Obama elnök elítélte a vallás gyilkos szándékú eltérítőit

Barack Obama amerikai elnök elítélte mindazokat, akik "eltérítik a vallást a saját gyilkos szándékaik érdekében".

Obama speaks about community college education during a visit to Pellissippi State College in KnoxvilleAz elnök csütörtökön a hagyományos éves washingtoni nemzeti imareggelin beszélt erről.

Hangsúlyozta, hogy "kimondhatatlan barbárságot" követ el a vallás nevében az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, amely egy "kegyetlen, gonosz halálkultusz" követője. Rámutatott, hogy a Párizsban, Pakisztánban és a világon máshol elkövetett erőszakcselekmények azt mutatják, a hitet és a vallást ki lehet úgy csavarni, hogy fegyverként legyen felhasználható.

Hangsúlyozta a lelkiismereti szabadság, de egyúttal az alázat és a visszafogottság fontosságát is az összetett, modern társadalmakban. Mint mondta, a szólás szabadsága fontos, de fel kell lépni az ellen, ha valaki sérti mások vallási meggyőződését. Obama hangoztatta, hogy azok az országok erősek, amelyekben minden vallást üdvözölnek.

Az amerikai elnök kitért az állam és az egyház szétválasztásának fontosságára is, ami, mint mondta - szemben az autokráciákkal és teokráciákkal - lehetővé teszi, hogy a polgárok félelem és kényszer nélkül, valódi meggyőződésből gyakorolhassák hitüket.

Obama elnök beszédében "jó barátjának" nevezte a mintegy 3600 fős közönség soraiban helyet foglaló dalai lámát. Kijelentette, hogy Tibet száműzetésben élő vallási vezetője "erőteljes példája annak, hogy mit jelent a gyakorlatban a könyörületesség".

A Fehér Ház különleges figyelmének megnyilvánulása volt, hogy a dalai láma oldalán ült Valerie Jarrett, az elnök egyik legbizalmasabb tanácsadója. Az eseményen az elnök és a tibeti vallási vezető csak köszöntötte egymást és Obama úgy hajtatott el a helyszínről, hogy ott nem folyatott külön megbeszélést a hozzá hasonlóan Nobel-békedíjas vendéggel.

Barack Obama korábban három alkalommal folytatott magánmegbeszélést a dalai lámával, de ezek tartalmáról a kínai érzékenységre való tekintettel nem adtak ki tájékoztatást. A mostani elnök elődje, George W. Bush ezzel szemben 2007-ben személyesen köszöntötte a tibeti vallási vezetőt a Kongresszusi Aranyérem átadásának alkalmából.

A Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség az imareggelit megelőzően figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ne találkozzon külön is a dalai lámával.

A washingtoni rendezvényen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, aki magánlátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com