Fegyveresek foglaltak el Oregonban egy szövetségi épületet

Fegyveresek egy csoportja tart uralmában egy vadvédelmi központot az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Oregon szövetségi államban, tiltakozásul két farmer bebörtönzése miatt.

A milicisták szombat este foglalták el az oregoni nemzeti park szövetségi tulajdonban (az illetékes szövetségi minisztérium tulajdonában) lévő épületét. A vezetőjük a The Oregonian című helyi lapnak telefonon elmondta, hogy így akarják kifejezni szolidaritásukat két barátjukkal, akiknek hétfőn börtönbe kellene vonulniuk.

00

"Azt tervezzük, hogy évekig itt maradunk" - mondta a csoport vezetője, Ammon Bundy. Egyúttal azt is tudatta, hogy százötven támogatójuk van velük. Közölte: ugyan nem áll szándékukban bárkit is bántani, de abban az esetben nem zárják ki az erőszakot, ha a rendőrség megpróbálná kitessékelni őket onnan.

Az épületet azt követően foglalták el, hogy a közeli Burns városkában rokonszenvtüntetés volt egy apa és fia mellett. Dwight Hammon farmernek és fiának ugyanis vissza kell mennie a börtönbe, mert gyújtogatásért kiszabott büntetésüket súlyosbította a bíróság.

Hammondékat 2012-ben ítélték el, mert közterületet gyújtottak fel, hogy megvédjék a farmjukat a fenyegető erdőtűztől. Akkor egy év szabadságvesztést kaptak, ezt le is töltötték, ám a szövetségi ügyészek fellebbeztek, mondván, szövetségi tulajdonban lévő közterület felgyújtásáért minimum öt év börtönbüntetés jár.

Dave Ward seriff a The Oregoniannal közölte, hogy több szervezet dolgozik az ügy megoldásán.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com