A BBC a Jobbik gyűléséről

A BBC online portáljának Európa rovatában kiemelt helyen foglalkozik a Jobbik Zsidó Világkongresszus elleni budapesti gyűlésével.

JobbikBudapest Belvárosában tartott gyűlést a szélsőjobboldali párt a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress) vasárnap Budapesten kezdődő kongresszusa ellen.

Több száz támogató vett részt a rendezvényen annak ellenére, hogy a kormányzat igyekezett megakadályozni azt.

A Jobbik szerint a gyűlés célja az ellen tiltakozni, hogy a zsidók fel akarják vásárolni Magyarországot.

A párt, amely a magyar érdekek és értékek védelmét hangoztatja, a harmadik legnagyobb parlamenti párt - ahogy a BBC is kiemeli - rendszeresen tesz antiszemita kijelentéseket.

A szombatra Budapestre tervezett eseményt a bolsevizmus és a cionizmus áldozatai emlékére szervezik a Jobbik szerint.

A BBC a Reuters hírügynökséget idézi, mely szerint a párt elnöke, Vona Gábor úgy nyilatkozott, hogy a magukat befektetőknek nevező izraeli gyarmatosítók jobb, ha más országot keresnek maguknak, mivel Magyarország nem eladó.

A cikkben idézik Gyöngyösi Márton képviselő tavalyi kijelentését, amely szerint a zsidó származású kormányzati képviselőket hivatalosan listába kellene venni, mivel nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

A rendezvény több résztvevője a korábban nem engedélyezett fekete egyenruhában, a félkatonai Magyar Gárda egyenruhában jelent meg. A Gárdát korábban cigányellenes tevékenységgel vádolták.

Orbán Viktor miniszterelnök a rendőrséget a felvonulás betiltására utasította, azonban a budapesti bíróság felülbírálta a tiltást arra hivatkozva, hogy az "meg nem alapozott feltételezéseken" alapul.

Így a miniszterelnök a belügyminisztert arra utasította, hogy minden törvényes eszközt felhasználva akadályozza meg a rendezvényt, amely ütközik az alaptörvénnyel.

Szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott a tüntetés, a rendőrség lezárta a környező utcákat, zavargásokról nem érkezett hír.

A Zsidó Világkongresszus szokásos színhelye Jeruzsálem, de most Budapestet választották, mivel az idei kongresszus fő témája az Európa-szerte, így Magyarországon is erősödő antiszemitizmus. Szóvivőjük, Michael Thaidigsmann úgy nyilatkozott, hogy aggasztó jelnek tartja, hogy bizonyos emberek nyíltan kifejezik zsidó- és Izrael ellenes nézeteiket.

Nem a BBC online portálja az egyetlen a külföldi elektronikus és nyomtatott sajtóban, amely kiemelt helyen foglalkozik az üggyel. Különösen az angolszász média ad teret a témának (például az amerikai Wall Street Journal és a brit The Telegraph). Több helyen olvasható a Jobbik ideológiájának részletes elemzése, idézik a korábbi megnyilvánulásaikat, botrányaikat.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com