A külügyminisztérium nem javasolja az utazást Kenya egyes részeire

A napokban történt terroristatámadások miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kenya bizonyos részeit - így egyes, a turisták által kedvelt helyeket is - a nem javasolt utazási célországok és térségek közé sorolta.

kulugyminiszterium_logoA konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek, hogy vasárnap és hétfőn a Lamu üdülőszigethez közeli két településen ártatlanokat támadott és ölt meg az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet. Az áldozatok száma meghaladja a hetvenet, ötven embert még keresnek. A terroristák túszul ejtettek tizenkét nőt.

Ez a merényletsorozat a 2013. szeptemberi Westgate bevásárlóközpont elleni támadás óta a legsúlyosabb ilyen akció Kenyában - közölték.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért a kenyai partszakaszt, az ország szudáni, etiópiai és szomáliai határvidékét - Nairobi nyomornegyedeihez hasonlóan - a nem javasolt utazási célországok, térségek közé sorolta.
A konzuli szolgálat azt kéri a magyar állampolgároktól, hogy kerüljék el a kenyai tengerpartot, és ha nem elengedhetetlenül szükséges, ne utazzanak Mombasába.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy Kenyában a távolsági buszok nem biztonságosak. Május elején az al-Shabaab négy távolsági buszt robbantott fel, kettőt Mombasában, kettőt pedig Nairobiban.
Kenyában a legveszélyesebb terület Nairobi, a nyomornegyedek, Mombasa és a tengerpart. Az Indiai-óceán partvidékén, Kwale és Kilifi környékén a Dianiba vezető kompnál is ajánlott az elővigyázatosság.

A konzuli szolgálat arra is kéri a Kenyába utazó magyarokat, hogy kerüljék el az éjszakai szórakozóhelyeket, a nagy bevásárlóközpontokat és a nagyobb szállodákat, ezek ugyanis terrortámadás célpontjai lehetnek.

Vasárnap tucatnyi fegyveres megtámadta a Lamu üdülőszigethez közeli Mpeketoni várost, felgyújtott két szállodát és egy bankot, valamint megtámadta a rendőrőrsöt. A második rajtaütést a közeli Majembeni faluban követték el. Lamu rajta van az UNESCO világörökségi listáján, és sok külföldi fordul meg ott. Az al-Shabaab magára vállalta a felelősséget a támadásokért.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com