A Fed-elnök ismét megerősítette, hogy még az idén kamatemelés jöhet az Egyesült Államokban

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, Janet Yellen szerdán megerősítette, a jelenlegi folyamatok alapján még az idén indokolttá válik a kamatemelési ciklus megkezdése az Egyesült Államokban, miután továbbra is biztatóak a munkaerő-piaci kilátások, a külföldi válságok pedig nem lesznek jelentős hatással az amerikai gazdaság teljesítményére.

"Ha a gazdaság a várakozásainknak megfelelően fejlődik, akkor a gazdasági körülmények valószínűleg az idei év valamely pontján indokolttá fogják tenni a kamatemelést" - fogalmazott Yellen a washingtoni képviselőház pénzügyi szolgáltatások bizottságának küldött írásos állásfoglalásában, ahol a nap folyamán meghallgatáson vesz részt.

fedkö

A Fed-elnök leszögezte, hogy bár a munkanélküliségi ráta 5,3 százalékra csökkenése ellenére még nem lehet teljes foglalkoztatottságról beszélni az Egyesült Államokban, "a kilátások kedvezőek az amerikai munkaerőpiac, illetve általában véve a gazdaság fejlődése szempontjából".

Yellen az állásfoglalásban úgy fogalmazott: "Görögország (helyzete) továbbra is nehéz", Kína pedig "a magas adósságok, a gyenge ingatlanpiac és a változékony pénzügyi körülmények jelentette kihívásokkal küzd". A külföldi gazdasági problémák ugyanakkor a Fed értékelése szerint nem lesznek számottevő hatással az amerikai növekedési kilátásokra.

Amerikai elemzők szerint Yellen írásos nyilatkozata nagyrészt megegyezik korábbi kijelentéseivel.

Új elem viszont, hogy Yellen védelmébe vette a Fed "átláthatóságát és elszámoltathatóságát", miután korábban a törvényhozásban olyan - elsősorban republikánus - hangok is erőre kaptak, amelyek a jegybanki rendszer kongresszusi felügyeletének kiterjesztését sürgették. A Fed-elnök arra figyelmeztette a törvényhozókat: ezzel nemcsak a jegybanknak, hanem az egész amerikai gazdaságnak ártanának.

A Federal Reserve utoljára 2006-ban emelt kamatot, 2008 vége - az országot recesszióba taszító pénzügyi válság kirobbanása - óta pedig változatlanul, 0-0,25 százalékos szinten állnak az irányadó kamatlábak.

Június elején a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mindazonáltal azt tanácsolta a Fednek, hogy az amerikai növekedés lassulása miatt halassza el kamatemelési ciklusának megkezdését 2016 első felére.

Janet Yellen már korábban is azt hangoztatta, hogy a gazdaság jó úton halad, és az idén elkezdhetik emelni a kamatokat. A Fed kamatalakító testületének, a nyíltpiaci bizottságnak más tagjai viszont hajlanak arra, hogy el kellene halasztani a kamatemelés megkezdését, amíg egyértelművé nem válik, hogy a növekedés fenntartható pályára került.

MTI

Hozzászólások


Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Mindent meg fognak tenni a demokraták, hogy Trump ne legyen az USA elnöke!

Clintonék rengeteg erőfeszítést tesznek azért, hogy Donald Trump ne legyen az Egyesült Államok új elnöke.

Mégsem Trump lesz az elnök?

Mégsem Trump lesz az elnök?

Az amerikai elnökválasztás szavazatait újraszámolhatják!

Felkészültek a szabadkőművesek, hogy Donald Trumpot miként rángassák bele a háborúba!

Felkészültek a szabadkőművesek, hogy Donald Trumpot miként rángassák bele a háborúba!

A háttérhatalom egy újabb háborúba rángathatja bele az Egyesült Államokat – figyelmeztet Ron Paul!

Muszlim regisztráció az Egyesült Államokban!

Muszlim regisztráció az Egyesült Államokban!

Trump adminisztrátorai készülhetnek az USA-ban élő bevándorló muszlimok listázására.

Donald Trump nem fogja felvenni elnöki fizetését - videó

Donald Trump nem fogja felvenni elnöki fizetését - videó

Az Amerikai Egyesült Államok új elnöke nem kívánja felvenni a fizetését, csak mindössze egy jelképes egy dollárost!

Donald Trump bejelentette győzelmét

Donald Trump bejelentette győzelmét

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt bejelentette, hogy győzelmet aratott az elnökválasztáson, amihez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon már gratulált neki.


Szakértő: Clinton leveleinek egy részét időközben átminősítették

Szakértő: Clinton leveleinek egy részét időközben átminősítették

Időközben minősítették át bizalmassá Hillary Clinton e-mail botrányában szereplő levelek egy részét - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában. A szakértő emléke...

Email-botrány: Clinton tényeket követel, Trump szerint a Watergate-botránynál is jelentősebb lehet az ügy

Email-botrány: Clinton tényeket követel, Trump szerint a Watergate-botránynál is jelentősebb lehet az ügy

Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa...

Szakértő: a saját szavazók aktivizálása a cél a kampányhajrában

Szakértő: a saját szavazók aktivizálása a cél a kampányhajrában

A kampányhajrára fordultak a pártok az Amerikai Egyesült Államokban, már nem is annyira az ellenfél szavazóinak a meggyőzése, hanem a saját szavazók aktivizálása a legfőbb céljuk - mondta Ugrósdy Márt...

Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Romlott a fogyasztói bizalom októberben az Egyesült Államokban a Conference Board gazdaságkutató cég kedden ismertetett hangulatindexe szerint. Az októberi mutató 98,6 pontra esett a szeptemberi 10...

http://ujhazak.com