Átadták az M30-as autópálya Tornyosnémetiig tartó szakaszát

Átadták az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között megépült szakaszát kedden.Nagy Róbert Attila, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a Tornyosnémeti határában tartott ünnepségen elmondta, az 56,8 kilométer hosszú új sztrádaszakasz megépítésével Miskolc és Kassa között gyorsforgalmi úton lehet közlekedni, amely része a 3300 kilométer hosszú, a Balti-tengertől Romániáig, illetve Görögországig tartó Via Carpatia közlekedési folyosónak.
    

Az érintett országok közül Magyarország készült el leghamarabb az útvonal rá eső részével, a 221 kilométer hosszú útvonal hazai szakasza Kassánál lép be az országba, majd Miskolcot és Debrecent érintve Nagykerekinél folytatódik Románia felé - fogalmazott a vezérigazgató. A nettó 180 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével, három szakaszban megépült M30-as új szakaszát a személygépkocsival közlekedők ingyenesen használhatják az év végéig.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

Az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód is tartogat veszélyes útszakaszokat.

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

A villamosvezető szerint a gyerek túl hangos volt és nem lehetett lecsendesíteni.

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Autópályán közlekedett utánfutóval az idős úr, úgy gondolta szabályosan, mégis 60 ezres büntetést kapott.

http://ujhazak.com