ÉKM: komoly a gond az M30-as autópályánál, a kivitelező jótállás keretében javítja azt

Részletes talajtani vizsgálatokkal tárták fel az M30 autópálya megsüllyedésének okait, és komoly problémákat találtak. A helyreállítás utáni tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása további 10-11 hónapot is igénybe vehet, a munkálatokat a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell elvégeznie - tudatta pénteki közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).Ismertették: az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszán a tervezési és kivitelezési munkálatokat - a STRABAG Építő Kft. és a STRABAG AG alkotta - STR M30 Konzorcium végezte, a forgalomba helyezésre 2021. októberében került sor. Az autópályaszakasz üzemeltetője, az MKIF Zrt. változó nagyságú és intenzitású burkolatrepedéseket, süllyedéseket jelentett a jobb pályán, valamint a bal pályán a két belső sávban, amely miatt lezárást eredményező jótállási hibabejelentésre, majd 2024. február 17-én a Miskolc és Szikszó közötti szakasz teljes szélességében történő lezárására került sor.


Az ÉKM arra utasította a kivitelezőt, hogy tárja fel a hiba keletkezésének okát, adjon javaslatot a hiba helyreállítására és a műszakilag szükséges legrövidebb időn belül végezze azt el. A kivitelező az elmúlt időszakban részletes helyszíni (geodéziai, geoelektromos, nagymélységű talajfúrás, vízszintfigyelés) vizsgálatokkal, mérésekkel tárta fel a feltételezetten rétegvizek megjelenése okozta felszín alatti állapotot, illetve a tervezés során általa nem várt altalajmozgásokat.


Ezek alapján megállapítható, hogy az érintett területen lévő altalaj felső részét 10-30 méter vastag, mind helyszínrajzilag, mind a mélység tekintetében változékony telítettségű áthalmozott, mérsékelt nyírószilárdságú, összenyomható talajrétegek alkotják, amelyben a víz megjelenése és mozgása kiszámíthatatlan. Ez eredményezte, hogy a talajszerkezet instabillá vált - ismertették.


Az ÉKM közölte: a kivitelező javaslata szerint a töltést a jobb pálya alatt a teljes szakaszon és teljes magasságban, továbbá a bal pálya alatti szakaszon a károsodott mélységig, de legalább az úttükör szintje alatti 4 méteres vastagságig el kell bontani. A különböző mélységben megjelenő rétegvizek elvezetését a bal oldalon mélyszivárgó rendszerrel oldják meg, a süllyedést is okozó altalaj elmozdulásának megakadályozása érdekében pedig hét sorban elhelyezett, az alapkőzet mélységétől függően, mintegy 20-25 méter hosszúságú cölöpökből álló hézagos cölöpfal kialakítására tett javaslatot.


A javaslatra vonatkozó mérnöki, üzemeltetői, megrendelői állásfoglalás szeptemberben kiadásra kerül, a folyamatba az ÉKM független szakértőként a BME Geotechnikai Tanszékének szakembereit is bevonta, annak érdekében, hogy a lehető legjobb műszaki megoldás szülessen a hiba elhárítására. A feltárt adatok alapján azonban a probléma jelentősebb, mint az sejthető volt, így a helyreállítás és a tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása is hosszabb időt vesz igénybe: jelenleg mintegy 10-11 hónapos átfutási idő várható a teljes helyreállításig. A javítást a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell biztosítania - hangsúlyozták.


A szükséges beavatkozás megvalósításáig a közlekedők és az érintettek türelmét, megértését kéri a minisztérium. Az ÉKM utasításának megfelelően a Magyar Közút folyamatosan biztosítja az érintett gyorsforgalmi útszakasz elkerüléséhez szükséges közúti szakaszokon a forgalom folyamatos elvezetését - jelezték a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

Az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód is tartogat veszélyes útszakaszokat.

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

A villamosvezető szerint a gyerek túl hangos volt és nem lehetett lecsendesíteni.

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Autópályán közlekedett utánfutóval az idős úr, úgy gondolta szabályosan, mégis 60 ezres büntetést kapott.

http://ujhazak.com