Szijjártó Péter: tovább bővül a valaha volt legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelés

Tovább bővül minden idők legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelése, miután az eddigi 1300 vasúti kocsin felül újabb 50-et rendel az egyiptomi vasúttársaság egy alapvetően magyar konzorciumtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság negyedik ülését követően kiemelte, hogy a magyar közlekedésipar Egyiptomtól kapta a valaha volt legnagyobb megrendelését, ennek keretében eddig 724 vasúti kocsit szállítottak le, 626 pedig még gyártás alatt áll a Dunakeszi Járműjavítóban.
    

Ez egészült ki most újabb 50 kocsival, s ezzel a korábbi egymilliárd eurós szerződés mintegy 1,1 milliárd euróra nőtt - közölte. Leszögezte, hogy az ukrajnai háború miatt még a korábbinál is fontosabbak a megbízható nemzetközi együttműködések, és a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet mellett ez jellemzi, ami hozzájárult jelentős sikerek eléréséhez.
   

Utóbbi kapcsán arról is beszámolt, hogy tavaly csúcsot döntött a magyar-egyiptomi agrárkereskedelmi forgalom, értéke 80 százalékos bővülést követően megközelítette a 30 millió dollárt. Szijjártó Péter a Rania A. al-Masat nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az együttműködés legfontosabb területe az energetika, miután mindkét ország a nukleáris energiára helyezi a hangsúlyt az ellátásbiztonság és a zöld átmenet terén.
    

Aláhúzta: Magyarország és Egyiptom ugyanazon technológiával és kivitelezővel építi új reaktorait, ami a műszaki, tudományos és oktatási együttműködés számára is komoly lehetőségeket jelent. "Hiszünk abban, hogy a nukleáris energia a jövő energiája, hiszen olcsó, biztonságos és fenntartható módja a villamosenergia előállításának" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a felek kiterjedt nukleáris együttműködést kívánnak felépíteni.
    

Majd arra is kitért, hogy bár az orosz Gazprom megbízható földgázszállító, a diverzifikáció jegyében új forrásokat kell keresni annak érdekében, hogy hazánk "kiterjedtebb szerződéses kapcsolatrendszerrel rendelkezhessen". Aláhúzta: Egyiptom ezen a téren is lehetséges megoldás, a szállítás jelenleg cseppfolyósított formában lehetséges, de tervben van egy európai uniós támogatású gázvezeték építése is Dél-Európába.
    

A miniszter az ukrajnai háborút is érintette, és úgy vélekedett, hogy békére van szükség ahhoz, hogy a világgazdaság visszatérhessen a korábbi, hosszú távú fejlődést lehetővé tevő működéséhez. Figyelmeztetett, mivel Magyarország és Egyiptom is mélyen integrálódott a világgazdaságba, mindkét félnek érdeke, hogy minél előbb béke legyen.
    

Kiemelte, hogy Egyiptom biztonsági szempontból is stratégiai partnere Magyarországnak és Európának. Egyiptom fontos és stabil bástyája Európa észak-afrikai védvonalának azzal, hogy meggátolja az illegális bevándorlási folyamatok kiteljesedését, ennek híján a migrációs nyomás jóval erősebb lenne - közölte.  "Amit értenek Kairóban, azt sajnos egyelőre nem értik Brüsszelben, hogy az illegális migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani. Csak így lehet garantálni az európai kontinens biztonságát" - fogalmazott. A felek szándéknyilatkozatot írtak alá a nemzetközi fejlesztési tapasztalatok átadásáról és a szociális ügyekben való együttműködésről.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

Az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód is tartogat veszélyes útszakaszokat.

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

A villamosvezető szerint a gyerek túl hangos volt és nem lehetett lecsendesíteni.

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Autópályán közlekedett utánfutóval az idős úr, úgy gondolta szabályosan, mégis 60 ezres büntetést kapott.

http://ujhazak.com