Az első jelölőgyűlés előtti hétvégén Iowában kampányolnak az elnökjelöltségre pályázó politikusok

A közelgő amerikai elnökválasztás republikánus és demokrata párti elnökjelölt-aspiránsai Iowa szövetségi államot járják a hétvégén, hogy a hétfőn este kezdődő első hivatalos jelölőgyűlés előtt még mindenkit megpróbáljanak mozgósítani és maguk mellé állítani.

A hárommillió lelket számláló, középnyugati államba utazott a republikánus Donald Trump, Ted Cruz, Marco Rubio, valamint a demokrata Hillary Clinton és Bernie Sanders is.

Donald Trump Donald Trump

Az üzletember Trump, aki nagyon látványosan, a saját nevét viselő magánrepülőgépével érkezett valamennyi kampánygyűlésére, ismét Ted Cruzt, a texasi szenátort támadta, azzal a már többször hangoztatott állításával, hogy Cruz szerinte jogilag nem is lehetne elnök, mert Kanadában született.

Cruz tartózkodott vetélytársai megtámadásától, inkább arra biztatta a választókat, hogy hétfőn menjenek el voksolni. "Ez a ti időtők, a döntés ideje" - mondta a texasi aspiráns egy nagygyűlésen.

Marco Rubio floridai szenátor viszont szintén pártbéli vetélytársaival vitatkozott.

A demokrata pártiak közül Hillary Clinton volt külügyminiszter a szombati kampánygyűléseken a fegyverviselés és -forgalmazás szigorítása mellett érvelt. Segítségére volt ebben Gabrielle Giffords volt arizonai kongresszusi képviselő, akit 2011-ben egy tömegmészárláskor lelőttek, de csodával határos módon életben maradt.

Giffords még mindig nem tud tökéletesen beszélni, ezt Ames városában, az Iowai Állami Egyetemen tartott nagygyűlésen közölte is: "Nehezemre esik a beszéd. De januárban, jövő januárban, csak ezt a két szót akarom mondani, Madame President (elnök asszony)." A sokakat könnyekig megható jelenet alatt Gabby Giffords és Hillary Clinton mögött ült az emelvényen Mark Kelly, Giffords férje, aki űrhajós, valamint Bill Clinton volt elnök, Hillary Clinton férje, és lányuk, Chelsea Clinton.

Az előválasztás startpisztolyának is tekinthető iowai jelölőgyűlés finisében természetesen egymást követik a közvélemény-kutatások.

A legfrissebbet szombaton késő este tették közzé. A Des Moines Register-Bloomberg Politics közös felmérése szerint a republikánus táborban Donald Trump vezet, huszonnyolc százalékos támogatottsággal. Őt Ted Cruz követi, akire a megkérdezettek huszonhárom százaléka szavazna, a harmadik helyen a floridai Marco Rubio áll, tizenöt százalékos támogatottsággal, s őket követi Ben Carson sebészprofesszor, akit a megkérdezett választók tíz százaléka látna szívesen a republikánusok elnökjelöltjeként.

A demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok élén Hillary Clinton támogatottsága a legnagyobb, negyvenöt százalékos, de Bernie Sanders vermonti szenátor csaknem teljesen felzárkózott, a választók negyvenkét százalékának rokonszenvét bírja.

Az amerikai elnökválasztás előválasztási folyamata a hétfői iowai jelölőgyűléssel kezdődik meg. Az ötven szövetségi állam közül tizennégyben jelölőgyűléssel (caucus), harminchatban előválasztással (primary) döntenek a küldöttekről, akik majd az elnökjelölt személyét szavazzák meg a pártok nyári elnökjelölt-állító konvencióján.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com