A rossz időjárási viszonyok miatt jelentősen csökkent a migránsok száma

A Görögországban uralkodó rossz időjárás miatt, amely ellehetetleníti a hajóforgalmat, a megszokottnál kevesebb migráns érkezik Macedóniába és Szerbiába, az időjárás javulása után azonban újra nagy tömegek várhatók - jelentette a szerb és a macedón sajtó szerdán.

Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia a múlt héten jelentette be, hogy csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be az országba, akik már rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal.

mi

Akik nem háború sújtotta övezetből érkeznek, nem léphetik át a görög-macedón határt, ezért napok óta különböző módokon tiltakoznak: egyesek éhségsztrájkolnak, mások bevarrták a szájukat, vagy félmeztelenre vetkőztek, egy ezerfős csoport pedig a sínekre ült, így akadályozva a Szalonikiből Szkopjéba tartó vonat indulását.

Különböző transzparenseket lengetve és különféle jelszavakat skandálva követelik, hogy engedjék őket tovább, hogy eljuthassanak Nyugat-Európába. A főleg iráni, pakisztáni, marokkói, bangladesi, szomáliai és nepáli migránsok, akik a nyugat-balkáni útvonalon fekvő országok szerint gazdasági bevándorlónak minősülnek, az újságíróknak azt mondták: nem fordulnak vissza, addig tiltakoznak, amíg át nem engedik őket.

A macedón-görög határon fekvő Gyevgyelijában uralkodó állapotot Suzana Saliu, a válságkezelésért felelős macedóniai központ igazgatója kiszámíthatatlannak nevezte szerdán a szerbiai közszolgálati televízióban.
Az utóbbi 24 órában ugyan semmilyen incidens nem történt, de mintegy kétezren továbbra is a görög és a macedón határ között várakoznak - mondta Saliu.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter közölte, jelentősen csökkent a Szerbiába érkezők száma, míg hétfőn 4800 migránst regisztráltak a szerb-macedón határ melletti Presevóban, kedden csupán 1660-at.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com