A külföldi turisták egyre neveletlenebbé válnak Olaszországban

Itáliában vakációzva a külföldi turisták egyre neveletlenebbé válnak: belemásznak a szökőkutakba, esznek-isznak a tereken, napoznak az utcákon. A Corriere della Sera olasz napilap arra keresett választ, hogy az emberek miért eresztik el magukat ennyire Olaszországban.

Az Itáliát főleg nyáron felkereső turisták azt hiszik, hogy nálunk, olaszoknál mindent szabad - írta a Corriere della Sera. Az újság szerint a külföldiek nagy része azért viselkedik teljesen másképpen Olaszországban, mint ahogyan hazájában tenné, mert egyrészt nem veszik komolyan az olaszokat és az olaszországi szabályokat, másrészt Itáliát a lazaság országának tartják, ahol fittyet lehet hányni a szigorú előírásokra, hiszen úgyse tartja be senki ezeket.

11. craco olaszországA napilap a velencei Corriere Veneto korábbi cikkéhez csatlakozott, amely azt panaszolta, hogy a lagúnák városába érkező turisták letáboroznak a Szent Márk téren, a velencei padokon és utcai lépcsőkön szabályos piknikeket rendeznek az otthonról hozott szendvicseikkel, az utcákon félmeztelenül sétálnak, hogy lebarnuljanak. Éjszaka sem jobb a helyzet, amikor az ittas turisták hajnalig kiabálnak Velencében, és a csatornák széléről intézik el dolgukat.
A Corriere della Sera szerint a külföldi turisták nem illemtudóbbak Firenzében vagy Rómában sem. Példát nekünk, olaszoknak kellene mutatnunk, de Itália hírnevét külföldön gyakran csak a Nápolyt elárasztó hulladék, vagy a 2015-ös milánói világkiállítás építkezéseit övező korrupciós botrányok övezik - vélte az olasz napilap.

Amikor a külföldi turista a repülőtérről Express-vonattal megérkezik a római Termini pályaudvarra, az első, amit lát, az a káosz, kiabálás, a szabályok teljes hiánya. A turisták ilyenkor megállapítják, hogy Olaszországban ez a helyzet, ehhez kell alkalmazkodni. Ezért fordul elő, hogy az otthon a minimális sebességkorlátozást is betartó svájciak, az olasz autósztrádákon száguldoznak - írta a napilap. Azt is megjegyezte ugyanakkor, a külföldiek viselkedése ugyanakkor azt is mutatja, hogy Itáliában teljesen szabadnak érzik magukat és Olaszországot olyan helynek tartják, ahol mindent összevetve, jó élni.
-forrás:MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com