Microsoft: nőtt a magyarok veszélyérzete a kibertérben

Tavaly a korábbi évek javulása után romlott a magyarok veszélyérzete az online közérzetet és a kibertér biztonságát megmutató Digital Civility Index alapján - közölte a Microsoft felmérése alapján az MTI-vel.Míg 2017-ben és 2018-ban valamelyest javult az index, 73 illetve 72 százalékra, tavaly pedig 77 százalékon állt, a magasabb érték alacsonyabb kiberbiztonságot jelez.

    
A felmérés szerint az interneten leselkedő veszélyeknek különösen ki vannak téve a 18 év alatti fiatalok és a gyermekek. A nők lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a beazonosított problémáknak, mint a férfiak. Az idei kutatás egyik fontos felismerése az is, hogy a tavalyihoz képest a fiatalok a korábbinál nyitottabbak arra, hogy a felnőttekhez, vagy a szüleikhez forduljanak, ha veszélyben érzik magukat az online térben. A megkérdezett magyar fiatalok 89 százaléka például tudja, kihez kell fordulnia, ha baj van. A példaképek a felmérés szerint pedig egyértelműen a pedagógusok és a szülők - írták.
    

Az adatok arra utalnak, hogy mind többet és többet kell tenni a biztonságos kibertér érdekében. "Tapasztaljuk, hogy a gyerekek bátran mozognak az online térben, a felnőtteknek viszont feladatuk, hogy felkészítsék őket a rájuk leselkedő veszélyekre" - mondta Csanak Gabriella, a Microsoft marketing- és operatív igazgatója a közleményben.
    

A magyar internetezők legfőbb problémái a felmérés alapján a kéretlen szexuális közeledés, álhírek tömkelege, online csalások, verbális zaklatás. Minden második magyarnak (54 százalék) okozott már fejfájást a tolakodó viselkedés a kibertérben, míg a kéretlen szexuális közeledés, vagy zaklatás valamilyen formájával minden harmadik megkérdezett találkozott. A szexuális zaklatás előfordulásában Magyarország a második, a zaklató viselkedésben pedig a harmadik a felmérésben szereplő 25 országok közül.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Rettenetes városi legendák őrületről és öngyilkosságról

Rettenetes városi legendák őrületről és öngyilkosságról

A frászt hozzák az emberre az interneten keringő történetek, képek és videók.

Rémisztő internetes történetek

Rémisztő internetes történetek

Hátborzongató sztorik, amelyeket könnyű lenne elhinni.

Ezeket a dolgokat azonnal törölnöd kellene a Facebook-odról!

Ezeket a dolgokat azonnal törölnöd kellene a Facebook-odról!

Ha nem akarod, hogy visszaéljenek a személyes adataiddal, akkor töröld az alábbi tíz dolgot a közösségi oldaladról!

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő egy kutatás szerint

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő egy kutatás szerint

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Az Anonymous csoport közzétett egy bejegyzést, melyben megtalálható, hogy mit kell tenni, ha a Petya zsarolóvírus felugrik a képernyőn

Minden ok nélkül kitiltja a Facebook az embereket!

Minden ok nélkül kitiltja a Facebook az embereket!

Sajnos eddig számtalan kamu hír terjedt a Facebookról, de úgy tűnik ez most nem az.

Döbbenetes dolgok vannak az internet sötét oldalán

Döbbenetes dolgok vannak az internet sötét oldalán

A sötét oldal. Ez most nem valamelyik Star Wars film részlete, hanem az internet egy olyan oldala, amit kevesen ismernek, de mérete egészen elképesztő. Drogok, erőszak, fegyverek: elképesztő a sötét oldal ereje.

http://ujhazak.com