Szinte minden országban szaporodik a kábítószerezők aránya.

Mindenki azt gondolja, hogy egy hétvégi füves cigi vagy egy ecstasy az még nem drogozás és semmi gond nem lehet belőle.
Most itt egy újabb halálos eset, ahol az ádozat egy 15 éves lány!
Nem engedte, hogy mentőt hívjanak mikor rosszul lett a tablettáktól és pár perc alatt bele is halt az ecstasy mellékhatásaiba.
A lány félt, hogy ennek nyoma lesz és az ismerősei és a szülei is megtudhatják.
Isobel Reilly és barátai két piros ecstasytablettát fogyasztottak el egy házibuli alkalmával, persze a kábítószert a mosdóban találták.
Isobel percekkel később rosszul lett, összeesett és habzó szájjal remegett a földön. Barátai kétségbeestek és a mentőket akarták hívni, de a lány tiltására elálltak a szándékuktól.
A lány légzése leállt percek alatt és az eszméletét is elvesztette, a barátok ekkor hívtak segítséget. A mentőorvosok kórházba szállították a lányt, de ott már nem tudtak rajta segíteni.
Kiderült a lány túladagolta magát, a végzetesnek számító adag kilencszeresét fogyasztotta el.
A házibuli a főiskolai tanárnál zajlott, aki kábszeres tróger volt, mint utóbb kiderült és a fürdőben tartotta a tablettákat, melyek közt volt ecstasy, LSD és ketamin is.
A lányok véletlenül találtak rá a drogokra, akkor mikor a férfi épp nem volt a házban. A tanár 8 hónap börtönt kapott, két évre felfüggesztve drog birtoklásáért.
Önök mennyit adnának egy ilyen embernek? Kíváncsiak vagyunk rá.
Hírek! – Hír.ma! Hírek pont ma… Hírek, érdekességek itthonról és a nagyvilágból! Bulvár, gazdaság, tudomány, életmód…





Mi soha nem engedénk ki a börtönbül azt aki ilyet követ el…
“Mi soha nem engednénk ki a börtönből azt aki ilyet követ el………..”
1, Én nem zárnám börtönbe, már csak azért sem, mert az ott lévőket is, mi adófizetők pénzéből etetik,ruházzák…………stb,stb!!! Egy pisztolytöltény csak 30Ft és megoldódik minden!!!
2, De nézzük a másik oldalról. A tanár nem mondta, hogy vegyen belőle és különben is, más szekrényében és holmija között nem turkálunk addig, míg engedélyt nem kértünk ill. engedélyt nem adtak rá!!!