Hatalmas biztonsági hiba a Facebook rendszerében

Súlyos biztonsági rés a Facebookon újra.


A Facebook kimondottan az újévi üzeneteket közvetítő szolgáltatásáról kiderült, hogy nem biztonságos, ezért leállította a Facebook az alkalmazás működését.

facebookhamisfelhasznalaoAz Aberystwyth egyetem egyik hallgatója a blogján írta meg a hírt, hogy a Facebook újévi üzeneteket küldő alkalmazásában, a Facebook Stories-ban súlyos biztonsági hiányosságokat észlelt. A hallgató azt vette észre, hogy elolvashatja és törölni is tudja a mások által írt újévi üzeneteket - írta a Guardian.

A Facebook azt a hírt adta, hogy dolgoznak a hiba elhárításán és hamarosan ismét elérhető lesz a üzenetküldő szolgáltatás.

A Midnight Message Delivery lényege az, hogy az előre megírt újévi jókívánságokat december 31-éről január 1-jére forduló éjszaka, éjfélkor kézbesítik. A felhasználók mellett azonban a Facebook maga is meglepődött, hiszen azt hitte biztonságos ez a rendszere.

Az érdekesség, hogy elég volt a böngésző címsorában az URL-t átírni ahhoz, hogy mások üzeneteihez hozzáférhessünk, olvashassuk vagy éppen törölhessük őket.

A Facebook 1,5 hónapja egy ennél is nagyobb hibán bukott meg, akkor a felhasználói jelszó megadása nélkül lehetett belépni 1,3 millió Facebook-fiókba.


-------------

Időközben már ezt a hibát is kijavította a Facebook és biztonságosan használható a rendszer.

Hozzászólások

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Rettenetes városi legendák őrületről és öngyilkosságról

Rettenetes városi legendák őrületről és öngyilkosságról

A frászt hozzák az emberre az interneten keringő történetek, képek és videók.

Rémisztő internetes történetek

Rémisztő internetes történetek

Hátborzongató sztorik, amelyeket könnyű lenne elhinni.

Ezeket a dolgokat azonnal törölnöd kellene a Facebook-odról!

Ezeket a dolgokat azonnal törölnöd kellene a Facebook-odról!

Ha nem akarod, hogy visszaéljenek a személyes adataiddal, akkor töröld az alábbi tíz dolgot a közösségi oldaladról!

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő egy kutatás szerint

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő egy kutatás szerint

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Az Anonymous csoport közzétett egy bejegyzést, melyben megtalálható, hogy mit kell tenni, ha a Petya zsarolóvírus felugrik a képernyőn

Minden ok nélkül kitiltja a Facebook az embereket!

Minden ok nélkül kitiltja a Facebook az embereket!

Sajnos eddig számtalan kamu hír terjedt a Facebookról, de úgy tűnik ez most nem az.

Döbbenetes dolgok vannak az internet sötét oldalán

Döbbenetes dolgok vannak az internet sötét oldalán

A sötét oldal. Ez most nem valamelyik Star Wars film részlete, hanem az internet egy olyan oldala, amit kevesen ismernek, de mérete egészen elképesztő. Drogok, erőszak, fegyverek: elképesztő a sötét oldal ereje.

http://ujhazak.com