Krím - Obama újabb szankciókat jelentett be Oroszország ellen

Újabb húsz orosz tisztségviselőre és kormányzathoz közeli személyre és egy bankra terjesztette ki csütörtökön az Oroszország elleni szankciókat Barack Obama amerikai elnök.

obamaAz intézkedések Vlagyimir Putyin orosz elnök kabinetfőnökét, Szergej Ivanovot is érintik és azok kiterjednek az államfő bizalmasa, Jurij Kovalcsuk által birtokolt Bank Rosszijára is. Az érintettek között van két, Putyin baráti köréhez nagyvállalkozó, Arkagyij Rotenberg és Gennagyij Tyimcsenko.

A szankciók célpontjainak számláit befagyasztják, nem adnak ki nekik amerikai vízumot, illetve megtiltják számukra a dollár alapú tranzakciókat.

Obama a Fehér Ház előtt nyilatkozva kijelentette, hogy aláírt egy olyan rendeletet is, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok büntetőintézkedésekkel sújtsa az orosz gazdaság kulcsfontosságú ágazatait.
Egy amerikai kormányzati tisztségviselő szerint a rendelet az orosz pénzügyi szolgáltató, energetikai, bányászati, gépészeti és védelmi szektorral kapcsolatban alkalmazható.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az újabb szankciók bevezetését az orosz kormánynak a Krím annektálására vonatkozó döntése váltotta ki, amelyet a nemzetközi közösség elutasít.

Barack Obama további büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az orosz katonai behatolás Ukrajna déli és keleti régióira is kiterjedne. Ugyanakkor rámutatott, hogy "az Egyesült Államok és Oroszország közötti diplomácia folytatódik" és hogy Moszkva előtt nyitva áll a választás a folytatással kapcsolatban.
"Oroszországnak tudnia kell, hogy a további eszkaláció még jobban el fogja szigetelni a nemzetközi közösségben" - mondta.

Obama hangoztatta, hogy Ukrajna népének nem kell választania Oroszország és az Egyesült Államok között.
Washington a hét elején 11 orosz és ukrajnai politikai szereplő ellen jelentett be szankciókat. A büntetőintézkedések első két köre azonban Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem érintette. Ilyen lépésre akkor szánja el magát Washington, ha vezetőváltást próbál meg kikényszeríteni.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com