A cseh egyházak felszólították a kormányt, adjon menedékjogot a kínai keresztényeknek

A csehországi egyházak ökumenikus tanácsának elnöksége felszólította a cseh kormányt, hogy mihamarabb adjon menedékjogot az országban tartózkodó mintegy hetven kínai kereszténynek. A kínaiak azt állítják, vallásuk miatt üldözi őket a pekingi kommunista rendszer.

"Csehországnak segítenie kellene azoknak az embereknek, akik vallásüldözés következtében nagyon bizonytalan helyzetben vannak!" - olvasható a felhívásban.

Bohuslav_Sobotka

A mintegy hetven kínai keresztény közül néhányan már több mint egy éve vannak Csehországban, de a cseh hatóságok mindeddig nem adtak választ menedékkérelmükre. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök azt mondta, hogy egy jogállamban ilyen dolgokban a hivatalok és nem a miniszterelnök vagy a belügyminiszter hoz döntést.

Szerinte az ügy azért húzódik, mert a hatóságoknak a döntéshez be kell szerezniük a megfelelő információkat, ami időigényes.

"A kéréseket egyénileg és nem csoportosan vizsgálják meg. Mindenkit egyformán kezelünk a menedékjogi törvény alapján" - fejtette ki a kormányfő. A kínaiak első csoportja tavaly szeptemberben érkezett Csehországba, ahol vallásüldözésre hivatkozva politikai menedéket kértek.

"Mi, akik megéltük a kommunista rendszert az egykori Csehszlovákiában, illetve egy párt ellenőrzését az egyházak felett, azt követeljük, hogy a Cseh Köztársaság, bár közvetett módon, de ne támogassa a vallásszabadság elnyomásának totalitárius gyakorlatát" - áll az egyházak nyilatkozatában.

A csehországi egyházak ökumenikus tanácsának 11 keresztény egyház a tagja.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com