Vedd fel egy másik csillagjegy tulajdonságait!

Próbáld ki ezt a varázslatot amellett, hogy próbálod tudatosan elsajátítani a vágyott jellemvonásokat!Bikaként gondolkodtál már azon, hogy milyen jó lenne olyan rugalmasnak lenni, mint egy Ikrek? Esetleg túlságosan kritikus Szűzként irigyled a Mérleg szülötteit a diplomatikus viselkedésük miatt, vagy Bakként szeretnél úgy álmodozni, mint egy Halak?

Ha veled is előfordult már, hogy egy másik csillagjegy tulajdonságaira vágytál, akkor amellett, hogy tudatosan próbálod elsajátítani az adott jellemvonásokat, még egy kis varázslattal is segíthetsz magadnak, ám arra ne számíts, hogy teljesen meg fogsz változni!

Gondolj csak bele, hogy eleve több jegy tesz ki egy személyiséget, hiszen figyelembe kell venni az aszcendenst, a deszcendest, a Holdjegyet, de például arról sem feledkezhetünk meg, hogy ahány nép, annyiféle horoszkóp létezik.

Az alábbi varázslattal csak arra lesz lehetőséged, hogy hozzáadj egy tulajdonságot a személyiségedhez, ám ez csak akkor valósulhat meg, ha az adott jellemvonás nem túl idegen tőled. Ha te például a légynek sem tudsz ártani, akkor ne is várd, hogy egy bosszúszomjas Skorpió lesz belőled!

Kellékek: Ha megvan a csillagjegy, akkor nézd meg, hogy hanyadik helyet foglalja el a sorban, mert annyi gyertyára lesz szükséged! A gyertya színe a csillagjegyhez illő színtől függ.

Füstölő a következő lehet csillagjegyenként:

Kos: geránium, rózsa, tömjén, rozmaring, citrom, szantálfa, ibolya, zsálya, vanília

Bika: kamilla, citrom, mirha, bergamott, tömjén, vanília, jázmin, rozmaring

Ikrek: levendula, narancs, rózsa, tömjén, vanília, fahéj, citromfű, rozmaring

Rák: Jázmin, bergamott, fenyő, levendula, citrom, mirha, narancs, tömjén, szantálfa

Oroszlán: kókusz, citrom, narancs, citromfű, rózsa, szantálfa, rozmaring

Szűz: szantálfa, cédrus, eukaliptusz, narancs, citromfű, tömjén, fahéj, ylang ylang

Mérleg: fenyő, cédrus, citromfű, mirha, geránium, liliomfa

Skorpió: jázmin, fenyő, citrom, rozmaring, fahéj, vanília, ylang ylang,

Nyilas: citromfű, mandula, mirha, tömjén, rózsa, rozmaring, levendula, fahéj

Bak: bergamott, fenyő, levendula, szantálfa, zsálya, szegfűszeg, eukaliptusz

Vízöntő: rózsa, cédrus, bergamott, citrom, narancs, tömjén, jácint, fenyő

Halak: narancs, bergamott, kamilla, levendula, cédrus, eukaliptusz, mirha, tömjénA fenti képen válaszd ki a választott csillagjegy szimbólumát, amit papíron vagy akár tárgy formájában használj.

A varázslat menete: Abban az esetben, ha nem sürgősen lenne szükséged a vágyott tulajdonságra, hanem tudsz várni, akkor kivárhatod azt a hónapot, amelyben a választott csillagjegy uralkodik. Ezt követően nézd meg az alábbi táblázatokat, ahol napokra és éjszakai órákra bontva láthatod a csillagjegyhez társuló bolygókat.

Ha például az Oroszlán tulajdonságai után áhítozol, akkor augusztusban, vasárnap, hajnali háromkor vagy este tízkor végezd el a szertartást, lehetőleg növekvő hold idején!Hétfő – Hold

Kedd – Mars

Szerda – Merkúr

Csütörtök – Jupiter

Péntek – Vénusz

Szombat – Szaturnusz

Vasárnap – Nap

Ha nem akarsz, nem tudsz, hónapokat várni, akkor csak a napot és az órát vedd figyelembe. Arra is figyelj, hogy lehet, egy csillagjegyhez két bolygó tartózik. Ilyen a Skorpió, ami esetében a Plútó és a Mars, vagy a Vízöntő, ahol az Uránusz és a Nap, vagy a Halak, aminél a Neptunusz és a Jupiter is uralkodóbolygó.

Ha megvan az időpont, akkor fogd a gyertyákat, amikbe karcold bele a választott csillagjegy szimbólumát, majd tedd a gyertyákat kör alakba az oltárodon. A csillagjegy szimbólumát a tenyereidre és a homlokodra is érdemes lehet felrajzolni.

A kör közepére helyezd el a fényképedet és a csillagjegy szimbólumát. Most gyújtsd meg a gyertyát és a füstölőket! Relaxálj, tisztítsd meg az elmédet, nyisd meg a csakráidat, hogy teljesen befogadó állapotba kerülhess!

Amikor úgy érzed, hogy felkészültél, akkor mondd el a következőt: „X (mondd a választott csillagjegyet) szelleme, kint fent ragyog az égen, kit napján és órájában szólítok, mikor ereje teljében van, ragyogj rám, költözz a lelkem szentélyébe. Add, hogy én is olyan X (itt fogalmazd meg, hogy konkrétan melyik tulajdonságokat szeretnéd elsajátítani) legyek, mint amilyen Te vagy. X szelleme, lelj otthonra bennem!”

Végül képzeld el, hogy az energia beléd áramlik a fejtető csakrádon keresztül, és átjár téged a választott csillagjegy szelleme. Maradj így, amíg jól esik, aztán feküdj le aludni. Ha lehet, akkor legalább a tenyeredről ne mosd le a csillagjegy szimbólumát! A gyertyákat ne hagyd égve!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Az őrangyalod tanácsa, hogy hogyan gazdagodj meg 2024-ben

Az őrangyalod tanácsa, hogy hogyan gazdagodj meg 2024-ben

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

2024-es nyári horoszkóp

2024-es nyári horoszkóp

Így telhet az évszak a csillagjegyed alapján!

Hogyan kellene nyaralnod 2024-ben?

Hogyan kellene nyaralnod 2024-ben?

Így hozhatod ki a legtöbbet az idei vakációdból!

Életkedv horoszkóp

Életkedv horoszkóp

Így nyerd vissza az életszereteted a csillagjegyed alapján!

Anyák napi virághoroszkóp

Anyák napi virághoroszkóp

A csillagjegyek jellemzői alapján ad tanácsot az asztrológia.

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

http://ujhazak.com