A rendőrség átvizsgálja a műszaki egyetem kampuszát

 A rendőrség elkezdte átvizsgálni csütörtökön a hongkongi műszaki egyetem kampuszát, amelyet 11 napon át megszállva tartottak tüntetők, mielőtt a rendőrség felszámolta a demonstrációt - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.Reggel 8 órakor mintegy száz fős, bűnüldözőkből, rendőrségi tárgyalókból, pszichológusokból, mentőkből és tűzoltókból álló csapat lépett be az egyetem területére. Chow Yat-ming rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta: a műveletben rohamrendőrök nem vesznek részt. Chow hozzátette: ha az egyetem épületében további tüntetőket találnak, akkor arra fogják kérni őket, hogy vessék alá magukat orvosi vizsgálatnak, de senkit nem fognak azonnal őrizetbe venni. "A cél az egyetem biztonságának helyreállítása, és a kampusz mielőbbi újranyitásának elősegítése" - mondta.

    
A tűz- és robbanásveszélyes anyagok és egyéb veszélyes tárgyak eltávolítása mellett a rendőrök bizonyítékokat gyűjtenek arra, amit az egyetem állít feljelentésében, hogy az épületeket több helyen megrongálták. A kampuszt csaknem két héttel ezelőtt több mint ezer kormányellenes tüntető foglalta el, majd november 17-én súlyos összecsapások törtek ki köztük és az egyetemet körbe vevő rendőrök között. A rendőrök könnygázt vetettek be, majd lezártak minden kijáratot. A területen csaknem 1100 ember maradt bezárva.
   

Közben Hongkong más részein is volt erőszakos demonstráció: egyebek között eltorlaszolták azt az utat, amely a szárazföldi részt köti össze a Hongkong-szigettel, tüzet gyújtottak több környékbeli felüljárón, és lángba borítottak egy páncélozott rendőrségi járművet. A következő néhány napban az egyetemi kampuszon lévő kiskorúak egyenkénti ellenőrzés után távozhattak, a 18 éven felülieket pedig őrizetbe vették. Mintegy 300 kiskorúnak azonban felvették az adatait azzal, hogy a rendőrségnek jogában áll eljárást indítania ellenük. Egy maréknyi tüntetőnek sikerült különböző módokon elszöknie az egyetem területéről, ahol még ezek után is maradtak civilek.
    

Kedden és szerdán az egyetemi vezetők és a személyzet tagjai egészségügyi dolgozók közreműködésével átvizsgálták a kampuszt további tüntetők után kutatva. Mindössze két embert találtak. Mindeközben - helyi idő szerint szerdán - Donald Trump amerikai elnök Washingtonban aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt, amely előírja, hogy a kormány évente vizsgálja felül Hongkong helyzetét mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és felszólítja az elnököt, hogy szankcionálja azokat, akik csorbítják az emberi jogokat a kínai különleges közigazgatási területen.
    

Peking elítélte az amerikai lépést, mert szerinte az durva beavatkozás Kína belügyeibe, és tiltakozását kifejezendő a kínai külügyminisztérium csütörtökön bekérette az amerikai nagykövetet. Hongkongban immár hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amelyet eredetileg egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsap a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal és téglákkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vet be.
    

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alatt különleges jogokkal bír. A Nagy-Britanniával 1997-ben között megállapodás szerint Kína 50 évig magas szintű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre növeli befolyását a városban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com