Tudjuk meg, hogy mi az életcélunk!

A mindennapi rohanásba se feledkezzünk el a nagyobb képről!spiritA reggeli ébredés után máris azon jár az eszünk, hogy milyen feladatok várnak ránk az adott napon, majd az köti le minden energiánkat, hogy elvégezzük az apró–cseprő ügyeinket, végül pedig kimerülten zuhanunk az ágyba.

Mindeközben teljesen elfelejtjük, hogy az élet nagyobb képére is vetnünk kellene egy pillantást, hiszen minden ember egy bizonyos életfeladattal, életcéllal jött a világra. Az, hogy ez mi, a csillagjegyünk megmutatja.

Kos: Mindegy, hogy miről, milyen kihívásról van szó, mert mindenbe nagy lendülettel vetjük bele magunkat. Mivel semmi se ijeszt meg, ezért az életcélunk az, hogy másoknak is erőt, lendületet adjunk ahhoz, hogy megbirkózzanak a nehéz helyzetekkel.

Bika: Gyakran előfordul, hogy nehéz helyzetekkel, kihívásokkal találjuk szembe magunkat, ám ez nem véletlen, hiszen a Sors jól tudja, hogy képesek vagyunk megbirkózni az ilyen méretű feladatokkal. Az életfeladatunk az, hogy segítsünk másoknak megoldani azokat a problémákat, amelyekkel egyedül nem boldogulnának.

Ikrek: A kettős személyiségünk olyan, mint a tűz és a víz, mégis képesek vagyunk harmóniát teremtetni önmagunkban.
Az életfeladatunk az, hogy közvetítő szerepet töltsünk be, békét hozzunk, elrendezzük a vitákat és mediátorként közvetítsünk a különböző érdekek képviselői között.

Ikrekként bárkit meg tudunk érteni, valamint mindenki előtt feltárhatjuk a másik nézőpontját, ezzel pedig megszüntethetjük a félreértésekből fakadó feszültségeket.

Rák: Az életcélunkat a családban vagy az emberi kapcsolatokban kell keresnünk. Rákként nagyszerű támasza, segítője lehetünk annak, aki igazán közel áll hozzánk. Számunkra nagyon fontosak az emberi kapcsolatok. A Sorstól lehet, hogy azt a feladatot kaptuk, hogy megtaláljuk azt, akivel kihozzuk egymásból a legjobbat.reincOroszlán: Imádjuk a rivaldafényt és az elismerést, emiatt a Sorstól kapott életcélunk az, hogy találjunk egy olyan életterületet, ahol különösen tehetségesek vagyunk, majd engedjük kibontakozni a képességeinket!

Szűz: Született vezetők vagyunk, de nem szeretjük a nyomást és a túlságosan hierarchikus rendszereket.
A Sorstól kapott életcélunk az, hogy mutassunk példát másoknak, igazítsuk útba őket, és adjunk át nekik valamilyen tudást.

Mérleg: Híresek vagyunk a szépérzékünkről, az igazságra való fogékonyságunk pedig arra ösztönöz, hogy megteremtsük magunknak a harmóniát, az egyensúlyt. Ha ezt valami megzavarja, akkor az nagyon rosszul érint, ezért az életfaladunk az, hogy mindig keressük és fenntartsuk az idillt.

Skorpió: Heves természetünk miatt sok mindent ki tudunk hozni magunkból, ha megtanuljuk kezelni a szenvedélyességünket. A küldetésünk az, hogy ne nyomjuk el az érzelmeinket, hanem éljük meg azokat úgy, hogy közben senkinek sem okozunk sérülést, természetesen saját magunknak sem.

Nyilas: A személyes szabadságunk megtalálása a legfontosabb feladatunk. Az életcélunk az, hogy ráleljünk a tökéletes harmóniánkra, de ehhez megfelelő anyagi és érzelmi függetlenségre lesz szükségünk.

Ez nem azt jelenti, hogy a Sors azt akarja, hogy senkihez se tartózunk, hanem azt, hogy el kell jutnunk a fejlettségnek arra szintjére, ahol belátjuk, hogy egyedül a mi vagyunk felelősek a saját boldogságunkért.horosBak: Sokan rugalmatlannak látnak minket, mivel szeretünk ragaszkodni a régi, jól működő, megszokott dolgokhoz. Ez abban segíthet nekünk, hogy képesek legyünk megtartani valami régi, értékes dolgot, amiben mások már nem látják a vonzerőt. Minket nem tud elvakítani a csillogás, hiszen bölcs értékítéletet hozunk. Az életcélunk az, hogy a régi tapasztalataink felhasználásával jobb irányba tereljük a világ fejlődését.

Vízöntő: Valószínűleg már megszoktuk, hogy az égiek mindig azt várják el tőlünk, hogy valamilyen spirituális feladatot teljesítsünk. Ez nem csoda, hiszen az életfeladatunk az, hogy valamilyen szellemi tudományban teljesedjünk ki, és olyan értékeket mutassunk meg másoknak, ami elindítja őket a megvilágosodás felé. Az életcélunk beteljesítéséhez először arra van szükség, hogy tisztába jöjjünk önmagunkkal, mert csak ekkor kezdhetünk el másoknak segíteni ugyanebben.

Halak: Képesek vagyunk megjárni a mélységet és a magasságot, emiatt az életcélunk teljesítéséhez sokszor bukásokon keresztül jutunk el, mert ez kell ahhoz, hogy megszerezzük a küldetésünkhöz szükséges tapasztalatot. Az életfeladatunk az, hogy megvívjuk a komoly csatákat, majd az így szerzett tudást adjuk át másoknak, hogy ezzel segítsük őket abban, hogy sikeresen bejárhassák a saját rögös útjukat.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások


Áprilisi szerelmi horoszkóp

Áprilisi szerelmi horoszkóp

Találnak-e párt a szinglik, szakítás vagy elmélyülés vár a párkapcsolatban élőkre?

Nyomozzuk ki, hogy milyen lakótárs lesz a párunkból!

Nyomozzuk ki, hogy milyen lakótárs lesz a párunkból!

A csillagok szerint mire számítsunk az összebútorozás után?

A születési virág illik a személyiségünkhöz

A születési virág illik a személyiségünkhöz

A csillagjegyünkből megtudhatjuk, hogy melyik virágtípushoz tartozunk.

Mi a szexepiled?

Mi a szexepiled?

Melyik testrészed a legvonzóbb a férfiak szemében?

Milyen mágiának állunk ellen?

Milyen mágiának állunk ellen?

A csillagjegyünkből kiderül, hogy mi nem hat ránk.

Erre kell nagyon odafigyelnünk tavasszal!

Erre kell nagyon odafigyelnünk tavasszal!

Milyen tényezők fogják befolyásolni az életünket az évszakban?


Melyik hangszerre hasonlít a szerelmi stílusunk?

Melyik hangszerre hasonlít a szerelmi stílusunk?

Mit árul el rólunk az, hogy gitár, lant, trombita vagy zongora lakózik a lelkünkben?

Hova utazzunk 2017 nyarán?

Hova utazzunk 2017 nyarán?

Ha még nincs ötletünk, hogy hol kapcsolódjunk ki idén, akkor a csillagjegyünk ad némi útmutatást.

Nőnapi horoszkóp

Nőnapi horoszkóp

Milyen fordulatokat tartogat a mai nap a szebbik nem számára?

Milyen típusú lelki pásztornak teremtett az ég?

Milyen típusú lelki pásztornak teremtett az ég?

A betegeket, az elveszetteket, vagy a különleges embereket terelgetjük a hétköznapokban?

http://ujhazak.com