Az amerikai egészségügyi törvény kötelezővé teszi a chipbeültetést emberekbe?

Különféle hírek keringenek az Obamacare néven ismert egészségügyi reformmal kapcsolatban, ami esetleg belefoglalja az emberbe kötelezően beültethető chip lehetőségét.


ObamacareRemélhetőleg sikerül megválaszolni cikkünkben az ezzel felvetődött kérdéseket. „Az Obamacare minden amerikainak mikro chipet hoz.” Ezt láthatjuk egy útszegélyre felírva. Az amerikai embereket nagyon foglalkoztatja ez a törvény, melybe belefoglalhatják az emberi testbe való kötelező chip beültetést. Ez egyébként nem elképzelhetetlen, hiszen az amerikai kormány egyébként is túlzott hatalmát megerősítené az intézkedés, majd a módszert akár az egész bolygón népszerűsíteni lehetne. Washington bármivel előrukkolhat, hiszen maga a törvény önmagában is veszélyeket rejt magában. Azonban ezt a hírt meg kell cáfolni, és egyelőre semmi ok az aggodalomra.

Sok ember igyekszik, hogy felhívja társai figyelmét a chip emberi beültetésének veszélyeire. Ha a Bibliában szereplő fenevad bélyegével hozhatjuk össze a történetet, akkor ezen a téren nem valószínű, hogy törvény által valósul meg, hanem titokban.

src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">

Egyébként pedig azt láthatjuk, hogy a propaganda a nyomkövető chipek népszerűsítésével, gőzerővel működik. A hatalom így totálisan kontrollálhatná az embereket. Ezek az intézkedések jelenleg ellenkeznek az emberek szabadságáról kialakult képpel. Napjainkban a hatalom még úgy teszi a dolgát az adatkezeléssel kapcsolatban, hogy a technológiákat mindenkivel szeretnék elfogadtatni. A RFID chipeket a hatalom úgy próbálja népszerűsíteni, hogy önálló döntésekkel fogadtassák el az emberekkel. Meggyőzve őket azok fontosságáról és arról, hogy az ő javukat szolgálja.

rfid

A manipulációt mindenképpen bevethetik, hogy az ember a RFID termékek mellett döntsön. Példa erre egy spanyolországi szórakozóhely, ami VIP tagságot nyújtott azok számára, akik hajlandóak chipet ültetni karjukba. A CNN is tudósított az emberek ösztönzésével kapcsolatban, „a VIP státusz ára” címmel.

chk

A DARPA korábbi kutatója, jelenleg a Motorola igazgatója elektromos tetoválásokat és jelszótablettákat népszerűsített, amelyek biztonságosabb és kényelmes lehetőséget nyújtanak az online világban.
src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


A Bilderberg elit már 2012-ben közölte, hogy az összejövetelük előtt a nagyközönség tevékenységét követni szeretné. Neelie Kroes az EU digitális működésért felelős biztosa bejelentette, hogy egységes e-azonosítókat fog ajánlani a tagországoknak. Az idei Bildelberg találkozón pedig a nagy mennyiségű adatforgalomról, és annak hatásairól is fognak értekezni. Alex Karp a CIA által finanszírozott Palantir Technologies vezető embere valószínű megosztja a megfigyelések által tapasztalt eredményeket.

Az valóban igaz, hogy az amerikai kormánynak elképesztő megfigyelési technológiája van. Erre felhasználják a terrorizmus elleni harcot, hogy ennek ürügyén mindenkit meg tudjanak figyelni. Nemcsak az állampolgárokról, hanem a nagy vállatokról is elképesztő mennyiségű adatot gyűjt a kormány. Ezt a módszert soha nem fogja a rendelkezésünkre bocsátani még akkor sem, ha mi emberek abszolút „szabadságnak” vagyunk a birtokosai. Néha felbukkan egy-egy kiszivárogtató, de a rendszert soha nem tudják teljesen felfedni.

Joggal hivatkozhatunk az írásra is. „Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” Jelenések 13:16-17

Amikor ez az apokaliptikus történet kezd beigazolódni, nagy valószínűséggel észre sem fogjuk venni, mert ennek módszere igen kifinomult. Nem hoz ezzel kapcsolatos törvényeket, hanem ettől sokkal „ártatlanabbnak” tűnő módszerrel jelenik meg. Az Obamacare törvénybe pedig nem foglaltatik az állampolgárok chippelése az egészségügy nevében, noha a technológia már van, és gőzerővel fejlesztik azt.



(Idők jelei)

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com