Egy Jézust ábrázoló kép miatt pereltek be egy iskolát

Az egyik Ohio-i iskolában van egy fal, ahol 1947 óta híres embereknek a képe kapott helyet. Köztük Jézus képe is ott volt, de az iskola úgy döntött, hogy a festmény lekerül a falról.


jpbAz Amerikai Polgárjogi Egyesület (ACLU) beperelte az iskolát a Jézust ábrázoló festmény miatt. A Jackson City oktatási intézmény igazgatója, Phil Howard azt nyilatkozta az Associated-Press-nek, hogy nem szívesen vették le a képet. A döntést azért hozták, mert a biztosító nem volt hajlandó fedezni a perköltségeket.

„Egyszerűen nem kockáztathattuk, hogy elveszítsük az adófizetők pénzét. Az ilyen pereknél nem aprópénzről van szó, amit süti árusítással össze lehet kalapozni. Nem lenne igazságos, mert ezzel a gyerekeket rövidítenénk meg” – nyilatkozta a lelkiismeretes igazgató.

A per az ACLU, a Freedom from Religion Alapítvány (Szabadság a Vallástól Alapítvány), egy diák, és két szülő nevében indították el. A per továbbra is fennáll, de fel van függesztve mindaddig, amíg a képet vissza nem teszik a falra nyilatkozta az ACLU szóvivője.

Az iskola „Tisztelet folyosójának” falát nagyon régen díszítette már Jézus képe. Ezen a falon sok híresség, és neves diák képe van.

A per elindítása az Egyesült Államokban nagy port kavart, és több mint 2500 diák között vetett fel vita témát.



(Idők jelei)

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com