatévő szentek támogatnak 2017-ben

Csodatévő szentek támogatnak 2017-ben

Melyik bajnok lesz a személyes jótevőnk?

Az olaszok szerint ez vár ránk 2017-ben a szerelem terén

Az olaszok szerint ez vár ránk 2017-ben a szerelem terén

Csendes, romantikus vagy viharos évre számíthatunk?

A cigánykártya üzenete 2017-re

A cigánykártya üzenete 2017-re

Mire figyeljünk a következő tizenkét hónapban?

Hogyan változhat meg az életünk 2026-ig?

Hogyan változhat meg az életünk 2026-ig?

A következő évtized csillagászati jelenségei miatt minden csillagjegy jelentős átváltozáson eshet át.

http://ujhazak.com