Folytatódik a Debrecen és Balmazújváros közötti elővárosi vasútvonal építése

Folytatódik a Debrecen és Balmazújváros közötti elővárosi vasútvonal építése: a beruházás második ütemének megvalósítására több mint 65 és fél milliárd forintot biztosított a kormány - közölte a cívisváros polgármestere az első ütemben elkészült Macs ipari park állomáson szerdán,  sajtótájékoztatón.Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, a vasútvonal teljes átépítésével és villamosításával "szintet lép" a két város közötti közlekedései kapcsolat, ez lesz az első kifejezetten elővárosi vasút Debrecen agglomerációjában. A polgármester utalt rá, hogy a 108-as vonal felújításának első, a Nagyállomás és a Macs ipari park állomás közötti üteme, amit júniusban adnak át, csaknem hetven milliárd forintba került, amit a kormány biztosított.
    

A teljes pályafelújítással és 35 kilométer vasúti pálya villamosításával járó beruházás, amely bekapcsolja a vasúthálózatba az ország egyik legnagyobb, a BMW autógyárnak és beszállítóinak helyet adó ipari parkját, 2026-ra készül el - jelezte Debrecen polgármestere. Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, régi vágya teljesül a balmazújvárosiaknak a beruházással, amelynek megvalósulásával száz kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok a két város között.
    

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke kiemelte: jelentős vasútfejlesztési munkák zajlanak a megyében. A balmazújvárosi vonal korszerűsítése mellett elkészült a Püspökladány-Debrecen közötti szakasz felújítása, hamarosan átadják a felújított pályát Püspökladány és Biharkeresztes között, és már tervezik a Debrecen-Nyíregyháza közötti szakasz korszerűsítését - mondta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

Az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód is tartogat veszélyes útszakaszokat.

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

A villamosvezető szerint a gyerek túl hangos volt és nem lehetett lecsendesíteni.

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Autópályán közlekedett utánfutóval az idős úr, úgy gondolta szabályosan, mégis 60 ezres büntetést kapott.

http://ujhazak.com